A diák megfejtése új fényt vet a szanszkrit nyelvtanra, és alapjaiban változtathatja meg a nyelv tanítását.
Pāṇini nyelvtani algoritmusa
A cambridge-i PhD-hallgató, Rishi Rajpopat egy több ezer éves nyelvtani kérdést oldott meg,
amely az ókori szanszkrit nyelvész, Pāṇini műveiben található. A szanszkrit a hinduk klasszikus irodalmi nyelve volt, amelyet Pāṇini használt először, és nagyjából az első ezredfordulóig India hivatalos nyelve volt.
Pāṇini szövegei egyfajta algoritmus alapján épülnek fel, amelynek célja, hogy a szótövet és a toldalékot helyesen összeillesztve grammatikailag helyes szavakat és mondatokat alkosson. Azonban a nyelvtani szabályok között gyakran előfordul, hogy két vagy több szabály is alkalmazható ugyanabban a lépésben, ami
a kutatókat hosszú időn keresztül zavarba ejtette.
Az indiaiak büszkesége
A szanszkrit nyelv összetettségét az is bizonyítja, hogy roppant hosszú időbe telik megtanulni. Nagyjából húsz év gyakorlásra van szükség az alapszintű tudás elsajátításához, ráadásul manapság szinte alig van, aki használja a nyelvet, kivéve azokat, akik az ősi indiai szent szövegeket tanulmányozzák.
A keleti kultúrákkal foglalkozó Sir William Jones, aki az 1700-as években bíróként szolgálta a brit koronát Indiában, és jól beszélt ógörögül, latinul, perzsául, arabul, héberül és kínaiul, különleges nyelvként jellemezte a szanszkritot: „A szanszkrit nyelv, bár ősrégi, kivételes szerkezettel rendelkezik, hiszen tökéletesebb, mint az ógörög, gazdagabb, mint a latin, választékosabb és kifinomultabb, mint bármelyikük.”
Rajpopat áttörése
Rajpopat felfedezése szerint a nehezen értelmezhető, úgynevezett metaszabály azt jelenti, hogy amikor egyszerre két szabály is alkalmazható egy szó első és második felére, akkor az első felére alkalmazandó szabályt kell választani. Ez az egyszerű, mégis
rendkívül hatékony megoldás korábban elképzelhetetlen volt,
de Rajpopat számára azonnal világossá vált, amikor az új felfedezés fényében újra tanulmányozni kezdte Pāṇini műveit.
Almeroth-Williams, a Cambridge weboldalán írt cikkében egy példával szemlélteti Rajpopat felfedezését: „A mondatban: ‘devāḥ prasannāḥ mantraiḥ, azaz az istenek (devāḥ) elégedettek (prasannāḥ) a mantrákkal (mantraiḥ)’, esetében a ‘mantraiḥ’ (a mantrákkal) szó képzése igencsak problémás. A szó képzése ‘mantra + bhis’ szótővel indul. Az egyik szabály a szó első felére, a ‘mantra’-ra vonatkozik, míg a másik a szó második felére, a ‘bhis’-re. Így kapjuk meg a helyes alakot: ‘mantraih.’”
A felfedezés jelentősége
Rajpopat felfedezése nem csupán Pāṇini munkájának értelmezését teszi szinte egyértelműbbé és grammatikailag helyessé, de alkalmazható lehet a szanszkrit nyelvtan oktatásában, sőt a nyelvfeldolgozással foglalkozó számítógépes programok esetében is.
A felismerést megelőzően Rajpopat hosszasan tanulmányozta a nyelvet,
az áttörés mégis akkor következett be, amikor egy időre szünetet tartott,
és hagyta, hogy tudatalattija megoldja a problémát. Filozófusok által elismert tény, hogy a legjobb ötletek gyakran gyaloglás közben születnek, amivel valószínűleg maga Pāṇini is tisztában volt, így nem csoda, hogy Rajpopat sem gondolkodás közben fejtette meg a nyelvtani rejtélyt.
Forrás: Open Culture, The Cultural me
Nyitókép: Wikimedia Commons
