Fotó: Valuska Gábor
Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyvének dedikált példányával üzent annak a szülész-nőgyógyásznak, aki feljelentéssel fenyegette, amiért a napokban nyilvánosan beszélt arról, hogy évtizedekkel ezelőtt – az orvosa javaslatával összhangban – nem vállalt a beteg gyereke mellé még egy beteg gyereket. A dedikáció, amelyet az orvosnak címzett, így hangzik: „Remélem nem haragszik, amiért ezt a csekély ajándékot küldöm önnek. Szívből kívánom, hogy sose kelljen igazán átéreznie, amit ebben a könyvben írtam, mint ahogyan azt is szívből kívánom, hogy legyen bátorsága BOCSÁNATOT KÉRNI!”
A történet előzménye az volt, hogy az író a Facebook-oldalán egy hosszabb bejegyzésben reagált az észak-ír abortusztörvényre, illetve arra, hogy a hír hallatán Magyarországon is sokan feketére változtatták a profilképüket. Péterfy-Novák akkor ezt írta:
„Ezúton szeretném megkérdezni azokat a nőket, akik feketére változtatták a profilképüket, az észak-ír abortusztörvény miatt, és huszonnyolchetes magzatokról készült képekkel és videókkal riogatnak, hogy átolvasták-e alaposan azt a kurva törvényt, és tudják-e, hogy miről beszélnek.
Huszonnyolc hetes korig ugyanis akkor lesz engedélyezett az abortusz Írországban, ha a magzat HALÁLOS, VAGY SÚLYOS rendellenességgel bír.
Azt eldönteni pedig, hogy vállalják- e a szülők ebben az esetben is a gyermeket, engedtessék már meg, hogy az ő joguk legyen.
Mesélhetnék arról, hogy a mostani módosítás a nők győzelme egy 1861-es (!!!!) törvény felett, ami például azt jelenti, hogy a nőknek nem kell az Észak- Írország partjainál köröző abortuszhajókra szállniuk, nem kell az életüket veszélybe sodorniuk, ha úgy döntenek, hogy megszakítják a terhességüket.
És hidd el, kedves fekete-képet-posztoló, egyetlen nő sem jókedvéből végeztet abortuszt.
Sőt azt is hidd el, hogy felnőtt, felelős emberként, meg tudják hozni a döntést, nem kell kriminalizálni őket 1861-es törvényekkel.Kívánom továbbá kedves fekete-képet-posztoló, hogy mielőtt meggondolatlanul írsz ki dolgokat, azelőtt a magyar abortusztörvényt alaposan nézd át, és kérdezd meg magadtól, hogy az túl szigorú-e (NEM), pedig nekem például huszonnyolc hetes terhes korom után volt abortuszom (pontosítok: feltöltés, halvaszülés, szenvedés, szenvedés, szenvedés), mert a magzat súlyos rendellenességgel bírt.
És képes voltam felelősen meghozni a döntést, képes voltam megbirkózni a helyzettel, és képes vagyok azóta is szembenézni ezzel a döntéssel.
Mert felnőtt, gondolkodó ember vagyok.
Igen, történetesen nő, de nem gyermek, aki képtelen megfelelő döntést hozni a saját életéről.”
Erre a bejegyzésre írta azt egy szülész-nőgyógyász, hogy:
„Egy ember életéről dönteni nem az önrendelkezés kérdése. Ki a beteg? Nem is olyan régen még sok betegséget gyógyíthatatlannak ítéltek, és ítélünk ma is. De erre nem az a megoldás, hogy akit nem tudunk általunk „normálisnak vélt” egészségi állapotba hozni, azt megöljük. A gyermek nem a tulajdonunk, hanem a felelősségünk. Kedves posztoló, amennyiben önnek 35 hetesen abortusza volt, úgy a magyar jogrend és az emberi erkölcs írott és íratlan szabályai szerint is ön beismerő vallomást tett egy gyilkosságról. Ez jelentésköteles. Meg kell tenni a megfelelő lépéseket. Sajnálom.”
Péterfy-Novák Éva: Egyasszony - Aki nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat
Libri Könyvkiadó, 2019, 176 oldal, 2990 HUF
Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyvét küldte el a feljelentéssel fenyegető orvosnak, amelyben beteg kislányának és halvaszületett kisfiának történetét is megírta. A könyv 2014-ben jelent meg, akkor így foglaltuk össze, hogy miről szól:
„Forszírozott, rohamos szülés során somatomentálisan és mentálisan súlyosan sérült csecsemő.” Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól ezt a diagnózist kapta, akinek megmutatta egyre súlyosabb állapotba kerülő kislányát, a pár hónapos Zsuzsit. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, megírja együtt töltött éveiket, melyeknek egy erőszakos férj, és egy halvaszületett kisfiú is a része volt. Írásra a terapeutája buzdította, akihez kezdetben teljesen más jellegű problémákkal érkezett, sőt, amikor a pszichológus a múltjáról kérdezgette, ő magabiztosan kijelentette, hogy az életének ez a része már teljesen rendben van. Néhány alkalom után kiderült, hogy mégsem. 2013 májusában útjára indult, és hamar önálló életre kelt az Egyasszony blog, amely kibővítve most könyvben is megjelent.”
A könyvről – amelyből aztán Tenki Réka előadásában egy különleges színdarab is született – interjút is készítettünk az íróval, akkor a gyászról és az önvádról is beszélt:
„A mi társadalmunkban még most sincs kultúrája a gyásznak, a nyolcvanas, kilencvenes években pedig főleg nem volt. Szocializmus volt, nem volt hit, nem volt gyászkultúra, nem volt Isten, és nem volt halál utáni lét. Az ember nem lehetett bűnös, nem beszéltünk olyasmiről, hogy bántalmazás, meg rossz orvos. Én kiírtam magamból a gyászomat és rengeteget sírtam, de anyukám is majd mindennap előveszi a kinyomtatott szöveget. Azt mondja, olyan jó újra és újra elolvasni, mert végre felszabadultan tud sírni. Ez harminc évig neki sem sikerült.”
Péterfy-Novák Éva könyvének dedikált példányán túl még annyit üzent az őt bűncselekménnyel vádoló orvosnak, hogy örül a feljelentés ötletének és szép hétvégét kíván a kedves és egészséges családjának.
