Könyvcunami várható ősszel Nagy-Britanniában

Könyvcunami várható ősszel Nagy-Britanniában

Ősszel egyetlen nap alatt közel hatszáz új könyv fog megjelenni Nagy-Britanniában, ami csak látszólag jó hír, hiszen félő, hogy nem jut elég figyelem majd az egyes könyvekre, ez pedig különösen a kis, független kiadókat és könyvesboltokat érintheti rosszul.

Könyves Magazin | 2020. augusztus 19. |

A koronavírus-járvány miatt Nagy-Britanniában sok új könyv megjelenését kellett elhalasztani, hiszen a karantén alatt a könyvesboltok jobbára bezártak, az irodalmi fesztiválokat lemondták vagy online rendezték meg őket. Mindez persze nem angol sajátosság, ugyanez történt Magyarországon és a világ minden részén.

Az újratervezés viszont azt is jelenti, hogy például a briteknél szeptember 3-án közel 600 új könyv fog megjelenni, ami harmadával több, mint az előző évben. Egy efféle dömping látszólag jó hír, hiszen az olvasók majd rengeteg cím közül válogathatnak, viszont a forgalmazóknak és a kereskedőknek is alaposan fel kell készülniük: a londoni Piccadillyn található Waterstones egyik munkatársa például a Guardian szerint úgy fogalmazott, habár nagy üzletet visznek, kétségei vannak afelől, hogy az összes könyvet raktározni tudják majd: "Senkinek sincs ehhez elég helye". Hozzátette még azt is, hogy azt fogják tenni, amit mindig: azaz kiválasztják azokat a könyveket, amelyeket szerintük a vásárlóik a legjobban szeretnek majd, és amelyeket őszinte szívvel tudnak nekik ajánlani.

A nagy cégeknek még viszonylag könnyű dolguk van, de a független könyvesboltok valószínűleg nehezebben fognak tudni megbirkózni a könyvcunamival, és ugyanez igaz azokra a felületekre, amelyek kimondottan a könyvekre fókuszálnak. Így az irodalomkritikusok, recenzensek is mozgalmas őszre számíthatnak, bár a nagy nevek valószínűleg így is elég figyelmet kapnak majd - Nagy-Britanniában például új könyve jelenik meg Martin Amisnek, Robert Galbraith-nek (azaz új krimije lesz J.K. Rowlingnak), David Attenborough-nak, kijön az új Elena Ferrante (mi ITT írtunk róla) és Nick Hornby is új kötettel jelentkezik. Kérdés viszont, hogy mi lesz a többiekkel, a kevésbé híres, bejáratott, népszerű, populáris szerzőkkel. Tavaly már írtunk a franciák könyves őszéről, a La Rentrée Littéraire-ről - például ezt: "A legtöbben mégis attól rettegnek, ha közöny fogadja a könyvet. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lenni, hogy a Rentrée heteiben megjelent könyvek közül csak kevesen fognak igazán kiemelkedni." Néhány héten belül mindenesetre kiderül, hogy mik lesznek az ősz irodalmi kedvencei.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tippek ahhoz, hogyan olvassunk többet

A modern élet sokszor túlságosan gyors és kaotikus ahhoz, hogy az ember elmélyedjen egy-egy könyvben. Éppen ezért jók az olyan tippek és stratégiák, amelyek segítenek abban, hogy az olvasást beépítsük a napjainkba.

...

A pandémia alatt több ekönyvet és hangoskönyvet adtak el Európában

Az ekönyv és hangoskönyv eladások erős növekedést mutattak Európában a tavaszi karanténidőszak alatt egy friss német-osztrák jelentés szerint. A felmérés során az idei év 11. és 19. hete közötti periódust vizsgálták, amikor Európa-szerte a legtöbb könyvesbolt zárva volt.

...

Fontos, hogy egy gyerek mennyi könyv között nő fel

Az otthoni könyvtárak méretének nagyobb szerepe van a gyerekek fejlődésében, mint gondoltuk, egy új kutatás szerint legalábbis nagyobb eséllyel tesznek szert fontos képességekre azok, akik sok könyv között nőnek fel. 

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Az Oasis 35 év alatt megalakult, feloszlott és feltámadt, mégsem változott semmit

Britpop, halászsapka, csíkos melegítő és egy felcsavart erősítő. Így hódította meg az Oasis a világot. 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről

...

Queer és vallásos – Hány rétege van Winterson kultregényének?

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

...

Nádas Péter a totális figyelem és a roncsolt mondatok írója (Búcsú Bazsányi Sándorral)

Hírek
...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

...

Máris kitört a botrány Diána hercegné memoárja miatt, a szerző bocsánatot kért

...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!