Stephen King szerint felfoghatatlan, ami történik

Az írót teljesen kiborította, hogy a Trump-kormányzat csak késlekedve reagált a járványra. Jó hír viszont, hogy előrehozták az új regénye megjelenését, pont azért, hogy a karanténban lévők hamarabb olvashassák.

.konyves. | 2020. március 30. |

Már több mint negyvenéves Stephen King egyik legjobb regénye, a Végítélet, amely szerint egy katonai laborban kitenyésztett járvány szinte teljesen kipusztítja az emberiséget. Korábban ezt írtuk róla: „A Végítélet úgy született, hogy King írni akart egy olyan monumentális fantasyeposzt, mint A Gyűrűk Ura – de úgy, hogy az a jelenkor Amerikájában játszódjon”.

A horroríró mindenesetre most azt mondja, nehezen tudja megérteni, hogy a koronavírus-járvány küszöbén az amerikai kormányzat miért késlekedett a szükséges lépések megtételével. Az író a CNN-nek nyilatkozva felemlegette, hogy csak az elmúlt három-négy hétben többen is azt közölték vele, olyan, mintha egy Stephen King-világban élnének, ő pedig mindössze azt tudta válaszolni nekik, bárcsak ne így lenne.

Szerinte egy ilyen járványra már régóta számítani lehetett, és teljesen zavarba ejtőnek nevezte, hogy a jelek szerint Amerikában egyáltalán nem voltak rá felkészülve. King élesen bírálta a Trump-kormányzatot is, kiemelve Ron DeSantis floridai kormányzót, aki késlekedett a karanténrendelettel, emiatt pedig a strandok is nyitva lehettek, ami csak növelte a fertőzés kockázatát. Felemlegette, hogy Trump kezdetben azt mondta, az egész nem komoly, majd arról beszélt, hogy húsvétra túllesznek rajta. King szerint szinte felfoghatatlan, ami történik.

Stephen King egyébként elmondta, hogy a kiadójával egyeztetve április 28-ra előrehozták az új könyve (If It Bleeds) megjelenését, hogy a karanténba kényszerült emberek már korábban hozzájussanak. King aztán észrevette, hogy ugyanazon a napon fog megjelenni John Grisham új regénye, a Camino Winds, és most arra akarja rávenni a kiadót, hogy kössék össze a kettőt és csináljanak egy „egyet fizet kettőt kap” akciót a könyveikből.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Stephen King aggódik, hogy Woody Allen után ki lesz a következő

Áprilisban jelent volna meg Amerikában Woody Allen memoárja, a kiadócsoport munkatársai viszont tiltakozásul az utcára vonultak. A HBG végül elállt a publikálástól, ennek viszont nem mindenki örül.

...

Jó sok Stephen King-filmet fogunk nézni

...

70 éves Stephen King, Walt Disney gonosz ikertestvére

Hírek
...

Ettől a hollywoodi színésznőtől azért váltak el, mert túl sokat olvasott

...

Inkább hagyományos könyvet vagy e-bookot olvasnak a magyarok? Felmérés készült

...

Megjelent Margaret Atwood új könyve: Elveszve a rengetegben

...

Ma 99 éves David Attenborough: 99 emlékezetes szereplésével köszöntötték fel

...

Ősszel jön a Stephen King-regény, amit eddig soha nem filmesítettek meg

...

Új, kutyás borítót kapott Sally Rooney regénye, az Intermezzo az angol nyelvű piacon

A hét könyve
Kritika
„Meghalni is csak állva lehet” – Vérfagyasztó látlelet Hitler Németországáról
Závada Péter: A kiabálást ki lehet nőni, de a lírát nem

Závada Péter: A kiabálást ki lehet nőni, de a lírát nem

Mindenki autofikciót akar írni, erre Závada Péter mit csinál? Új kötetében mindent ráfog az Éngépre, ami megírja a verseit.