Megnyílt a 2023-as Zsoldos Péter-díj jelölési időszaka

December 5-től várják a szervezők az olvasók jelöléseit Magyarország legrangosabb fantasztikus irodalmi díjára.

fk | 2022. december 06. |

A nemzetközileg is elismert sci-fi íróról elnevezett Zsoldos Péter-díj a 2020-as megújulása óta folyamatosan igyekszik megtalálni a magyar szerzők által írt legjobb fantasztikus műveket és a legjobb, eredetileg idegen nyelven, itthon fordításban megjelent regényeket. A 2023-as díj kiválasztási folyamatába ezúttal az olvasókat is be kívánják vonni a szervezők: január 5-ig várják a közönség jelöléseit mindhárom kategóriában, azokra a művekre, amelyek 2021. december 1. és 2022. december 1. között jelentek meg.

Az olvasói jelölésekből a hazai szakmai közösség tagjainak szavazatai alapján állnak össze az egyes kategóriák shortlistjei. Az ezekre felkerülő regények és novellák közül választja ki a zsűri a legjobbaknak járó díjat, amelyet Zsoldos Péter születésnapján, 2023. április 20-án, az Ellenpont Minifesztivál keretében adnak át a Cinema MOM-ban. A díjazott művek szerzői Józsa Bálint szobrászművész kisplasztikájának egy-egy bronzmásolata mellett a Libri támogatását is élvezhetik.

Baráth Katalin, Juhász Viktor és Farkas Veronika az idei Zsoldos-díjasok

Az Ellenpont fantasztikus minifesztiválon kiosztották a 2022-es Zsoldos Péter-díjat.

Tovább olvasok

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Baráth Katalin, Juhász Viktor és Farkas Veronika az idei Zsoldos-díjasok

Az Ellenpont fantasztikus minifesztiválon kiosztották a 2022-es Zsoldos Péter-díjat.

...

Zsoldos Péter születésének évfordulója a sci-fi és a fantasy ünnepe az Ellenpont fesztiválon

A Zsoldos-díj idei győzteseinek kihirdetésére is itt kerül sor.

...

Ezek a könyvek nyerték a Zsoldos Péter-díjat!

Zsoldos Péter születésnapján adták át először a róla elnevezett díjat, mégpedig három kategóriában. Az olvasók szavazatai alapján közönségdíjat is osztottak.

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

A hét könyve
Kritika
A szabadság pénzbe kerül, főleg akkor, ha egy anyát bántalmaznak
A depresszió bárkit magával ránthat – megnéztük a Bruce Springsteen-filmet

A depresszió bárkit magával ránthat – megnéztük a Bruce Springsteen-filmet

A Szabadíts meg az ismeretlentől életrajzi film nem karaokeparti, hanem megrázó vallomás az összeomlásról.

Kiemeltek
...

„Ahonnan én jövök, ott nem írnak könyveket” – Bruno Vieira Amaral portugál íróval beszélgettünk

Hogyan határoz meg minket a származásunk? És mit jelent újraírni a múltat? A portugál Bruno Vieira Amarallal beszélgettünk. 

...

Visky András: Ez a regény az élők feltámadásáról szól

Visky András új könyve „körbeöleli” a Kitelepítést.

...

A diktatúra árnyékai között is lehet varázslatos a gyerekkor

A gyerekkor ártatlanságát még a legnehezebb körülmények sem tudják felülírni. 

Évente több száz új gyerekkönyv jelenik meg a piacon, ekkora választékban pedig még egy rutinos szülő is könnyen elveszítheti olykor a fonalat. Keresd a Bookline Kids apró pecsétjével ellátott cikkeket, és ismerd meg a legszerethetőbb új gyerekkönyveket!

Nógrádi Gábor ifjúsági regényében Jézus képzeletbeli kamaszkora tárul fel

...

Kiss Ottó új gyerekkönyvében egy ovis macibarátságé a főszerep

...

Marék Veronika karácsonyi története valódi mestermese

...

A gyerekek a legfontosabbak a világon! – Maria Montessori tudása ma is érvényes

...