Rudolf Péter tévésorozatot rendez a Kossuthkifliből

.konyvesblog. | 2013. július 11. |

kk1.jpg

Fehér Béla 2013-ban Aegon-díjra jelölt regénye, a Kossuthkifli alapján forgat tévésorozatot Rudolf Péter. A hatrészes, epizódonként 52 perces széria főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos. A több szálon futó, romantikával fűszerezett, „gyaloggaloppos”, XIX. századi „road movie” 2014-ben kerül majd képernyőre az MTVA támogatásával.

A napokban a szentendrei Skanzenben kezdte meg Rudolf Péter rendező-forgatókönyvíró-producer a Fehér Béla Aegon-díjra jelölt regényéből készülő hatrészes tévésorozat, a Kossuthkifli forgatását. A történet az 1848/49-es szabadságharc idejében játszódik. Swappach Amadé, Kossuth seregének őrnagya és frissen megszöktetett szerelme, Estilla egy delizsánszon Pozsonyból útnak indulnak egy kotnyeles grófnővel, egy kocsihajtóval és egy láda bejglivel Debrecenbe, hogy végére járjanak az őrnagy által feltételezett hazaárulásnak. Nem sejtik, hogy üldözőbe veszi őket egy halottaskocsi, amelyen Swappach apja, a császári kémszervezet egyik vezetője, Estilla apja, a cukrász Vödric Demeter és a besúgó, Dalfalvi is utazik. Számos kalandba keveredve követjük hőseinket, sok-sok furcsa szerzettel, varázslatos teremtményekkel együtt, miközben a képzelet és a valóság határán egyensúlyozunk.

kk2.jpg

A sorozat főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos, de a kisebb szerepeket is többek között olyan neves színészek alakítják, mint Törőcsik Mari, Básti Juli, Kéri Kitty, Lukáts Andor, Szacsvay László, Nagy Ervin, Szabó Győző és Fenyő Iván. A július és október között 72 napig tartó forgatás 107 helyszínen játszódik majd, több mint 100 színész közreműködésével.

kk3.jpg

„A regény végtelen szabadságát, „szemtelenségét”, sokrétegűségét kell visszaadnunk a film nyelvén, a legmodernebb filmes megoldások teljes tárházát felvonultatva. Van egy több szálon futó kalandfilmünk. Egy XIX. századi „road movie”-nk, megspékelve a magyar mesevilág mítoszaival, „gyaloggaloppos” játékossággal. Ennek az eklektikának a felvállalása, és persze túlzásoktól mentes kibontása lehetőséget teremt egy új, egyedi formanyelv megteremtésére. A Kossuthkifliben minden romantikus fordulat, ármány, dörrenő lövés és misztikum, nyelvi lelemény rólunk szól, magyarokról. A 48-as forradalom által egyszerre felemelt és sújtott, hősies és szánalmas, megosztott és összekapaszkodó magyarokról. Szeretettel. Öniróniával” – nyilatkozta Rudolf Péter.

kk4.jpg

Rudolf Péter Hársing Hilda dramaturggal együtt készítette a Kossuthkifli forgatókönyvét. Az operatőr Kapitány Iván, aki szintén részt vett az írásban. A széria költségvetése jelenleg 740 millió forint, melyből 480 millió forintot az MTVA finanszíroz. A film 2014-ben kerül a Magyar Televízió képernyőjére.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet.