Rokonai szerint pedofil lehetett Gore Vidal

.konyvesblog. | 2013. november 11. |

(Kép forrása)

Regényíró, esszéista, forgatókönyvíró, alkalmi színész, kulturális ikon, a kortárs amerikai irodalom fenegyereke – és pedofil? A tavaly elhunyt Gore Vidal rokonai legalábbis most ezt állítják az íróról.

Gore Vidal tavaly hunyt el, de személye még mindig elég sok hullámot vet, holott ő maga már életében is sok vihart kavart. Ahogy azt tavaly mi is megírtuk, Vidal előszeretettel szólogatott be kora hírességeinek. Norman Mailerrel például legendásan rossz volt a kapcsolata: előbbi állítólag egyszer lefejelte Gore Vidalt, miután az a hírhedt gyilkoshoz, Charles Mansonhoz hasonlította őt.

Minden idők egyik leghírhedtebb tévévitája is Vidal nevéhez köthető. A hatvanas években egy tévéműsorban kriptonácinak nevezte William F. Buckley konzervatív publicistát, mire az azzal fenyegette meg, hogy ha nem hagyja abba, akkor beveri „az istenverte pofáját”.

Az író állítólag azonban rettegett attól, hogy Buckley-nek bizonyítékai vannak arra, hogy ő, mármint Vidal, fiatalkorú fiúkkal szexelt – legalábbis ezt állítja most a New York Times-nak Gore Vidal unokaöccse, Burr Steers, aki érvei között sorakoztatta fel azt is, hogy nagybátyja sok időt töltött Bangkokban, és hogy fura nézeteket vallott a katolikus papok által elkövetett szexuális visszaélésekről (ennek lényege, hogy a visszaélések áldozatai voltak a csábítók).

Buckley-nak állítólag tényleg volt egy Vidalról szóló dossziéja, ám miután a publicista meghalt, fia, Christopher (aki nem kívánt a NYTimes-nak nyilatkozni) egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében a kukába dobta azt. A lapnak mindenesetre Gore Vidal név nélkül nyilatkozó barátai azt mondták, nem hiszik, hogy Vidal fiatal fiúkkal szexelt volna.

A teljes történethez tartozik ugyanakkor, hogy Gore Vidal végrendeletében semmit sem hagyott rokonaira (így féltestvérére, Nina Straight-re és unokaöccsére, Burr Steersre sem), és 37 millió dollár összértékű vagyonát a Harvardra hagyta. Nina Straight azonban a bíróság előtt támadta meg a végrendeletet, azt állítva, hogy féltestvére nem volt szellemi képességeinek teljesen a birtokában, amikor a halála előtt egy évvel módosította a dokumentumot.

(Forrás: NYTimes)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.