John Keats ópium hatása alatt írta legnagyszerűbb költeményeit – ezt állítja legalábbis hétfőn megjelenő új életrajzában Nicholas Roe professzor, a Keats Alapítvány elnöke. A professzor, aki a St. Andrews Egyetemen tanít angol irodalmat, tisztában van vele, hogy ez merőben új információ, hiszen eddig soha sehol nem merült fel, hogy Keats függő lett volna, egyúttal cáfolta azokat a korábbi állításokat, miszerint a költő csak rövid ideig használta volna a drogot.
Roe könyve szerint 1819 tavasza nem csak Keats egyik legproduktívabb költői időszaka volt, de ez volt az a periódus az életében, amikor teljesen rá volt állva az ópiumra. Ez magyarázatot adhat arra is – így a professzor –, hogy a költőnek miért voltak olyan heves hangulatingadozásai, például Fanny Brawne-nal ápolt kapcsolatában. Roe-nak egyébként meggyőződése, hogy Keats leghíresebb költeményeit, így az Óda egy csalogányhoz és az Óda a tunyasághoz címűeket, ópium hatása alatt írta.
Nem Keats lenne egyébként az egyetlen, aki valamely kábítószer rabjaként írta legfontosabb műveit. Ópiumot használt például Thomas de Quincey, aki Egy angol ópiumevő vallomásai című művében írt szenvedélybetegségéről. De Quincey egyébként 1807-ben óva intette a fiatal Samuel Taylor Coleridge-ot, hogy drogokhoz nyúljon – hiába. Coleridge gyakran nyúlt az ópiumhoz (De Quincey meg is nevezte őt könyvében mint ismert „ópiumevőt”), és állítólag a Kubla kánt is ópiumos delíriumai ihlették.
Persze a kortársak között is akadnak, akik függőként írták a legjobb műveiket. Legutóbb Stephen Kingről írtuk meg mi is, hogy művei mintegy tíz évig a kábítószer és az ital hatása alatt születtek.
(Kép forrása: Wikipedia)
