Janikovszky Éva olyan gyerekeknek írt, akikből felnőtt lesz és olyan felnőtteknek, akik gyerekek voltak egyszer
Ruff Orsolya

Janikovszky Éva olyan gyerekeknek írt, akikből felnőtt lesz és olyan felnőtteknek, akik gyerekek voltak egyszer

Ma lenne 95 éves Janikovszky Éva, akinek gyerekirodalmi és írói munkásságát sokszor díjazták (megkapta például a Kossuth- és József Attila-díjat is), a legnagyobb társadalmi elismerésnek mégis azt tartotta, ha az „óvodások, iskolások, nagymamák, nagypapák ismerik azt az írót, aki ma gyerek- vagy ifjúsági könyveket ír”. Az Arcanum segítségével Janikovszky Évára emlékezünk.

Kucses Éva néven született 1926. április 23-án Szegeden, első könyve ugyanakkor Kispál Éva név alatt jelent meg a Móránál. Ez volt a Csip-csup című kötet, egy ismeretterjesztő könyv a víz körforgásáról, amelyet eredetileg nem is ő írt volna. Ám akit megbíztak a könyvvel, sokat csúszott a kézirattal. A kiadó akkori igazgatója, Fazekas Anna a következővel fordult a fiatal szerkesztőhöz: „Ide figyelj, most már néhány éve itt dolgozol, figyellek, és szerintem te ezt jól meg fogod írni”. A jelenetet Janikovszky Éva 1985 decemberében egy Magyar Nemzet-interjúban elevenítette fel, és elmondta azt is, hogy vagy huszonöt változatot írt, mire végül leadta a huszonhatodikat, és az lett a befutó.

A Csip-csup megjelenése után nem volt megállás. A kiadóban Fazekas Anna és Vázsonyi Endre is arra biztatta, hogy próbálkozzon tovább az írással, még azt sem szabják meg, miről, kinek és mennyit, csak írjon: „Szóval engem, a ’vonakodót’

a szó szoros értelmében az írói pályára rugdostak,

s ezért születhetett meg az első két lányregényem” – mondta ugyanebben az interjúban Janikovszky Éva. Holott egészen fiatal korától kezdve írt: a Móra Kiadó épp tavaly ősszel jelentette meg egy kötetben kamaszkori naplóit, amelyről akkor azt írtuk, hogy már kihallani belőle az írói hangot (ITT beleolvashattok, ITT elolvashatjátok a margós beszámolónkat, IDE kattintva pedig visszahallgathatjátok az egész margós bemutatót).

Hiába írt azonban naplót már egészen fiatal kora óta, mégsem volt számára egyértelmű, hogy író lesz. A Magyar Nemzetnek ezt így fogalmazta meg:

„Soha eszembe, nem jutott, hogy könyvet írjak,

pedig már tizenegy éves korom óta firkáltam magamnak, mert mindig élt bennem, hogy leírjam a gondolataimat. De hát egy könyv; hogy jövök én ahhoz?”

Kellett tehát az elején a biztatás, a támogatás ahhoz, hogy megtegye az első lépéseket. 1960-ban megjelent a Szalmaláng (Janikovszky Éva ezt tekintette az első könyvének), majd rá két évvel az Aranyeső. Első világsikert aratott könyve, a Ha én felnőtt volnék 1965-ben jelent meg. Több mint 30 könyvét eddig 35 nyelvre fordították le, és a kiadási jogokat kezelő Móra szülinapos közleményében azt írta, hogy a kiadó a mai napig kap megkereséseket Argentínától Kínáig a Janikovszky-művek megjelentetésére. (Születésének 90. évfordulójára összeszedtük a kedvenc Janikovszky-könyveinket, IDE kattintva végigpörgethetitek őket).

-

Janikovszky Éva természetesen mozgott a gyerekek világában, az írásaiból is ez tükröződött. Élete legszebb, legnagyobb dicséretét egy kis faluban kapta, ahol elé állt egy nyolcéves kislány, és azt kérdezte tőle:

„Honnan tetszik tudni, hogy a gyerekek csak kicsik, de nem buták?”

Íróként és szerkesztőként rengeteg gyerekkel találkozott, sokan kiöntötték neki a szívüket vagy meséltek az életükről. Janikovszky Éva pedig figyelt rájuk, és ez a figyelem a gyerekkönyveiben is tükröződött. Ebből az odafigyelésből ugyanakkor nemcsak az idegen gyerekeknek, hanem a saját fiának is kijutott. A Magyar Ifjúság című lapnak 1977-ben felidézte, hogy fiatal anyukaként elkezdte figyelni a fiát, mi az, „ami érdekli őt, csak még életkoránál fogva nem tudja megfogalmazni hozzá a kérdéseit, de nyomoz, kutat utána, a maga módján”. Így születtek meg az Akár hiszed, akár nem, a Ha én felnőtt volnék és a Te is tudod című könyvek.

