„Bertók László azok közé a költők közé tartozik, akiknek az életműve és az életrajza között nincs morális szakadék. Az a fajta költő, aki szinte mindent megtehet, az életrajz és az életmű csak erősítik egymást” – írtuk róla Hangyák vonulnak című kötete megjelenésekor.
Bertók László 1935-ben született Vésén. Az iskoláit ott, illetve Csurgón végezte el. 1952-ben a Csokonai Vitéz Mihály Általános Gimnáziumban diáktársaival megalakította az Arany János Irodalmi Kört. Első versei 1953-ban jelentek meg nyomtatásban a Dunántúl című pécsi folyóiratban. Az érettségi után először postai tisztviselőként dolgozott, verseket azonban továbbra is írt. 1955-ben néhány verséért „államrend elleni izgatás” vádjával nyolc hónap börtönbüntetésre, majd honvédségi munkaszolgálatra ítélték. A büntetés miatt főiskolára sem mehetett, fogatosként, majd könyvelőként helyezkedett el. A versei 1958-tól jelenhettek meg újra.
A 60-as években segédkönyvtárosként, majd könyvtárosként dolgozott és sikerült lediplomáznia is magyar-történelem szakon. Ezt követően néhány hétig helyettesítőként magyart tanított a nagyatádi gimnáziumban. 1964-ben jelent meg Lengő fényhidak című verseskötete a Jelenkor-Magvető Kiadónál.
1970–1973 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár kiegészítő szakos hallgatója volt. 1971-ben A magunk kenyerén című antológiában huszonnégy verssel szerepelt.
Első verseskötete, a Fák felvonulása 1972-ben jelent meg. Egy évvel később pedig kiadták Így élt Csokonai Vitéz Mihály című életrajzi prózakötetét is. 1975-től a Jelenkor szerkesztőségének tagja, majd 1999-től főmunkatársa volt. 1977-ben jelent meg Így élt Vörösmarty Mihály című életrajzi prózakötete. Ez év szeptemberétől a Pécsi Városi Könyvtár igazgatója lett. 1978-ban jelent meg a Magvető Kiadónál az Emlékek választása, majd 1981-ben a Tárgyak ideje című verseskötete.
Pályafutása során József Attila-, valamint Kossuth-díjban is részesült. 1995-ben, 60. születésnapján pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét is.
Utolsó verseskötete, a Firkák a szalmaszálra 2015-ben jelent meg. Priusz című dokumentumregényét pedig négy évvel ezelőtt adta ki újra a Magvető a Tények és tanúk sorozatban. A kötetben fiatalkori meghurcolásának, priuszának, illetve rehabilitálásának dokumentumait olvashatjuk, de a szerző szülőföldjéről, családjáról és őseiről is írt a könyvben, amelyben ezek mellett három interjú is található.
Szegő János így búcsúzott tőle a Magvető Facebook-oldalán:
Ebben a furcsa évben, amikor mindent újra kell tervezni, a Magvető Kiadóban egyvalamiben biztosak voltunk: októberben megjelentetjük Laci Együtt forog című verseskötetét, ezzel ünnepelve közelgő, 85. születésnapját. A könyv egyszerre folytatás: egyfelől az epigrammatikus-groteszk Firkák a szalmaszálra sorozat második darabja, másfelől újabb eleme a Bertók-költészet állandó formai forgásának; és egyfajta lezárás is, lírai testamentum. Ha majd itt lesz az ideje, érdemes lesz számba venni, milyen fontos alkotója és részese Bertók László a mai magyar lírának, hogyan teremtett eleven kapcsolatot például Csorba Győző és Parti Nagy Lajos között, hogyan alakította-építette a költészet köznyelvét, a rá jellemző csendességgel és szerénységgel miképpen hozott létre újszerű-kísérletező költői formákat, hogyan gyarapította a magyar gondolati líra gazdag hagyományát és pályája végén a haiku- és az epigrammaköltészet tradícióját, hogyan írta át és hogyan írta tovább Pécset az irodalom térképén a Somogyországból érkező Bertók; és fontos újraolvasni a Priuszt, Bertók prózai művét, amelyből egyszerre ismerjük meg a hátországot, Vését és vidékét, a családi ősöket és szokásokat, és amelyből kirajzolódik az ötvenes évek diktatúrájának kegyetlen működése. Mindezeknek is itt lesz az ideje, de én most az utolsó, októberben megjelenő kötet egyik kétsorosát ismétlem magamban, a Túlélő című versét. „A program túlélni volt egy életen át, / azt azért ne hidd, hogy túlélted a halált.”
