Orvos-Tóth Noémi: A generációk úgy illeszkednek egymáshoz, mint gyöngyszemek a gyöngysoron

Orvos-Tóth Noémi: A generációk úgy illeszkednek egymáshoz, mint gyöngyszemek a gyöngysoron

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus és terapeuta, a párkapcsolatok szakértője, a transzgenerációs szemléletet majdnem húsz éve kezdte kutatni. Örökölt sors című kötete decemberben jelent meg, de olyan népszerű, hogy azóta gyakorlatilag tábort vert a sikerlisták élén. A könyv tanulmányokon keresztül azt a kijelentést tárgyalja, miszerint felmenőink életének történései sejtszinten öröklődnek az utódokban, és mindez hatással van a jelenünkre. Orvos-Tóth Noémivel a családi titkokról, a múlt megismerésének és a gyerekkorban megtapasztaltak döntő fontosságáról beszélgettünk.    

.konyvesblog. | 2019. június 08. |

Az Örökölt sors alapjául szolgáló tanulmányok, egyáltalán a transzgenerációs szemlélet iránti érdeklődése kislánya születése után indult el, amikor ráébredt, hogy az a baba elveszíthető.

Igen, a lányom születése nyitotta rá a szememet a transzgenerációs terápiás megközelítésre. Amikor egyhetesen hazavittük a kórházból, és betettem a szépen előkészített kiságyába, csak néztem, és belém hasított egy rettenetes érzés, hogy én ezt a gyereket akár el is veszíthetem. Elkezdtem gondolkodni, vajon honnan ered ez a rettenetesen nyugtalanító érzés. Én akkor már az ELTE pszichológia szakára jártam, és tisztában voltam vele, hogy a szülést követő hormonális változások okozhatnak depresszív érzéseket, valahogy mégis úgy éreztem, itt nem csak rólam van szó. Olyan volt, mintha rég elfeledett ősök fájdalma éledt volna újjá bennem. Mint később kiderült, egyáltalán nem jártam messze az igazságtól. A kutatások mára már igazolták, hogy egyik generáció úgy illeszkedik a másikhoz, mint apró gyöngyszemek a gyöngysoron. A ma megtapasztalt félelmeinknek, szorongásainknak, gátlásainknak a gyökere sokszor több generációra nyúlik vissza. Az én családomban például szinte minden felmenőm nagyon korán megtapasztalta egy közeli családtag elvesztését. Rengeteg árván maradt gyerek, de nagyon sok kisgyermekét gyászoló szülő is volt a családban. Ezek a fájdalmas élmények pedig nem múltak el nyomtalanul, hanem hatottak arra, hogy én mennyire érzem magam biztonságban a világban, ha tetszik, mennyire merek „hátradőlni” egy érzésben.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Kulcslyuk Kiadó, 2018, 290 oldal, 3360 HUF

 

Hogyan öröklünk sorsot? A DNS-ünkbe van kódolva a sorsunk?  Ön azt állítja, hogy a generációk mélyen és szorosan kapcsolódnak egymáshoz.

Ez egy nagyon összetett folyamat. Egyrészt, öröklünk sejtszinten. Az eddigi epigenetikai kutatások ezt bizonyították. Miközben a DNS alapszerkezete, úgy tűnik, változatlan, a génkifejeződés az, ami megváltozik egy-egy generáció élményeinek, tapasztalatainak hatására. Másrészt, az a viselkedési, érzelmi, gondolkodási minta, amiben felnövünk, szintén jelentős hatást gyakorol ránk. Szüleink, nagyszüleink hitrendszere, világról alkotott elképzelései befolyásolják például, hogy mi magunk mit tartunk lehetségesnek az életünkben, mire mondunk igent, és mi az, amitől elzárkózunk. Választásainkat nagyon gyakran ezek a felmenőinktől átvett tudattalan hiedelmek határozzák meg.