Janikovszky Éva 1964 és 1987 között a Móra Kiadó főszerkesztője volt. A Magyar Nemzet-interjúban szerkesztői sikerei között említette, hogy rá tudta beszélni Szabó Magdát, írjon gyerekeknek is (így született meg a Bárány Boldizsár és a Szigetkék). Büszke volt arra is, hogy rá tudta venni Fekete Istvánt egy olyan könyvre, amelyben állatok helyett gyerekek a főszereplők: „Soha nem fogom elfelejteni, amikor kéziratot kapok, azt mindig otthon olvasom el, mert bent a kiadóban nem lehet nyugodtan olvasni,

én pedig olyan olvasó vagyok, aki tényleg átadja magát a könyvnek

– szóval emlékszem, hogy éjjel egykor fejeztem be a Tüskevár kéziratát. Emelkedett pillanat volt, tudtam, hogy egy majdan klasszikussá váló regény kéziratát tartom a kezemben. De ugyanezt éreztem Szabó Magda Tündér Lalájánál, Lázár Ervin első mesekönyvénél, vagy Békés Pál Kétbalkezes varázslójának olvasásakor is”.

-

Janikovszky Éva íróként és szerkesztőként is fontosnak tartotta a könyvek képi világát. 1972-ben a Gyermekünk című folyóiratban is arról beszélt, hogy a gyerek ízlését a felnőtt társadalom alakítja, és a gyerek gyakran jobban érti vagy érzi, mit fejez ki egy-egy illusztráció, legfeljebb nem tudja az esztétikai ítéletét megfogalmazni. Janikovszky Éva már akkor arra panaszkodott, hogy a felnőttek egy része ragaszkodik saját gyerekkorának vizuális ízlésvilágához, és a szülők egy része idegenkedve fogadja a modernebb megközelítéseket: „Olyan kitűnő, nemzetközileg is elismert grafikusok készítik gyerekkönyveink illusztrációit, hogy méltán lehetünk büszkék eredményeinkre. A nemzetközi elismerés nem is maradt el. Engem mégis nyugtalanít, hogy itthon egy nem jelentéktelen felnőtt réteg teljesen értetlenül áll szemben ezzel a művészi grafikával (…). Én azt reméltem, hogy a szülők ízlésvilágában szükségszerűen bekövetkező fordulatra hamarabb kerül sor. Hogy a mai fiatal, kisgyerekes szülők – azok, akik sok más vonatkozásban már egy modernebb ízlésvilágot képviselnek – egy szép napon tömegesen jelentkeznek mint könyvvásárlók és egyértelműen a modern képeskönyvek mellett szavaznak”.

Janikovszky Évának szerencséje volt, mert Réber Lászlóval együtt zseniálisat alkottak (aki amúgy tavaly lett volna százéves). Réber minimalista, humoros rajzai külföldön is figyelmet keltettek, a kortársak közül elég Serge Bloch nevét említeni, aki bevallottan Réber miatt kezdett rajzolni. Janikovszky Éva az 1987-es Magyar Nemzet-interjúban azt mondta, hogy először saját maga készített rajzokat a szövegei mellé, hiszen akkor még nem tudta, hogy kiadója majd Réber Lászlót fogja felkérni az illusztrálásra. „De hála istennek, őt kérte fel!” – tette hozzá. Rébernek el sem mondta saját rajzos próbálkozásait, az viszont előfordult, hogy írás közben párszor egyeztettek, és ha úgy adódott, módosított is a szövegen. Egyszer például egy gyermekbálról szóló jelenetben a bohóc helyett Réber szívesebben rajzolt volna bálnavadászt: „én kihúztam a bohóc szót, és beírtam, hogy bálnavadász”. Réber és Janikovszky alkotói párosa annyira összeforrott egyébként, hogy maga az író is azt mondta, hogy már nem tudná más rajzokkal elképzelni a szövegeit. 

-

Janikovszky Éva aktívan részt vett az irodalomszervezésben is. 1978-tól, azaz a megalakulásától kezdve egészen 1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának. Tiszteletére, irodalmi munkásságának gondozására, szellemi hagyatékának ápolására jött létre a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány, amely feladatának tekinti az olvasás-írás népszerűsítését is. A Janikovszky Éva Irodalmi díjat eddig hét alkalommal ítélte oda az alapítvány kuratóriuma.

Várhatóan az őszi Margó Fesztiválon mutatkozik be egy válogatás felnőtteknek szóló írásaiból, ennek érdekessége, hogy fia, Janikovszky János, a Móra Kiadó jelenlegi vezetője reflektálva édesanyja szövegeire saját gondolataival egészítette ki az írásokat. Érdekes amúgy, hogy 1977-ben a Magyar Ifjúságnak nyilatkozva az író felidézte, mit gondol akkor, amikor sokadjára nekiszegezik a kérdést: „Mondd, és felnőtteknek nem írsz?” Janikovszky Éva a következőképpen válaszolt:

„Ilyenkor számolok tízig, és a legszívesebben így válaszolnék: ’Én embereknek írok! Kis és nagy embereknek!’ De ez olyan patetikusan hangzik, hogy nem merem kimondani. Inkább azt mondom:

olyan gyerekeknek írok, akikből előbb-utóbb felnőtt lesz és olyan felnőtteknek, akik egytől egyig gyerekek voltak egyszer”.