Ben Stiller fogja rendezni a Jo Nesbo történetéből készülő adaptációt

Ben Stiller rendezheti a Lionsgate új filmjét, amely a világhírű norvég krimiíró, Jo Nesbo új novelláján fog alapulni. A London című történetet Eric Roth (Forrest Gump, Csillag születik) adaptálja, és Oscar Isaac lesz a főszereplője.

Könyves Magazin | 2020. június 16. |

A London nem az első olyan film lesz, amely Nesbo egyik történetén alapul. Az első Nesbo-feldolgozás 2017-ben készült el Michael Fassbender főszereplésével. A Hóember (Tomas Alfredson rendezte) fogadtatása akkor elég vegyes volt, mi ezt írtuk róla:

„Nesbo prózája a zsigerekig hat, regényeiben torkon ragadja az olvasót, és egyszerűen nem ereszti. Ehhez képest a film jelenetek sorát villantja fel, melyek sokszor inkább szét-, mint összetartanak. A képek szépek, a behavazott norvég táj lenyűgöző, de ez még édeskevés ahhoz, hogy a széknek szögezzen. Mintha nem Harry Hole-lal nyomoznánk, hanem csak lekövetnénk egy összefoglalót. Az idősíkok közötti váltogatás esetleges, és ahelyett, hogy építené a cselekményt, inkább összekuszálja a szálakat. Nem csoda, hogy Nesbo is kicsit félt az adaptációtól.”

Fassbender tökéletes alkesz nyomozó lehet - Könyves magazin

Végre bemutatták a Jo Nesbo sikeres regénysorozatából készült első filmadaptációt Michael Fassbender főszereplésével. Az alkesz nyomozó történetéből karakteres film készült, amiben a folytatás lehetősége is benne van, persze ehhez sokkal jobban össze kell rántani a dramaturgiát. Egy skandináv krimi nem engedhet meg magának ennyi felületességet.

Nesbonek talán a mostani alkalommal nagyobb szerencséje lesz a feldolgozással, elvégre a Stiller-Roth-Isaac trió elég jó csapatnak tűnik. Az adaptáció cselekményéről egyelőre sajnos nem sokat tudni, de Nesbo neve azért garancia arra, hogy a film nem lesz unalmas. A történet könyvformában 2021 nyarán jelenik meg magyarul az Animus Kiadó gondozásában. Nesbo következő, önálló krimije pedig várhatóan október végén-november elején érkezik.

Forrás: Daedline/ Hollywood Reporter

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Írni csak a gyilkosságról és a szerelemről érdemes - Jo Nesbo 60 éves

Jo Nesbo ma 60 éves, ezért 30 pontban szedtük össze, mit kell róla, Harry Hole-ról, Doktor Proktorról és a többiekről tudni.

...

Jo Nesbo elárulta, melyek a kedvenc Harry Hole-könyvei

...

Nesbo ismét bizonyította, hogy nem véletlenül van a krimiírók top ligájában

Harry Holének a Késben külső démonokkal kell megküzdenie, amellett persze, hogy fejlett alkoholizmusa, amelyet ideig-óráig el tudott fojtani, ismét benyújtja a számlát. Kritika.

Grecsó Krisztián 50: tíz érdekesség az íróról a „sztárcsináló gépezettől” a családregényig

Grecsó Krisztián 50: tíz érdekesség az íróról a „sztárcsináló gépezettől” a családregényig

Hogyan érkezett meg az irodalomba Grecsó Krisztián? És melyik a legjobb könyve?

Szerzőink

Takács Dalma
Takács Dalma

„A punkok nem haltak meg, csak gyereket nevelnek” – interjú Garam-Nagy Kata költővel

Takács Dalma
Takács Dalma

Nem a természet mellett, hanem a természet részeként kellene léteznünk – Michaletzky Luca: Zöld lélekkel

A hét könyve
Kritika
Amikor a szorongás rád rúgja az ajtót, és magadra hagy
Schillinger Gyöngyvér: Jobb napok (2. rész)

Schillinger Gyöngyvér: Jobb napok (2. rész)

Hogyan lehet feldolgozni a halált, és mit tehet az ember, ha túl sok lesz az élet? Schilliger Gyöngyvér Jobb napok című tárcasorozatának második része.

Olvass!
...

Egy egynapos baba, egy eltűnt anya és egy kapcsolat, amire nincs szó: Olvass bele a Trutyi című regénybe!

Hogyan alakulnak ki újfajta kötődések ott, ahol a klasszikus családi struktúrák nem működnek?

...

Három kutató és egy magyar felfedezés a jeges sarkvidéken – Olvass bele A csillagtudósok című regénybe!

Vetle Lid Larssen regényét valós történelmi események ihlették.

...

Létezik szerelem első utálatra? – Olvass bele Kollár Betti legújabb könyvébe!

Lehet-e szerelem egy versengéssel induló kapcsolatból?