Mennyiben működhet a szabad akarat, hogyha sorsot öröklünk? Vagyis az, hogy adott esetben ne a családom, hanem a saját életemet éljem?

Tudatosság nélkül kevés esélyünk van arra, hogy változtassunk a régi mintákon, a régi beidegződéseken. Előbb-utóbb el kell kezdenünk gondolkodni azon, hogyan élünk, mi az, ami nyomaszt bennünket, hol vannak az elakadásaink. És onnantól kezdve, hogy elkezdünk ezen gondolkodni, eljön az a pillanat, amikor időszerű lesz megnézni, milyen családi örökségeink vannak. Ha azonosítottuk a mintákat, akkor van esélyünk a változtatásra, hiszen különben könnyen előfordulhat, hogy szimpla automatizmusok futnak végig egyik generációról a másikra. Mire gondolok? Vegyük például, a problémamegoldást, azt a kérdést, hogyan lehet egy nehézséget megoldani, egyáltalán meg lehet-e oldani. Sok családban erre egyértelmű nem a válasz. Ha nehézséggel találják szemben magukat, képtelenek hatékonyan megküzdeni, és végső elkeseredettségükben inkább a halált választják. Magyarország, a világ más országaival összehasonlítva, sajnos tradicionálisan az élbolyban helyezkedik el az öngyilkosságok számát tekintve. Az öngyilkosság – mint egy hibás megoldókulcs – generációról generációra adódik át. Amikor valaki abba nő bele, hogy hát, a nagyanyám is a kútba ugrott, meg már a dédnagyapám is felakasztotta magát, amikor nagyon el volt keseredve, akkor, ha nehézséggel találkozik, nagyobb valószínűséggel választja maga is a családi repertoárban már megtalálható megoldást. Ezzel szemben, ha a családban inkább a  sikeres megküzdésre volt példa, akkor ezeket lehet alapul venni a saját életünkben is. Ha a felmenők küzdő emberek voltak, akik igyekeztek mindig megtalálni a kiutat a nehézségeikből, és akár nagy veszteségek után is képesek voltak újraszervezni az életüket, új célokat kitűzni és új értelmet találni a megváltozott helyzetben, az nekünk is nagy segítségünkre lehet.

orvos_toth_noemi-2.jpg

Tegyük fel, valakinek boldog élete van, szerető család veszi körül, jólétben él, szereti a munkáját, nincsenek megoldandó problémái, kerek az élete. Érdemes neki foglalkoznia a régmúlttal, ősei történetével vagy azt gondolja, hogy ez inkább egy problémamegoldó szemlélet?  

Azt gondolom, hogy a családi múltat ismerni mindenképpen jó, hiszen ez egy olyan erőforrás, amiről kár lenne lemondani. Azt például látjuk, hogy azok a gyerekek, akik ismerik a családjuk múltját, sokkal könnyebben illeszkednek be a társas környezetbe, sokkal könnyebben küzdenek meg a nehézségeikkel. Tehát a családi múlt ismerete, elmesélése a gyerekeinknek, nagyon nagy ajándék tud lenni, ami majd megvédi őket. A jövőt készítjük elő azzal, hogy mesélünk a gyerekeinknek. Azt azonban látnunk kell, hogy mindannyiunknak dolgunk van a transzgenerációs örökségünkkel. Mi mindannyian traumatizált ősök leszármazottjai vagyunk. Én nem találkoztam még olyan családdal, ahol a felmenők különböző rétegeiben ne lett volna valamilyen veszteség, tragédia vagy valamilyen trauma, hiszen az elmúlt évszázad bővelkedett fájdalmas eseményekben: világháborúk, üldöztetések, kitelepítések, elnyomó rendszerek nyomorították az emberek életét, amik bizony maradandó nyomot hagytak maguk után.

Mekkora szerepe van a családtörténetekben a titoknak, a tabunak, a legendának, a hazugságnak, amelyek mind át- és újraírják az emlékezést, ami önmagában is elbeszélés, bizonyos értelemben fikció.  

