Nem adta ki a közmédia a Hofi-előadások felvételeit

Nem adta ki a közmédia a Hofi-előadások felvételeit

A Hofi Géza születésének 85. évfordulóján tartott megemlékezésen nem vetíthettek részleteket a Hofi-életműből, mert nem adta ki a közmédia a Hofi-műsorok felvételeit. Könyvek hírek mellé.

fk | 2021. november 03. |

Csak a saját felületein kívánja szerepeltetni Hofi Géza műsorait a közmédia, ezért még az özvegyének sem voltak hajlandók kiadni az művészről készített archív felvételeket, amelyeket az Örkény Színház által szervezett emlékműsoron szerettek volna levetíteni – írta a Blikk. A humorista születésének 85. évfordulójára szervezett a múlt hét végén az Örkény Színház rendhagyó megemlékezést, ahol többek közt Hofi műsoraiból is fel szerettek volna használni több archív felvételt, de a rendezvény végül felvételek nélkül zajlott, mert az MTVA nem bocsátotta a felvételeket a színház rendelkezésére még úgy sem, hogy a humorista özvegye, Hofi Ildikó is megpróbált közbenjárni az ügyben.

Hofi megmondja
Corvina, 2018, 133 oldal
Hofi megmondja

Hofi Géza emlékére egyébként a nyáron emléktáblát avattak az Anker-közben. A humoristáról mostanában több könyv is megjelent. 2018-ban adták ki a Hofi megmondja című kötetet, amelyben szövegeinek írott változatai tematikánként összerendezve jelentek meg. „Jézus is csak beszélt, meg Lao-ce is, Hofit is ideje volt leírni” – mondta Bödőcs Tibor a könyv margós bemutatóján.

Hofi Naplója
Kossuth, 2019, 239 oldal
Hofi naplója

Tavalyelőtt megjelent Hofi naplója is a Kossuth Kiadónál. A kötet Hofi Géza saját kezűleg alkotott képes „naplójából”, interjúiból, pálya- és kortársak visszaemlékezéseiből álló életrajz, amely bemutatja a művész pályájának legfontosabb állomásait. 

Feminizmus, Hofi, Durica Katarina, Dragomán - Ilyen volt a Margó harmadik napja!
Feminizmus, Hofi, Durica Katarina, Dragomán - Ilyen volt a Margó harmadik napja!
Tovább olvasok

Forrás: Blikk/24.hu

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Feminizmus, Hofi, Durica Katarina, Dragomán - Ilyen volt a Margó harmadik napja!

...

Bödőcs Tibor: Szerzőként barokkosabb, manieristább vagyok

A populizmusról, a giccsről és a felsorolás mámoráról is szó esett tegnap a Margón, Bödőcs Tibor új könyvének bemutatóján. A szatirikus regényről Nagygéci Kovács József kérdezte a szerzőt.

...

Bödőcs Tibor: A populizmus egy algoritmus

Bödőcs Tibor legújabb könyvéről, a Mulat a Manézsról mesélt Gulyás Mártonnak, a Partizán videójában, amelyből kiderül az is, hogy a humorista mivel ajánlaná a kötetet Orbán Viktornak.

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

6 friss adaptáció, amit ne hagyj ki: Odüsszeia, Enola Holmes és a megunhatatlan klasszikusok

6 friss adaptáció, amit ne hagyj ki: Odüsszeia, Enola Holmes és a megunhatatlan klasszikusok

Családi dráma, fordulatos akció és grandiózus tengeri kaland. Mutatjuk, mit érdemes néznetek júliusban.

Szerzőink

chk
chk

Kicsoda Berg Judit, a kormány irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkára?

Valuska László
Valuska László

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Olvass!
...

Nem indul jól, és holttestekkel folytatódik a fesztivál: olvass bele Kate Atkinson új krimijébe!

A holttestek sokasodnak, a különálló történetek pedig szép lassan összefonódnak. A helyszín: Edinburgh.

...

Egy romantikus fantasy, ami még meg is nevettet – olvass bele William Goldman klasszikusába!

Egy kultikus fantasy új köntösben: részlet William Goldman klasszikusából!

...

A viszonzatlan szerelem néha kegyetlenné tesz: Olvass bele Narine Abgarjan első regényébe!

Mi történik, ha a nagyszájú barátnőd halálosan belezúg a frissen házasodott szomszéd fiatalemberbe? 

SZÓRAKOZÁS
...

A trailer alapján még Jane Austen is megirigyelné az Értelem és érzelem új adaptációját

Idilli és magával ragadó.

...

Az új Harry Potter-sorozat Hagridja szerint lesznek, akiknek nem tetszik majd

Nick Frostnak többet kell mutatnia a karakterből, mint elődjének. És ez sokaknak nem tetszhet majd. 

...

Túléli-e a szerelem a gimis éveket? Itt a Heartstopper-film előzetese!

Vége a tündérmesének, következnek a kapcsolati problémák. 

...

Rebecca: modern nő vagy önző manipulátor?

...

Így ír történelmi regényt a Z generáció – Kibeszéltük a Lázár című bestsellert!

...

„A sorsszerűségről beszél” – Biró Zsombor Aurél kedvenc regényéről mesél az Alkotótárs podcastben