Vincze Ferenc kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

Vincze Ferenc kapja idén a FISZ Csáth Géza-díját

Idén nyolcadjára adják át a kitüntetést, mely a Fiatal Írók Szövetségének 2016-ban, kizárólag adományokból alapított irodalmi díja, s melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.

ko | 2023. szeptember 13. |

A Csáth Géza-díjat a FISZ 2023. szeptember 15-én adja át Bajza utcai épületében 20 órától. Ahogyan az eddigi években, úgy Vincze Ferenc is az Oltalom Karitatív Egyesületnek adományozza a díjjal járó jutalmat.

Vincze Ferenc folyóiratfőszerkesztői, könyvkiadói, irodalomszervezői, egyetemi oktatói tevékenysége, tehát szerepeinek sokrétűsége néha már-már el is feledteti velünk, hogy Vincze Ferenc nem utolsó sorban író is. A Csáth Géza-díj idei odaítélésével erre akarjuk felhívni a figyelmet, hogy már létezik, és folyamatosan gyarapodik egy jelentékeny életmű, amelyet bátran nevezhetünk közép-európainak, hiszen

művei párbeszédbe lépnek az osztrák Cristoph Ransmayréval, Esterházy Péterével, Bodor Ádáméval vagy éppen a román Florin Lăzărescuéval,

fogalmazza meg a FISZ sajtóközleménye. 

Az érdeklődők a díjátadó előtt 19 órától kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt: a FISZ25 programsorozat nyitóalkalmán Hansági Ágnes irodalomtörténész kérdezi Kollár Árpád költőt, a szervezet korábbi elnökét.

A korábbi díjazottak:

  • 2016: Kabai Lóránt
  • 2017: Orcsik Roland
  • 2018: Csehy Zoltán
  • 2019: Terék Anna
  • 2020: Nemes Z. Márió
  • 2021: Elekes Dóra
  • 2022ː Tóbiás Krisztián

Nyitókép: Pataki Viktor

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Esther Perel: A modern magány felfalja az életünket

Mi az a mesterséges intimitás, és milyen hatással van az életünkre? Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta tartotta az idei Brain Bar záró előadását.

...
Zöld

Ez a könyv minden kérdésre válaszol, amit feltettél sörivás előtt, közben vagy után

Mark Dredge Sör mesterkurzusa az erjesztett ital karakterjegyeinek felismerése terén segít magabiztosságot szerezni, és abban is a segítségünkre siet, hogy megértsük, hogy kerültek oda.

...
Zöld

Csányi Vilmos: Biológiailag meg lehetne hosszabbítani az életet, de nem biztos, hogy érdemes

Csányi Vilmos és Barát József Jövőpánik Beszélgetések a lehetséges határairól című kötetében a jövő bizonytalanságairól beszélget tudományos igénnyel, így szóba kerül robotosítás, a közösségek átalakulása, szülőség és szerelem, de a biológiai határaink is.