Igazat adtak a grúz sakkmesternőnek A vezércsel ügyében

A bíróság helyt adott Nona Gaprindasvili grúz női sakkvilágbajnok keresetének, aki azt kifogásolta, hogy rossz hírben tüntették fel őt A vezércselben. 

fk | 2022. január 31. |

Korábban mi is írtunk róla, hogy becsületsértésért ötmillió dolláros kártérítésre perelte be a Netflixet Nona Gaprindasvili grúz női sakkvilágbajnok, mert úgy gondolta, A vezércsel című sorozatban rossz hírben tüntették fel őt.

WALTER TEVIS
A vezércsel
Ford.: Szabó Luca, Gabo, 2020, 384 oldal
Walter Tevis: A vezércsel

A 80 éves sakklegenda a sorozat utolsó részében elhangzottakat kifogásolta, amelyben azt állítják róla, hogy női bajnokként „soha nem játszott férfiak ellen”, miközben a valóságban ő volt az első nő a történelemben, aki megszerezte a nemzetközi sakknagymesteri címet férfiak között. Legalább 59-szer játszott férfi sakkozók ellen 1968-ig, amikor a sorozat ezen része játszódik. Úgy vélte, a sorozatban elhangzottak kisebbítik az eredményeit több millió néző előtt, ügyvédei pedig azzal érveltek, hogy nemcsak téves, de szexista is a megfogalmazás (arról nem is beszélve, hogy orosz származásúként mutatják be a jelenetben).

A vezércsel írója éppen olyan kívülálló zseni volt, mint Beth Harmon
A vezércsel írója éppen olyan kívülálló zseni volt, mint Beth Harmon

A tavalyi év egyik legsikeresebb sorozata volt a The Queen’s Gambit, amely szerte a világon új lendületet adott a sakk iránti rajongásnak. De honnan származik A vezércsel alapötlete? Mit kell tudni Walter Tevisről, akinek a 38 éve megjelent regényét most feldolgozták? Ennek jártunk utána.

Tovább olvasok

A Variety a napokban arról számolt be, hogy bár a Netflix korábban nem vette komolyan az ügyet, a bíróság végül helyt adott Nona Gaprindasvili keresetének. A streaming-szolgáltató azzal védte a sorozatban elhangzottakat, hogy fikciós alkotásról van szó és erre figyelmeztették is a nézőket, emellett azzal is érveltek, hogy sakkszakértőket is bevontak a sorozat készítésekor. Virginia Phillips, dél-kaliforniai szövetségi bíró azonban úgy vélte, a becsületsértés ennek ellenére megtörtént, Gaprindasvilit valóban úgy állították be, mintha nem állt volna ki a férfiak ellen, ami nem igaz, és nincs rendben, hogy a fiktív Beth Harmon érdemeinek pozitív beállítása érdekében lerombolták egy valós női sakkozó renoméját.

Sakkoznál A vezércsel Beth Harmonjával?
Sakkoznál A vezércsel Beth Harmonjával?

Ha A vezércsel nyomán kedvet kaptatok egy kis sakkozáshoz, egy honlapon most különböző nehézségi fokozatoknak megfelelően állhattok ki a zseniális Beth Harmon ellen.

Tovább olvasok

A vezércsel Walter Tevis 1983-ban megjelent regényére épül, amely egy fiatal árva, Beth Harmon történetét meséli el, aki a hidegháború idején sakkvilágbajnok lesz. A sorozat két Golden Globe-díjat is nyert és hatalmas volt a nézettsége. A vezércsel írójáról, Walter Tevisről ebben a cikkünkben írtunk. Ebben az összeállításunkban 5 könyvet ajánlottunk a sakkról, itt pedig Polgár Judit és a Beth Harmont alakító Anya Taylor-Joy beszélgetéséről számoltunk be. 

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Polgár Juditot faggatta a The Queen's Gambit főszereplője

Hetek óta egy női sakkozóról szóló sorozat az egyik legnépszerűbb a Netflixen, így szinte elkerülhetetlen volt, hogy a The Queen’s Gambit főszereplője, Anya Taylor-Joy végre – ha csak virtuálisan is – egy igazi sakklegendát, Polgár Juditot kérdezzen a sakkról.

...

5 könyv a sakkról, ha tetszett a The Queen’s Gambit

Pillanatok alatt az év egyik legnépszerűbb sorozata lett a The Queen’s Gambit, amely egy nehézsorsú, árva kislány elképesztő tehetségéről és sakk-karrierjéről szól. Mutatunk öt könyvet, amit érdemes elolvasni, ha nektek is tetszett. Beth Harmon története. 

...

Beperelte a Netflixet a grúz sakklegenda A vezércsel miatt

Becsületsértésért ötmillió dolláros kártérítésre perelte be a Netflixet Nona Gaprindasvili grúz női sakkvilágbajnok, aki szerint a streaming-szolgáltató A vezércsel című sorozatában rossz hírben tünteti fel őt.

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!

Olvass!
...

„A jelenkor legfontosabb vitái a normalitás kérdése körül forognak” – Olvass bele Babiczky Tibor esszékötetébe!

Az önmegismerés a megfelelő út ahhoz, hogy a modern világ kilátástalanságában eligazodjunk. Olvass bele a Nyitott paloták című esszékötetbe. 

...

Nem indul jól, és holttestekkel folytatódik a fesztivál: olvass bele Kate Atkinson új krimijébe!

A holttestek sokasodnak, a különálló történetek pedig szép lassan összefonódnak. A helyszín: Edinburgh.

...

Egy romantikus fantasy, ami még meg is nevettet – olvass bele William Goldman klasszikusába!

Egy kultikus fantasy új köntösben: részlet William Goldman klasszikusából!

...

„Kicsit gusztustalan, kicsit szürreális és nagyon vicces” – Harag Anita mesél olvasmányairól

...

Rebecca: modern nő vagy önző manipulátor?

...

Így ír történelmi regényt a Z generáció – Kibeszéltük a Lázár című bestsellert!

A hét könyve
Kritika
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról
Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Tompa Andrea dühvel és reménnyel: Kolozsvárról, hatalomról és homoszexualitásról

Kolozsvár, férfiak és a kíváncsi diktatúra. Tompa Andrea Kiváló testek című új regénye a hét könyve.

Írói rezidenciaprogramot indítottunk Marokkóban – a Margó-díjas Tóth Marcsi az első vendég!

Írói rezidenciaprogramot indítottunk Marokkóban – a Margó-díjas Tóth Marcsi az első vendég!

Tóth Marcsi már meg is érkezett Marrákesbe: az első napokról írói Facebook-oldalán számolt be.

Szerzőink

Bakó Sára
Bakó Sára

Miért megosztó David Szalay regénye? – a Testről és könyvklubokról a TBR podcastben

bs
bs

Ezt az 5 könyvet olvasd a Nyári Margó előtt!