Emléktáblát állítottak Kertész Imre feltételezett szülőházánál Józsefvárosban

Gyerekkorának helyszínén, a Tömő utca 56. kapujánál avattak emléktáblát Kertész Imrének, az első magyar irodalmi Nobel-díjasnak.

fk | 2022. október 12. |

„E házban született, és töltötte gyermekkorát Kertész Imre (1929-2016) Nobel-díjas író, a Sorstalanság című regény szerzője” – ez a felirat került fel arra a józsefvárosi házra, amelyet Kertész Imre szülőházaként tartanak számon.

A Tömő utca 56. kapuja melletti emléktáblát a Józsefvárosi Önkormányzat állította a Sorstalanság írójának.

A különböző források szerint nem biztos, hogy az író valóban itt született, a gyerekkoráról keveset tudunk. A Józsefváros Újság egy korábbi cikkében a Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János arról beszélt, hogy szülei a fiú születésekor egy Rákóczi úti sarokházban éltek az Alsó erdősor utcánál, majd az Elemér (ma Marek József) utcába költöztek. Az 1929-33 közötti világválság idején szülei és szintén kereskedő nagyszülei is tönkrementek, a szülők elváltak, az apa pedig a nagyszülőkhöz költözött a Tömő utcába, ahol a Munkácsy utcai internátusban tanuló Kertész sokszor meglátogatta, sőt, a nyarakat is ott töltötte.

"Megváltozott tőle az irodalom is, a nyelv is és a világ is" - Magyar írók Kertész Imréről
Tovább olvasok

Forrás: 24.hu

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Irodalomtörténeti érdekességekkel bővül a Kertész Imre Intézet honlapja

Sziveri János költő, író életművének eddigi legteljesebb gyűjteménye érhető el a kerteszintezet.hu oldalon.

...

„Képzeletünk még a rabságban is szabad marad” – Öt idézet az öt éve elhunyt Kertész Imrétől

Öt évvel ezelőtt, 2016. március 31-én halt meg Kertész Imre, Magyarország első, és eddig egyetlen irodalmi Nobel-díjasa. Halálának évfordulóján leghíresebb művéből, a Sorstalanságból válogattunk idézeteket.

...

Kertész Imre egész életét áthatotta az abszurd irónia

A hét könyve
Kritika
Jár-e megbocsátás a pedofiloknak? – Böszörményi Márton Fenevad című regényéről
„A punkok nem haltak meg, csak gyereket nevelnek” – interjú Garam-Nagy Kata költővel

„A punkok nem haltak meg, csak gyereket nevelnek” – interjú Garam-Nagy Kata költővel

Garam-Nagy Kata hisz benne, hogy a punkság, a lázadás és a szexuális szabadság nem válik semmivé a gyerekszüléstől. Interjú.

SZÓRAKOZÁS
...

Florence Pugh főszereplésével érkezik az Éjfél Könyvtár filmadaptációja

Film készül Matt Haig nagy sikerű regényéből, az Éjfél Könyvtárból, melynek főhősét Florence Pugh fogja játszani.

...

Oscar-díjas színész veszi kézbe a Fourth Wing-adaptációt

Mutatjuk, mit lehet tudni a készülő Fourth Wing-adaptációról.

...

A The Housemaid írójának legújabb könyvéből is film készül

A The Divorce még meg sem jelent, de már dolgoznak a filmes feldolgozáson.

...

Harag Anita: Én mindig novellákat akartam írni // Alkotótárs podcast II.

...

Társadalmi tabu még, ha valaki szingli? És mennyire botrányos az Onlyfans? Kibeszélő!

...

Biró Zsombor Aurél: Jól színlelem az érzelmi nyitottságot // Alkotótárs podcast I.