A Kitömött barbár Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátságáról szól; utóbbi a mai Nigéria területén született, és rabszolgaként került először Marseille-be, később Bécsbe, ahol már szabad emberként a liechtensteini herceg házitanítója lett, majd utóbb bejáratos a legfelsőbb körökbe. Később csatlakozott a „Zur wahren Eintracht” nevű szabadkőműves-páholyhoz, ahol Kazinczy Ferenccel is barátságot kötött. 1796-os halálát követően Soliman holttestét nem temették el: „Levonták bőrét, kitömték s felültették a Múseumban álló elefántra, s nyomtatott levélben adták tudtára Bécsnek, hogy Angelónak a bőre az, amelyet a kitömött elefánton láthatnak”. A test az 1848-as bécsi harcokban megsemmisült.
A Kitömött barbár megjelenésekor a hét könyve volt nálunk, ezt írtuk róla:
„Július végéhez közeledve talán némi meggondolatlanságra vall kiosztani az év regénye címet, de Péterfy Gergely Kitömött barbár című könyvének olvastán minden más jelző értelmét veszti. Érzékenyen, óriási tudásanyaggal felvértezve, remek stílus- és arányérzékkel megkomponált regényről van szó, amely a felvilágosodás korából szolgál ma is aktuális tanulsággal az új eszmék híveinek és ellenzőinek. A hét könyve a Kitömött barbár, amely Kazinczy Ferencnek, a nyelvújítás vezérének őszinte, mély barátságát énekli meg a rabszolgasorból frater terribilis-szé emelkedett színesbőrű szabadkőművessel, Angelo Solimannal. Nem lennénk meglepve, ha a jövő évi Aegon-gála környékén még nagyon sokat hallanánk kettejükről. (A regénybe ITT tudsz beleolvasni.)”
Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátságáról Péterfy Gergely ezt mesélte interjúnkban:
„Mindig azt gondoltam, hogy a barátságuk nagyon erős kérdés, ami további nagyon erős kérdéseket vet fel. Amint elkezdtem Angelo felől nézni mindazt, amit a gimnáziumban, vagy az egyetemen megtanultam Kazinczyról, rögtön látszott az idegensége, kitaszítottsága, speciálisan bizarr helyzete a magyar kortársi közegben. Egyrészt egy elviselhetetlen ízlésdiktátor, egy hisztérikus, bakafántos, akadékoskodó doktriner esztéta volt, másrészt viszont egy elképesztő sorscsavarokon átesett, súlyosan traumatizált ember. Egy nagyon összetett társadalmi hátterű, nagyon összetett gondolkodású, nagyon érdekes pszichikai szituációban lévő nagyon bonyolult jellem, aki ugye együtt élt első főmesterének, a rózsakeresztes, szabadkőműves Török Lajosnak a lányával. Akkor már sokat tudtam arról, hogy a szabadkőművesség hogyan függ össze a rózsakeresztességgel, sokat tudtam a szervezet bonyolultságáról, de a legérdekesebb mégiscsak az volt, hogy Kazinczy és Angelo hogyan került egymás közelébe ebben a szervezetben, és miből fakadt az a lelkesültség, ami Kazinczy leveleiből árad. Az 1820-as évek végén, amikor újra elővette Angelo 1783-as levelét, szinte feljajdul írásban, hogy micsoda drága ember volt a barátja. Nagyon erős érzelmi szál van ebben, és a történetet ezen a szálon kezdtem el meghúzni. Arra voltam kíváncsi, hogy mitől válik ilyen fontossá egymásnak ez a két ember, mert Angelonak is fontos volt Kazinczy, ez kiderül a leveléből. Ahogy egyre több szereplőt kezdtem előszedni, egyre több minden kiderült, de abban végig biztos voltam, hogy Kazinczy nélkül engem nem érdekel Angelo, és Angelo nélkül sem érdekel Kazinczy.”
Hallgassátok meg a hangjátékot ITT!