A titok egy gyilkos valami, egy igazi méreg a családi rendszerben. Amikor egy családban titkot tartanak, az azt jelenti, hogy a kapcsolatokban nő a távolság, vagyis elvész a lehetőség az intimitásra. Ha ugyanis intimitás van, akkor fennáll a veszélye annak, hogy az ember egyszer csak véletlenül elkottyantja a titkát és lelepleződik. Aki titkot tart, az nem akar túl közel kerülni a másik emberhez, ami alapjaiban változtatja meg a családi kapcsolatok minőségét. Ez például szintén transzgenerációs mintává tud válni. Tehát, hogy milyen intimitási szintet tud valaki elképzelni, az azon múlik, hogy miben nőtt fel, mennyire volt számára természetes, hogy bármiről szabad kérdezni, bármit ki lehet mondani. Ha a család tabuképző, titkokat hordozó volt, akkor a ridegebb, merevebb családi viszonyok váltak természetessé. A titok egyébként hiányossá teszi a családi narratívát, ami mély bizonytalanságot képes elültetni a családtagokban. A hazugságok szintén a biztonság élményét teszik tönkre, hiszen a családtagok a lelkük mélyén pontosan érzik, hogy nem bízhatnak meg egymásban, mert be vannak csapva. A gyerekek különösen érzékenyek a titkokra és a hazugságokra. Élénk kis radarjaikkal végtelen pontossággal tapogatják le a hamisságot. Ezt sokszor persze nem tudják kimondani, csak a tüneteiken keresztül jelzik, hogy valami probléma van a családi rendszerben.  

orvos_toth_noemi-3.jpg

Ezek szerint több száz évre visszatekintve is befolyásolhatja életünket egy adott ős tetteinek rémképe, avagy egy pozitív példa, egy legendás alak?

Akár évszázadokon keresztül is lehet a családnak egy adott története vagy témája. Ez lehet akár pozitív, akár negatív is. Egy ős szégyenteljes, vállalhatatlannak tűnő tette például a ma élő leszármazottakban is fellelhető szégyenérzetet okozhat. Egyszer felkeresett egy férfi, aki állandó túlkompenzálástól és megfelelési kényszertől szenvedett. Valahogy mindig azt élte meg, hogy kiváló teljesítménye ellenére sem elégedett, mindig többre vágyik, mindig bizonyítani igyekszik, mert a lelke mélyén egy nagy szégyen ül. Mint családtörténetéből kiderült, nagymamája rettenetesen szenvedett szülei (tehát a páciens dédszülei) léha életmódja és alkoholizmusa miatt. Állandóan szégyenkezett, ezért megfogadta, hogy különb lesz, mint ők, és egy szép családot hoz majd létre. Valahogy azonban a szégyentől, és annak görcsös túlkompenzálásától még három generációval később sem sikerült megszabadulni ebben a családban. Amikor azonosítottuk a páciens érzései mögött meghúzódó családi múltat, és rájöttünk, hogy mi motiválhatja a bizonyítási kényszerét, jelentősen megkönnyebbült, és végre elkezdhetett szabadabban viselkedni, hiszen ráébredt, hogy nincs szüksége arra, hogy a teljesítményével fedje el ősei hibáit. De a családokban természetesen vannak hősök és legendás figurák is. Az én vezetéknevem például egy ilyen családi hősnek köszönhető, aki valamikor az 1700-as évek végén híres gyógyító ember volt. Ennek elismeréseként kapta az Orvos előnevet, amit utódaira is átörökíthetett. A családunkban mindig is voltak olyan emberek, akik valamilyen formában gyógyítással foglalkoztak.  Azt hiszem, az én pályaválasztásomat is erősen befolyásolta ez az örökség, de az unokatestvérem, Feller Adrienn is ezt az utat követi. Ő egy fantasztikus aromaterapeuta intézetet hozott létre, és saját kozmetikai termékeket alkot, amik egyszerre hatnak a testre és a lélekre.

