Nem jelenhetett meg a Péterfy-Novák Évával készült interjú a 168 órában

Nem jelenhetett meg a Péterfy-Novák Évával készült interjú a 168 órában

Péterfy-Novák Éva interjút adott volna a 168 órának, de a cikk valamiért nem jelenhetett meg. Az Apád előtt ne vetkőzz és az Egyasszony szerzőjével D. Magyari Imre beszélgetett. Az interjúban, amelyet most a Facebookon tettek közzé, az író könyvei mellett szó esik arról is, hogy a 168 óra éléről szeptember elején azonnali hatállyal elbocsátották a főszerkesztőt, Rózsa Pétert. 

A 168 órát kiadó Brit Média Kft. szerkesztőségünknek jelezte, hogy az interjúról nem tudtak, ezért valótlan állításnak tartják, hogy letiltották volna. 

Könyves Magazin | 2020. október 21. |

A „majdnem” interjú még szeptember 3-án készült, így a beszélgetés érinti a fent említett eseményt is. D. Magyari Imre röviden összefoglalja, hogy Rózsa Pétert milyen okkal menesztették: a lap a kormány családpolitikáját elemző cikkeket az Orbán család karácsonyi családi képével vezette fel, ami Milkovics Pál szerint erkölcsileg védhetetlen, hisz a képen, amit egyébként maga a miniszterelnök posztolt facebook-oldalán, kiskorúak is vannak. Péterfy Novák Éva erre így reagál az interjúban: „Hosszan gondolkodtam azon, hogy ezek után egyáltalán létrejöjjön-e ez az interjú, aztán úgy döntöttem, csináljuk meg, de a megjelenésnek az a feltétele, hogy ez az első téma, amiről beszélünk. Ha nem jelenhet meg a lapban a véleményem, nem jelenhet meg az interjú sem.” A szerző ezután pár mondatban ki is fejtette a véleményét az ügyről, úgy vélte, álságos és kínos ilyen hivatkozással kirúgni egy főszerkesztőt. „Ha őt ennyire sértette, hogy kiskorúak is láthatók a fotón, akkor nyilván az is sértette, hogy a választások előtti kampányfilmekben, kampányfotókon Orbán Viktor és mások óvodások között mutatkoztak, és bizonyára akkor is tiltakozik, ha a reklámokban gyerekeket lát.”

Az interjúban máskülönben az Egyasszonyról, valamint az Apád előtt ne vetkőzzről volt szó. Utóbbinak éppen most készül a színpadi adaptációja. Novembertől lesz látható a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban Pataki Ferenc és Péterfy Bori előadásában. Az átdolgozó és a rendező ezúttal is Tasnádi István.

A teljes beszélgetés elolvasható ITT. 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tasnádi István viszi színre Péterfy-Novák Éva regényét

Az Apád előtt ne vetkőzz egy többszörös szexuális abúzus történetét meséli el - a regényből készült színdarabot októberben mutatják be, a két főszereplő Péterfy Bori és Pataki Ferenc.

...

Péterfy-Novák Éva dedikált könyvet küld az őt feljelentéssel fenyegető nőgyógyásznak

...

Péterfy-Novák Éva: A mi társadalmunkban nincs kultúrája a gyásznak

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
A gyerekednek nem tökéletes anyára, hanem egy valódi emberi lényre van szüksége - megjelent az Ezt senki nem mondta! bookazine a szülővé válásról

A gyerekednek nem tökéletes anyára, hanem egy valódi emberi lényre van szüksége - megjelent az Ezt senki nem mondta! bookazine a szülővé válásról

 A kötetben nagyinterjút készült Orvos-Tóth Noémivel, aki először szólalt meg ebben a témában a nagyközönség előtt. Többek mellett Benkovics Júlia, Epres Panni, Tapasztó Orsi, Tompa Andrea és Simon Márton is megosztotta saját élményét.

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Zacher Gábor: Ha még egy félmaratont lefutok, akkor egy 24 órás szolgálat is menni fog

Kolozsi Orsolya
Kolozsi Orsolya

Milyen érzés idős nőként rádöbbenni arra, hogy semmit nem kezdtél az életeddel?

Olvass!
...

Hogyan született meg Aczél György ügyetlenségéből a Katona József Színház? Szacsvay László memoárjából ez is kiderül!

Szacsvay László őszinte és részletes memoárban meséli el az életét. Olvass bele!

...

Hogy lehet valaki öngyilkosjelöltből hős? Olvass bele a Halványan derengő holtak című regénybe!

Előfordul, hogy egy adott pillanatban egészen más döntést kell hozni, mint amire számítottunk.

...

Magyar színekben versenyző delfinekkel érkezik Ádám Gergő politikai szatírája – Olvass bele!

A víz alatti műanyag kapszulából induló brit és dán versenyzőnek esélye se volt. Olvass bele!