Ebbe a tökéletes olvasókabinba bármikor elbújnék a meleg és a járvány elől

Ebbe a tökéletes olvasókabinba bármikor elbújnék a meleg és a járvány elől

Valuska László | 2020. július 10. |

Miközben beindult a Mad Maxből ismert nyári napsütés, legszívesebben elbújnánk egy erdőben, ahol hűvös van, és természetesen olvasni is lehet. Ezt bárki megoldhatja, ha kedve úgy tartja, de úgy egyikünk sem tudja megoldani, ahogy New York mellett kitalálták az olvasó számára legtökéletesebb titkos szobát, aminek a norvég gyökerek miatt Hemmelig Rom a neve. Az amerikai sajtóban már évekkel ezelőtt írtak róla, de ma egyik linkről a másikra ugorva megtaláltam ezt a házat, ahol hideg van és nyugalom.

A megrendelő az erdőben épített egy házat, de volt egy különleges kérése is: szeretett volna a nagy háztól leválasztva egy kisebb kabint, ahova el tud bújni olvasni, esetleg vendégszobaként is használhatja. A Studio Patron a természeti adottságokat figyelembe véve elkészítette a tervet. A fából készített 8x8 négyzetmétetes kis házban könyvek, ágy, olvasó fotel és kályha taállható, de mi másra is lenne szüksége bárkinek?

Érdemes megnézni a képeken, hogy a kívülről titokzatos fekete kockának tűnő építmény belülről milyen barátságos és otthonos. A 2015-ben befejezett épületben 1000 könyv kapott helyet, köztük design, fotó, gazdasági és katonai könyvek, de ezeket viszonylag gyorsan személyre lehet szabni.

Fotó: Jason Koxvold

Forrás: Architonic, HuffPost

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Megmutatjuk a 21. század könyvtárát, a finn könyvmennyországot!

Rengeteg képen mutatjuk meg, hogy az analóg és digitális kultúrát hogyan ötvözik a finnek: tanulj, gondolkozz és érezd jól magad, ez a legfőbb üzenete az őrületes könyvtárnak, amiben mindössze 100 ezer könyvet tartanak a polcokon a világ egyik legszebb épületében.

...
Hírek

Eltűntek a hongkongi könyvtárakból a demokráciapárti könyvek

Hoppon maradhattak, akik a napokban demokráciapártinak vagy ellenzékinek tartott szerzők műveit akarták kikölcsönözni a hongkongi közkönyvtárakból, azok ugyanis egyszerűen eltűntek a polcokról.

...
Hírek

Júliusban újranyit a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Július 1-jétől a Központi Könyvtár és a nagyobb könyvtárak, július 22-től pedig az intézmény valamennyi tagkönyvtára látogatható lesz - közölte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár pénteken az MTI-vel.

Hírek
...
Hírek

A bölcsészek voltak az igazi kémek a II. világháborúban

...
Hírek

A földönkívüli Elvis, akinek Jézus és Sztálin ugyanaz volt

...
Hírek

Segíthet a TikTok a gyerekek olvasási szokásainak megváltoztatásában?

...
Hírek

Ezek az elmúlt évek legnépszerűbb romantikus könyvei a Goodreadsen

...
Hírek

Bill Gates: Ha ma nőnék fel, autizmussal diagnosztizálnának

...
Hírek

Jó hírt kaptak a Mona Lisával fotózkodni vágyók + 3 könyv, ami Párizsban játszódik

Polc

Papp-Zakor Ilka egy autista fiú történetében mutatja meg, hogyan kell összeszorított fogakkal szeretni

...

Evelio Rosero kolumbiai háborújában nincsenek oldalak, csak népirtás

...

Richard Osman új krimije: amikor egy após az egyedüli fegyver az influenszer-gyilkos ellen

...

A Nobel-díjas Han Kang hőse némasággal lázad a világ erőszakos zűrzavara ellen

...
A hét könyve
Kritika
Papp-Zakor Ilka egy autista fiú történetében mutatja meg, hogyan kell összeszorított fogakkal szeretni
...
Nagy

Egy holokauszt emlékezete, amit nagymamák írnak és unokák hordoznak

A Tíz hónap Babilon kötetbemutatóján jártunk, ahol megtudtuk, hogy minden könyv egyszer célba ér. 

...
Nagy

Milyen magyar szerzőket olvasunk 2025 elején? Mutatjuk!

Regény, novella, vers –mutatjuk a legizgalmasabb magyar szépirodalmi megjelenéseket 2025 első negyedéből.

Szerzőink

...
Szabolcsi Alexander

Egy holokauszt emlékezete, amit nagymamák írnak és unokák hordoznak

...
Könyves Magazin

Ezeket te is megteheted a Föld védelméért – Zöld könyv podcast Litkai Gergellyel

...
Bakó Sára

Papp-Zakor Ilka egy autista fiú történetében mutatja meg, hogyan kell összeszorított fogakkal szeretni