„Hagyományosan tabuképző nemzet vagyunk” – mondta egy interjúban, ami a szűk családra ugyanúgy igaz, mint a társadalmunkra. Mennyire politika- és történelemfüggő, mennyiben lélektani kérdés, hogy ilyenek vagyunk?

A magyar társadalomban nagy hagyománya van a tabuk gyártásának. Tele vagyunk titkokkal, ki nem mondott, el nem mesélt történetekkel, fel nem dolgozott események terheivel. Egyrészt szégyenkezünk a múltunk miatt, másrészt pedig hallgatunk, mert védeni szeretnénk a gyerekeinket, hiszen úgy gondoljuk, az igazság túlságosan megterhelő lenne számukra. A titoknál azonban megterhelőbbet el sem tudok képzelni. Eltitkolni valamit rengeteg energiát emészt fel, elvonja a figyelmet a másik emberről, az igazi kapcsolatról. A magyar nyelv csodálatosan el is beszéli a pszichológiai igazságokat. Azt mondjuk, hogy súlyos titkot cipel vagy súlyos titok nyomja a vállát, vagyis a nyelvünkben is megjelenik, hogy fizikailag is belegörnyedünk, belerokkanunk abba, ha titkolózunk, ha letagadjuk vagy meghamisítjuk a történéseket. Test és lélek elválaszthatatlan egységet képez, így a titkolózás pszichés stressze előbb-utóbb a testet is károsítani fogja. A 20. század egymást váltó diktatúráiban lehetetlenné vált az őszinte élet, a szabad véleménynyilvánítás, eluralkodott a félelem és a bizalmatlanság még a legszűkebb közösségen, a családon belül is. A történelem nyomot hagyott a lelkünkben, amivel ma is küzdünk egyéni és társadalmi szinten egyaránt.  

orvos_toth_noemi-4.jpg

Hogyan érthető meg egy család története? A külső hatások (például háború, politika, gazdasági válság, szocializáció) vagy a személyes (szerelmek, tragédiák) tényezők a fontosabbak?

Ez egymástól elválaszthatatlan. Nagyon fontos, hogy vizsgáljuk a család történeteit, miközben tudjuk azt, hogy az egyéni történetek a nagy történelmi korokba ágyazódva történtek, ezért azokról sem szabad elfelejtkeznünk. Vegyük például a párválasztás kérdését. Ebben sokáig a vallás és a származás volt meghatározó. Ha valaki nem megfelelően választott, a családból való kiközösítést kockáztatta. Egyszer eljött hozzám valaki, akinek nagyon nehezére esett a pártalálás. Ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy általában nagyon szigorúan, rugalmatlanul áll a dolgokhoz, nehezen enged a merev szabályaiból, miközben fél bárkihez is valóban közel kerülni. Mint kiderült, a dédszülők szintjén az egyik testvér „szabálytalanul” házasodott, amit teljes elutasítással torolt meg a család. Attól kezdve soha többet nem álltak szóba a rebellis családtaggal. Ez az esemény mélyen rögzült a családi tudattalanban, azt üzenve, hogy nem követheted az érzéseidet, nem léphetsz rosszul, mert az örök büntetéssel jár. A szabályok betartása mindennél fontosabb, a szerelem pedig nagy bajt hozhat az ember fejére.

Akkor a szabad akarat itt nem érvényesül…

Ezt nem mondanám, de az biztos, hogy attól, hogy valaminek vége van, még nem múlt el. Tehát, ha valami megtörtént mondjuk a húszas években, annak a lenyomatát valamilyen formában még ma is hordozhatja egy leszármazott.

