Elhunyt Silvio Berlusconi

Elhunyt Silvio Berlusconi

ko | 2023. június 12. |

86 éves korában elhunyt Silvio Berlusconi, a II. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban lévő egykori miniszterelnöke, aki régóta betegeskedett, krónikus leukémiája volt, valószínűleg ennek szövődményei okozták a halálát.

A politikus három alkalommal töltötte be a miniszterelnöki: 1994– 95-ben, 2001-től 2006-ig, majd 2008-tól 2011-ig. Üzleti pályafutása az 1960-as években ingatlanberuházással indult, majd figyelme egyre inkább a média felé fordult. Alapítója és főrészvényese a Fininvest cégnek, amelynek főbb tevékenységi körébe tartozik a média és az üzleti világ, s amely három televíziós csatornát is birtokol. 1986 óta elnöke az AC Milan labdarúgóklubnak, amely ezen időszak alatt több nemzeti bajnokságot és kupát, valamint nemzetközi tornát nyert. A Forbes magazin szerint 11 milliárd amerikai dollárra rúgó vagyonával Olaszország leggazdagabb embere, a világon pedig a 37.

A volt olasz miniszterelnök mozgalmas, sikerekben és botrányokban is gazdag életét mindig is nagy érdeklődés kísérte, már életében jelentek meg róla biográfiák, életrajzok, portrékönyvek.

Magyarországon 2011-ben adott ki kötetet róla Magyar Péter Berlusconi - Pénz, hatalom, botrányok címmel. A HVG Könyvek gondozásában megjelent könyv fülszövege így hangzik: "Világos, tényszerű, pontos, elfogulatlan könyv a politikussá lett leggazdagabb olasz üzletemberről, a botránykrónikák főszereplőjéről. Berlusconi sok tekintetben a posztmodern társadalom megtestesítője, a tömegkommunikáció mestere, a fogyasztói társadalom hirdetője és terméke egyben. A szerző végigkíséri egész életpályáját: hogyan lesz az ambiciózus fiatalemberből a semmiről indulva, ügyessége, egyúttal a maffia, a titkosszolgálatok, a lekötelezett politikai támogatók révén Olaszország leggazdagabb üzletembere, majd kényszerből pártvezér, politikus, miniszterelnök, aki két évtizede uralja és megosztja az olasz közéletet. Berlusconi személye nem hagy közömbösen senkit. A populizmus megtestesítője, a média és a pénz uralta társadalmakban mintateremtő."

Sokkal frisebb, idén márciusban jelent meg (a Martin Opitz Kiadó jóvoltából) Az igazi Berlusconi, mely Eric Jozsef és Dario Rivolta beszélgetését tartalmazza az olasz politikusról. Ebben a kötetben a vállalati munkában, majd a politika útjain is sokáig szoros munkatársként, majd alapos elemzőként Dario Rivolta azt a képet is felrajzolja, hogy a '90-es években az olasz közéletbe berobbanó médiamágnás milyen siker távlatát ígérte honfitársainak, és azután mivé alakult mindez a mindennapi hatalmi harcok taposómalmában. Közelről láthatjuk, hol cselekedett a helyzet magaslatán, és hol követett el olyan hibákat, amelyek végül leszűkítették cselekvési lehetőségeit. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Orbán Viktor a férfiöltözőből országot, a politikából focimeccset csinált

A hét könyvében magányosan kocog Orbán Viktor a VASAS-pályán, ami után nem melegítik fel neki a szaunát.  Rényi Pál Dániel, a 444 újságírója megírta Győzelmi kényszer - Futball és hatalom Orbán világában című könyvét, ami rendhagyó, foci-nézőpontú portrékönyv Orbán Viktorról, szinte már szépirodalom. 

...

Ungváry szerint a politikai elit elmulasztott szembenézni a múlttal

...

Vagyonos magyar polgárlányból jugoszláv partizán, majd politikai fogoly és menekült

Új könyvében David Grossman a transzgenerációs traumák természetét, történelem és egyéni sors összefonódását, a döntések visszavonhatatlanságát és a megbocsájtás erejét tárja az olvasó elé – morális ítélkezés nélkül, hitelesen. Olvass bele!

KÖNYVHÉT
...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!

...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

Hírek
...

Kijött az előzetes a Bret Easton Ellis felnövéstörténetéből készült adaptációhoz

...

Színházi előadás készül Biró Zsombor Aurél regényéből

...

Orbán János Dénes szerint lincshangulat uralkodik: visszavásárolná a műveit a KMTG-től

...

10 éves az It Ends With Us: Colleen Hoover jótékonykodással ünnepel

...

Nagy Ervin feljelentést tett Orbán János Dénes ügyében

...

Feszült Netflix-thrillerben nyomoz Robert De Niro – itt van A Suttogó előzetese

Évente több száz új gyerekkönyv jelenik meg a piacon, ekkora választékban pedig még egy rutinos szülő is könnyen elveszítheti olykor a fonalat. Keresd a Bookline Kids apró pecsétjével ellátott cikkeket, és ismerd meg a legszerethetőbb új gyerekkönyveket!

Nógrádi Gábor ifjúsági regényében Jézus képzeletbeli kamaszkora tárul fel

...

Kiss Ottó új gyerekkönyvében egy ovis macibarátságé a főszerep

...

Marék Veronika karácsonyi története valódi mestermese

...

A gyerekek a legfontosabbak a világon! – Maria Montessori tudása ma is érvényes

...
Kiemeltek
...

Nádas Péter: Ezen az egész végeérhetetlen képtelenségen nevettünk, ami akkor az életünket be akarta keríteni

Hogyan találkozott először Nádas Péter és Esterházy Péter? Visszaemlékezés.

...

P. Szathmáry István: Igazolványkép

Hogyan tűnik el az ember feje az okmányirodában? P. Szathmáry István tárcasorozatának negyedik része.

...

Lovasi András: Nem akarok sem fiatalos, sem trendi lenni, az érvényességet keresem

Interjú Lovasi Andrással fontos magyar szavakról, kormányváltásról, Kossuth-díjról, öregedésről.