Patti Smith kapta a „spanyol Nobel-díjat” művészet kategóriában

Patti Smith kapta a „spanyol Nobel-díjat” művészet kategóriában

Patti Smith amerikai énekes, dalszerző, költő, író és aktivista nyerte el ebben az évben a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria-hercegnője díjat művészet kategóriában.

chk | 2026. április 30. |

Patti Smith 54 másik jelölt közül nyerte el az elismerést. A zsűri kiemelte a 79 éves alkotó kreativitását, amely a rockot, a szimbolista költészetet és az ellenkultúra szellemét ötvözi nagy kifejezőerővel, valamint társadalmi normákat nem ismerő, szabályokat áthágó hozzáállását, amely számos művész számára példaértékű. Világszerte megérinti a hallgatókat, az olvasókat, és továbbra is új generációkat inspirál - áll a méltatásban.

patti smith
Angyalok kenyere 
Magvető, 2025, 291 oldal, Ford. Vereckei Andrea
 

„Erőteljes stílusú előadóművész, aki lüktető dalokban fejezte ki az egyén társadalmi lázadását, amelyek közül néhány korunk könnyűzenéjének ikonjává vált. Íróként az élet költői vízióját közvetíti, és elkötelezett amellett, hogy reményt sugározzon az igazságtalansággal szemben” – olvasható a döntőbizottság méltatásában.

Krasznahorkai barátja, aki memoárokat is ír

Smith lírai szövegeivel és a punk zenei stílusával vált igazán elismerté, az egyik leghíresebb Horses című albuma éppen idén lett 50 éves. De a zene mellett sokat foglalkozik irodalommalKrasznahorkai László barátja, sőt az író Nobel-díjáról is nyilatkozott korábban. Több mint öt évtizedes szakmai pályafutása során olyan ismert dalokat írt, mint a Bruce Springsteennel közösen jegyzett Because the Night, vagy a People Have the Power.

A punk keresztanyja legutóbbi memoárjában, az Angyalok kenyere (itt beleolvashatsz, itt elolvashatod a kritikánkat) című kötetben szinte az egész életét az olvasók elé tárja. 

Az Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda, a győzteseket a következő hetekben, folyamatosan jelentik be. A sort a művészet kategória nyitotta. A díjat hagyományosan októberben adják át ünnepélyes keretek között a spanyol királyi család jelenlétében Oviedóban. A díjazottak a világhírű Joan Miró szobrát és 50 ezer eurós (18,2 millió forintos) pénzjutalmat kapnak az elismerés mellé.

(MTI)

Nyitókép forrása: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A magányos utazó, aki a gyermekkor elveszett kertjét kutatja – Patti Smith: Angyalok kenyere

Elolvastuk Patti Smith, a punk keresztanyjának új memoárját.

...

Patti Smith: A könyvemben csak igazságokat írtam, nem színeztem ki semmit, nem tüntettem fel magam jobb fényben

Az amerikai énekes egy Los Angeles Times-nak adott interjúban mesélt az új kötetéről.

...

Patti Smith most ezt a Krasznahorkai-kötetet olvassa

Patti Smith nagyon büszke a Nobel-díjas barátjára.

Hírek
...

Ali Smith sír a boldogságtól, ha elképzeli a mostani Magyarországot

...

Nick Hornby, a Fociláz írója Budapestre látogat a BL-döntőre

...

Krasznahorkai László ezt az üzenetet hagyta az MTA-n

...

Félreértették a Nobel-díjas Olga Tokarczuk AI-jal kapcsolatos kijelentését

...

Iratmegsemmisítő Gogol tragikomikus főszereplője egy új darabban

...

Krasznahorkai Szentendre díszpolgára lett

SZÓRAKOZÁS
...

Matt Damon az Odüsszeiáról: Ez volt a legnehezebb film, amit valaha forgattam

A színész szerint ez volt az eddigi legnagyobb kihívása. 

...

Máris távozik a Harry Potter-sorozat egyik színésze

A második évadtól már más veszi át a helyét. 

...

Bödőcs Tibor ajánlja a Sátántangót: A történet rosszul kezdődik, és szörnyen végződik

„Nem ígérhetek mást, csak penészt, dzsuvát, lilaérpókhálós orrokat, felpuffadt arcokat, szemfényvesztést, árulást.”

A hét könyve
Kritika
Jár-e megbocsátás a pedofiloknak? – Böszörményi Márton Fenevad című regényéről
Krasznahorkaizás: Út a leégett gyulai háztól a Nobel-díjig

Krasznahorkaizás: Út a leégett gyulai háztól a Nobel-díjig

200 oldal krasznahorkaizás, bolyongás a Nobel-díjas életműben: itt a Könyves Magazin új kiadványa! 

Zoltán Gábor: A népirtásra fokozatosan készítették fel a lakosságot

Zoltán Gábor: A népirtásra fokozatosan készítették fel a lakosságot

Mennyi emléket őriz Budapest belvárosa az egykori nyilas terrorból? Zoltán Gáborral közösen bejártuk a 12. kerület részeit, hogy felidézzük az egykori múltat. Interjú.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Mit olvas most a Könyves csapata? – autofikciós őrülettől a baszk mágikus realizmusig

Tóth Marcsi
Tóth Marcsi

Tóth Marcsi: Hangulati göndör