A könyve példákon és tanulmányokon keresztül azt az eddig kevésbé ismert feltételezést fogalmazza meg, hogy az életünkben lévő viselkedésformák, legyenek akár negatívak vagy pozitívak, valamint a nemkívánatos élethelyzetek, nehézségek okai a múltban keresendők. Több aktuális tanulmányt említ, amelyek az utóbbi években készültek el. Miért most jött el az ideje, hogy a problémáink megoldásához a múltba tekintsünk vissza, és megértsük a jelent?

Maga a transzgenerációs elképzelés, vagyis az a feltételezés, hogy egyik generáció tapasztalatai, élményei hatással vannak a következő generációra, nem újkeletű. Már Mózes második könyvében is szerepel, hogy megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen. Itt valójában nem a büntetésen van a hangsúly, hanem azon, hogy nincs következmények nélküli élet. A tudományos kutatások fókuszába a második világháborút követően kerültek a transzgenerációs örökségek. Az 1960-as évektől kezdődően egyre több beszámoló született arról, hogy a holokauszttúlélők gyermekei, bár ők maguk a rémségeket személyesen nem tapasztalták meg, mégis számos poszttraumás tünettől szenvedtek. A technika és az orvostudomány fejlődésével egyre pontosabban körvonalazódtak a sejtszintű folyamatok is. Mára bizonyítást nyert, hogy a félelem, a rettegés, a fenyegetettség okozta stressz egyik generációról a másikra adódik át. Ez evolúciós szempontból nagyon könnyen érthető és logikus is, hiszen az utódok túlélése akkor biztosítható leginkább, ha felkészülnek a szülők által megtapasztalt mostoha körülményekre. A legjobb felkészülés pedig mi más is lehetne, mint egy igen érzékeny stresszrendszer, ami segít minél hamarabb felismerni a fenyegetéseket. Nem más ez, mint egy védőcsomag, amit elődeinktől öröklünk.

orvos_toth_noemi-5.jpg

Egy interjúban azon meggyőződésének adott hangot, miszerint „egyetlen ember története sem érthető meg a transzgenerációs szemlélet nélkül”. Ön mit tanult magáról a transzgenerációs szemlélet segítségével?

Amit én megértettem a transzgenerációs örökségek vizsgálata kapcsán, az a saját szorongásaimnak a természete, hogy miért húzódott végig a szorongás, a bizonytalanság az egész életemen. Mondok egy látszólag banális példát. Én mindig mosolyogtam azon, ha valaki már februárban lefoglalta az augusztusi nyaralását, mert úgy voltam vele, ki tudja, mi történik még addig, semmi nem biztos ebben az életben. A családom történetét megvizsgálva ez egy érthető hozzáállás volt, hiszen generációról generációra megéltük azt, hogy a család egyik pillanatról a másikra elveszített mindent. Ez nyilván rengeteg döntésemet befolyásolta anélkül, hogy igazából tudatában lettem volna. Szerencsére ezek a minták felülírhatók, a szorongások megszüntethetők, és megteremthető a biztonság érzése az életünkben. Mára már én sem idegenkedem attól, hogy hónapokkal korábban megszervezzünk egy utazást. Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra, van, hogy hosszú évekig is eltart az a folyamat, amíg átírjuk a belső hiedelemrendszerünket.  

A múltban történtek megismerése és elfogadása között van egy út, amin végig kell menni. A fejezetek végén lévő kérdésekkel az olvasó önmaga is terápiaszerűen eljuthat az elfogadásig?

A kérdések inkább abban segítenek, hogy az olvasó rádöbbenjen arra, neki hol van dolga a családja történetével. Én nem hiszek abban, hogy bárki saját maga terapeutája tudna lenni. A sérüléseink kapcsolatokban történnek, és a gyógyulás sem képzelhető el kapcsolat nélkül. Nem feltétlenül pszichológusra gondolok, hiszen egy megértő barát vagy pár is sokat tud segíteni, de a súlyosabb elakadások feldolgozásához azért mindenképpen szakemberre van szükség. Önmagunkban meggyúrni a kapcsolódási mintákat, traumatikus történeteket, szinte lehetetlen. Kell a másik, aki megtart, támogat, aki mellett biztonságban végig lehet járni az önismereti úton.

