Szeretnéd együtt látni Munkácsy 3 Krisztus-festményét? Most megteheted!

Szeretnéd együtt látni Munkácsy 3 Krisztus-festményét? Most megteheted!

Péntektől ismét egy helyre kerül Munkácsy Mihály ikonikus Krisztus-trilógiája, miután a Golgota című festményt a fővárosból visszaszállítják a debreceni Déri Múzeumba.

bs | 2025. május 20. |

A közönség először pénteken tekintheti meg újra együtt Munkácsy festménysorozatát: azon a napon két tárlatvezetést is tartanak, amelyre regisztrálni kell. Bemutatják továbbá az Emlékek és emlékezések című tanulmányválogatást, este pedig Munkácsy mesél címmel az Alföld Quartet és Bartus Gyula színművész előadását hallhatják az érdeklődők a múzeum dísztermében.

30 éve együtt

A három alkotás – az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota – már 30 éve együtt látható Debrecenben. Utóbbit tavaly ősszel szállították át Budapestre a Szépművészeti Múzeumba, ahol a nagy sikerű Munkácsy-kiállítás (itt könyveket is ajánlottunk hozzá) részeként volt megtekinthető. A képet „hazaérkezése” előtt részlegesen felújították, és a város úgy tervezi, hogy a közeljövőben a Krisztus Pilátus előtt című festményt is restaurálják.

Angi János, a Déri Múzeum igazgatója hozzátette a sajtótájékoztatón, hogy a szerdán érkező Golgotát daruval emelik majd be a múzeum épületébe. Ezt követően egy éjszakát pihentetik, és csütörtökön helyezik el a Munkácsy-terem falán, szemközt a Krisztus Pilátus előtt című képpel.

A nagy méretű alkotásnak elsősorban a széleit kellett javítani és azt a területet, ahol a vásznon gombásodást észleltek.

Amikor ismét felkerül a falra, még átnézik, hogy nem sérült-e meg a szállítás során, péntektől pedig már teljes pompájában láthatjuk.

(MTI)

 Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

5 könyv, 5 Munkácsy-alkotás: barangolj velünk a festőművész világában!

Jókaitól Balzacig – Könyvek kiállítások mellé.

...

Anne Frank és a gettóba zárt fiú falfestményét is megrongálták Milánóban

Az antiszemitizmus ellen készült képeket eltávolították, illetve palesztinpárti üzeneteket írtak rájuk.

...

Negyven év után egy padláson bukkantak rá Czene Béla festményeire

A festményeket vastag porréteg fedte, de kiderült, hogy az életmű krémje lapul a Czene család padlásán. Portrénk egy festőről, akit sosem ismert el a kritika, ám akinek képei ma is egyre magasabb áron kelnek el.

Hírek
...

Új részt kap Rebecca Yarros sikersorozata, de nem folytatás lesz

...

A Hail Mary-küldetés űrlénye Oscar-díjat kaphat

...

Darvasi László megírta a novella világtörténetét 

...

A Durica Katarina regényéből készült színházi adaptáció megélte a 100. előadást

...

Te is jobb embernek érzed magad az olvasástól?

...

Visszahívták a Magyar Péter-képregényt a könyvesboltokból

Kiemeltek
...

Szűcs Krisztián: Ma már nem tudnék olyan dalszöveget írni, mint a Dél-Amerika

Az egykori Heaven Street Seven frontembere könyvet írt – interjú.

...

„Ne várj 60 éves korodig, hogy szépnek lásd magad” – Puskás Ágotával a mentális egészség fontosságáról

Mit tehetünk a mentális egészség érdekében a húszas éveink alatt? Puskás Ágota író volt a TBR podcast vendége.

...

Vass Dorottea: Olvasni kell. Csak nem mindegy, hogyan, mit és mikortól

Kell-e attól tartani, hogy a digitális eszközök hamarosan teljesen felfalják az olvasás kultúráját?

Vass Dorottea: A digitális eszközök nem fogják felfalni az olvasást

Vass Dorottea: A digitális eszközök nem fogják felfalni az olvasást

A digitális tér nem váltja ki az olvasást, hanem megváltoztatja annak szerepét.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Agatha Christie hősnője az önáltalás útvesztőjében bolyong – A nő hétszer (3.)

P. Szathmáry István
P. Szathmáry István

P. Szathmáry István: True crime