Március 1-jén, életének 77 évében meghalt Fehér Béla író – számolt be a hírről a család közlése alapján a Magyar Nemzet, amelynek tárcaírója volt. 

Legfurcsább, legizgalmasabb szövegvilág

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fehér Béla életének 77. évében, 2026. március 1-én, szerettei körében, békében távozott közülünk. Az űr, melyet maga után hagyott, betölthetetlen. Bízunk benne, hogy mindazok, akik tisztelték munkásságát vagy ismerték őt, ugyanazzal a végtelen szeretettel és tisztelettel őrzik majd emlékét, amellyel mi gondolunk rá” – idézte a lap Fehér Béla családját.

Fehér Béla Debrecenben született, Hajdúhadházon nőtt fel, Keszthelyen élt. Legutóbbi regénye (történelmiregény-fantáziája), a Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett 2022-ben jelent meg a Magvetőnél. A Hévíz Irodalmi Díj, A Magyar Érdemrend lovagkeresztje és a Márai Sándor-díj kitüntetettje volt – írja róla megemlékeezésében a Litera.hu.

„A szerző első regénye (A kék autó) már 1990-ben megjelent és jó néhány kötet követte, egészen a legutóbb, 2007-ben megjelent Alszik a doki Betlehemben című regényéig, és regénytrilógiája (Zöldvendéglő 1990, Törökméz 1992, Romfürdő 1995)

talán az egyik legfurcsább, legizgalmasabb szövegvilágot hozta létre a kilencvenes évek magyar irodalmában.

A legfurcsábbat és egyben a leghosszadalmasabbat is, hiszen a fent említett trilógiában megkezdett szövevényes és átláthatatlan családtörténet folytatódott a szerző további köteteiben, így a Mecénás kiadó gondozásában 2000-ben megjelent Filkó című regényben is, amelyet nemrégiben a Magvető kiadó újra piacra dobott (olvass bele itt)” – írtuk a Filkóról szóló cikkünkben.

Regények mellett novellákkal is jelentkezett többek közt a Lecsó című 2009-es kötetben (olvass bele itt), amiről ezt írtuk: „A Lecsó egy-két perc alatt fogyasztható szövegeinek titka az összetevők alapos kiválasztásában és arányaik pontos meghatározásában rejlik.” 

2014-ben bejelentette, hogy nem ír több regényt. Novellájából azonban animáció, Kossuthkifli című regényéből sorozat készült. Utóbbi Rudolf Péter rendezésében. 

A Kossuthkifli 2013-ban az Aegon-díj jelöljei közé repíteette. A regényről ezt írtuk akkor:

„Fehér Béla az utóbbi év legszórakoztatóbb regényét írta meg, amelynek az alapsztorija roppant egyszerű:

Schwappach Amádé őrnagynak 15 diós és ugyanannyi mákos beiglit kell Eliper Kőszál részére születésnapjára eljuttatnia Pozsonyból Debrecenbe az 1848-49-es szabadságharc zavaros díszletében. Az inkább őrülten színes, mint sodró lendületű road movie-ban kiderül, mi a baj a szabadságharccal. Kossuth- vagy Császár-párti a magyar? Mit kezdenek a magyarok a szabadsággal? Ezért nevezi hazafias regénynek könyvét Fehér.”

Forrás: Litera.hu, Magyar Nemzet

Fehér Béla - fotó: a szerző FB-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Nem ír több regényt Fehér Béla

...

Aegon-díj jelöltek: Fehér Béla Kossuthkifli (Magvető Kiadó)

...

„Azt írom le, amit gondolok erről a rettenetes világról” - Interjú Fehér Bélával

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj rövidlistájára beválasztott szerzőket. Horváth Adél mesél írásról, babonákról, kutatásról.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.