A könyvében leírt egy esetet, amikor egy közlekedési helyzetben egy ingerült sofőr kiabált önnel. Ön tudta ebből, hogy a homloklebenye nem fejlődött ki, illetve elhanyagolták gyerekkorában. John Briere dél-kaliforniai pszichológusprofesszor egy konferencián azt állította, hogy ha a gyermekek bántalmazása és elhanyagolása megszűnne, kiürülnének a börtönök. Minden problémára ráhúzható ez a szemlélet? Ha én irigy vagyok, annak is a múltban van az oka?

Az említett eset kapcsán egészen pontosan arra gyanakodtam, hogy az ingerült sofőr érzelmi önszabályozási problémákkal küzd, ami az úgynevezett prefrontális kéreghez köthető működés. Ez a terület akkor fejlődik optimálisan, ha a gyerek mellett van egy biztonságot adó, higgadt szülő, aki mintegy „beérleli” a gyereke agyát, hogy felnőve már ő maga is képes legyen az indulatait kordában tartani. Kezdetben ezt még a szülőnek kell megtennie, neki kell megnyugtatnia a gyermeket, és ennek az ismétlődő tapasztalatnak a hatására válik majd idővel a gyerek is képessé az önmegnyugtatásra. Sajnos ez gyakran nem történik meg. Sok szülő maga is feszült, ingerült, a saját érzelmeit sem képes szabályozni, így a gyermek stresszállapotaival sem tud mit kezdeni. Márpedig, ha ez a korai szabályozás elmarad, annak súlyos következményei lesznek. Az érzelmi önszabályozás hiánya egyik generációról a másikra adódik át. A függőségek, a kapcsolati nehézségek, a különböző testi megbetegedések hátterében mindig ott található egy „elszabadult” stresszrendszer. A jelen történései jórészt a múltban gyökereznek. Az az ember, akit gyermekkorában feltétel nélküli odafordulás, és kellően empatikus szülői gondoskodás vett körül, az megtanul biztonságosan kötődni, önmagát és a másik embert is érteni. Ennél pedig aligha lehet fontosabb dolog az életben. Ha értem a lelki folyamataimat, akkor képes vagyok azokat megfelelően kezelni, és ha még a másik ember lelki folyamatait is megértem, akkor nem szorongok állandóan, hogy vajon mit érezhet, mit gondolhat.

Mennyiben különböznek az egyes kultúrák abban, ahogy a generációk (a család) megértéséhez hozzáállnak? Mi jellemző nemzetközi összehasonlításban a magyarokra?

Ez teljesen változó. Mi biztosan nem állunk a ranglista első helyein. Bár azt mondjuk, családcentrikus nép vagyunk, rengeteg családban alig tudnak valamit a múltról, a szülők, nagyszülők gyerekkora általában ismeretlen a fiatal generációk számára. A családi kapcsolatok sokszor évtizedekre is megszakadnak, még a legközelebbi hozzátartozók esetében is előfordul, hogy egy vitát követően akár egy életen keresztül sem állnak szóba egymással. Mintha senki nem törekedne a békülésre, a családi egység helyreállítására. Nekem ebből úgy tűnik, nehezen fogadjuk el, hogy történjen bármi, a családban akkor is hatunk egymásra, ha maga a tényleges kapcsolat hosszú ideje megszakadt. A hozzátartozóinkat nem tudjuk kitörölni az életünkből, ők akkor is hatnak ránk, ha nem tudunk róluk semmit. Közben pedig elég látványos, ahogy elvesznek a hagyományaink, feledésbe merülnek azok a rítusok, szokások, amik évszázadokon keresztül segítettek az élet jelentős vagy nehéz időszakaiban.

