Nőtársaiért még a Playboy Klubba is beépült: meghalt Gloria Steinem feminista aktivista

Nőtársaiért még a Playboy Klubba is beépült: meghalt Gloria Steinem feminista aktivista

Gloria Steinem, az úttörő újságíró, akit leginkább az amerikai feminizmus második hullámának megtestesítőjeként ismernek, 92 éves korában elhunyt.

bs | 2026. szeptember 04. |

Gloria Steinem társalapítója volt a Ms. magazinnak, amely 1971 és 1987 között megjelenő havi számaiban a megszokott „női témák” – háztartás, szépségápolás – helyett olyan társadalmi és politikai kérdésekről tájékoztatta a nőket, mint az egyenlő jogok fontossága vagy éppen a családon belüli erőszak.

A lap számos cikke fontos szerepet töltött be például a történelmi jelentőségű Roe kontra Wade-ügy alakulásában, beleértve a híres 1971-es nyílt levelet is.

A levél célja az abortusz stigmatizálásának megszüntetése és „a reproduktív szabadságunkat korlátozó összes törvény hatályon kívül helyezése” volt, és azt több tucat híresség írta alá, akik beismerték, hogy volt abortuszuk – köztük Susan Sontag, Nora Ephron, Lillian Hellman és Billie Jean King.

Steinem egy nagyon specifikus nőiesség megtestesítője volt, és ezért bírálták is. Cisznemű, fehér, heteroszexuális, vékony, konvencionálisan szép nőként korai aktivizmusa főként ezeket a kategóriákat érintő dilemmákra összpontosított. (Lásd például az 1963-as leleplező cikkét a Show magazinban (A Bunny’s Tale), amelyben a Playboy Klubban történt méltatlan helyzetekről számolt be.) Híre is ment, amikor a fekete feminista Alice Walker elhagyta a Ms.-t elitizmus vádja miatt a 80-as években.

Steinem személyes hatásköre és multikulturális elkötelezettsége azonban karrierje során egyre szélesebb körűvé vált.

„Koreában, felszólalt a gyermekbántalmazás, a női nemi szervek megcsonkítása és a pornográfia ellen, és az LMB-jogok korai támogatója volt” – mondta róla Belinda Luscombe újságíró a Time-ban.

Legismertebb könyvei a My Life on the Road vagy éppen Revolution From Within, és hamarosan megjelenik az An Unexpected Life.

(LitHub)

Fotók: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Malala Juszafzai a házassága előtt lázadt és feminista szerzőket olvasott

Megjelent a Nobel-békedíjas pakisztáni emberjogi aktivista új memoárja.

...

Budapesten versenyt rendeznek a performatív férfiaknak: kik ők és miért olvasnak feminista irodalmat?

Hamarosan egy hasonmásversenyen is megmutathatják a magyar performative male férfiak, hogy mitől döglik a baloldai, progresszív alterlány. 

...

A hatalom eddig férfi hangon szólt, ennek most vége - Olvass bele Mary Beard feminista kiáltványába!

A történelem során a nők ritkán kerültek hatalmi pozícióba, és ennek az ókorban kell keresnünk a gyökereit. 

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

Kiemeltek
...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Mennyire jó ötlet, ha egy középiskolás osztály megnéz egy boncolást? Erről ír regényt Harag Anita. Podcast.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni