„Sokféle halhatatlanság létezik, az övé csendes és tapintatos” ‒ írta Romhányi Józsefről a Magyar Hírlap 1991. szeptember 3-i számában Rigó Béla. Az íróként, költőként és műfordítóként is tevékeny Romhányi szövegeit máig idézzük, az életéről azonban keveset tudunk.
Muzsikusból „rímhányó”
„Itt van ez a fiú, bravúrosan versel, nagyszerűen ért a muzsikához és a magyar prozódiához” – Dalos László állítólag ezekkel a szavakkal mutatta be a Magyar Rádióban a fiatal Romhányit. Aki egyébként zenésznek készült és a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában brácsázni tanult.
Három év szovjet hadifogság után került a rádióhoz, ahol 1951-től dramaturgként dolgozott, aztán egy rövid televíziós kitérőt követően a Zenei Főosztály munkatársa lett. Tagja volt a Sanzonbizottságnak is, akik a magyar dalszövegeket bírálták el,
mielőtt engedélyezték volna azok rögzítését.
A Szamárfül és a kőkorszaki szakik
Írt operaszövegkönyveket, fordított opera- és operett-librettókat, a leginkább azonban az animációs filmek tették népszerűvé, amelyekhez páratlanul szellemes párbeszédeket írt. Olyan, nemzedékek számára feledhetetlen darabok, mint a Mézga család, a Kérem a következőt!, a Mekk mester, a Hófehér, a Ludas Matyi vagy a Flintstone család.
Romhányi ismert gyerekkönyvek szerzőjeként is. A Mese az egér farkincájáról 1966-ban jelent meg, 1974-ben nyomtatott formában is napvilágot láttak Mézga Aladár különleges kalandjai, 1979-ben pedig Doktor Bubó történetei. Állatversei halála után jelentek meg, Szamárfül címmel.
Hatvankét évesen, 1983. május 7-én, Budapesten halt meg. Az életét és az életművét bemutató tárlat május 16-ától tekinthető meg a Pesterzsébeti Csili Művelődési Központban.
Nyitókép: Wikipedia
Forrás: Múlt-kor, Kultúra.hu