Szerző: Rátkai Zsófia

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Bookline top50: Orvos-Tóth Noémi mellé felzárkózott Deborah Feldman az Unortodoxszal

Habár a Bookline májusi sikerlistájának élmezőnye többnyire átalakult, változatlanul Orvos-Tóth Noémi bestsellere az első.

...
Podcast

PODCAST: A 20 éves Harry Potterről beszélgettünk Orvos-Tóth Noémival és Ott Annával

...
Összekötve

Szombaton Orvos-Tóth Noémival lassulunk az Összekötve élőjében

A Ludwig Lounge online folytatódik: hogyan lassult le hirtelen az életünk? Mit tanultunk ebből hosszútávon? Hogyan refletál a művészet a gyors, globális, fogyasztásközpontú életünkben egy ilyen kényszerlassuláskor?

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!

...
Kritika

A Bálnahullás letehetetlen thriller arról, mi van, ha véletlenül lenyel egy ámbráscet

Daniel Kraus Bálnahullás című thrillerében az óceán és egy ámbráscet gyomrának hátborzongató mélyén egy kamaszfiú küzd az életben maradásért, miközben végiggondolja apjához fűződő kapcsolatát is. Lélegzetelállítóan izgalmas könyv, melyben nemcsak az óceán, de a lélek mélységei is feltárulnak.

Szerzőink

...
Ott Anna

Anyaság, apaság, az érzések kavalkádja – Ott Anna könyvajánlója [Ezt senki nem mondta!]

...
Vass Norbert

Vérfertőző, wannabe-sátán és kölyökmedve-tulajdonos – 10 érdekesség a 200 éve elhunyt Byronról

...
Kolozsi Orsolya

Mivel pörgeti fel egy mentalista Camilla Läckberg új szektás krimijét?

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Vérfertőző, wannabe-sátán és kölyökmedve-tulajdonos – 10 érdekesség a 200 éve elhunyt Byronról

George Byron mindent megvalósított, amit egy romantikus költő ismérvének gondolunk. Halálának 200. évfordulóján tíz érdekességet gyűjtöttünk össze a lírájáról és a botrányairól.

...
Nagy

Borbély András: Rafi Lajos verse lyukat üt a világon [ROMA IRODALOM]

A Nemzetközi Roma Nap alkalmából írók és kutatók ajánlanak olvasmányokat a roma irodalomból, melyek reflektálnak a reprezentáció kérdéseire is. Borbély András költő, szerkesztő Rafi Lajos egyik versét választotta.

...
Nagy

Mivel pörgeti fel egy mentalista Camilla Läckberg új szektás krimijét?

A pszichológiát és a sötét rejtélyt kiválóan ötvöző krimi, A doboz után a héten került a boltokba A szekta, Läckberg és Fexeus közös regénytrilógiájának második része. Ez alkalomból beszélgettünk a szerzőpárossal.

...
Nagy

Miért hasonlítanak a roma mesék a kortárs versekre?

Hogyan mozgatnak meg egy kortárs költőt a roma mesék? Miben fedez fel hasonlóságot az archaikus történetek és generációja meghatározó irodalmi témái között? És miképpen válik a mesékből költészet? Veszprémi Szilveszter cikkében a Vijjogók munkacímű verseskötetéről mesél.

...
Nagy

Mit szeretnek az emberek a kihalt Balatonban? Ebből az albumból megtudod

Bartha Dorka kötete a Balaton-part eltűnőben lévő épített örökségét és múlhatatlanságát mutatja meg. A történész-újságíró szerzővel egy nyikorgós Csepel bringáról, fotózásról, történetek utáni kutatásról, illetve a déli part felfedezetlen értékeiről beszélgettünk.

...
Nagy

Milyen apa volt Hemingway?

A Nobel-díjas Ernest Hemingwaynek Papa volt a beceneve. De vajon hogy osztotta be az idejét, ha az írás és az apai teendők között kellett választania?