A The Queen’s Gambit egy olyan sorozat, amely rengeteg embert mozgatott meg. Alig négy hét alatt a Netflix legnézettebb sorozatává vált, és kapott két Golden Globe-jelölést is. Az adaptációnak köszönhetően nagyon megnőtt a sakk iránti érdeklődés (Beth Harmonnal már játszani is lehet az online térben), szállodai szoba imitálja a 60-as évekbeli hotelvilágot, és rengetegen keresik a sakk témájú könyveket. A minisorozat, amelyet Scott Frank rendezett, eredetileg hat epizódból állt volna, végül azonban hét lett belőle. A történet, a színészi alakítás, és a lenyűgöző díszlet mellett az is különleges benne, hogy a képernyőn mindegyik sakkjátszma valós: több száz játszmát kellett kitalálniuk a szakértőknek a sorozathoz. Szintén érdekes, hogy a két fő tanácsadó, Garri Kaszparov és Bruce Pandolfini volt. Ezzel kapcsolatban csak azt lehet sajnálni, hogy nem Polgár Juditot kérték fel, az ugyanis szimbolikus gesztus lehetett volna, tekintve, hogy a sorozat egy női sakkzseniről szól, aki a férfi sakklegendákat győzi le sorra (Polgár Judit és a főszereplő, Anya Taylor-Joy ITT beszélgettek erről).
Ami szintén nagyon érdekes, hogy a történet, amelyet adaptáltak, csaknem négy évtizeddel ezelőtt jelent meg. Walter Tevis A vezércsel című regényét 1983-ban adták ki, és azóta a könyv és írója is kissé feledésbe merült. A Netflix sorozata most azonban a szerzőre is felhívta a figyelmet, aki rendkívüli író volt, és akinek valamelyest még hasonlított is az élete Beth Harmonéra. De ki is volt ő, és hogyan született meg ez az izgalmas sakk-regény? A The Ringer nagyon alapos cikke nyomán összeszedtük, mit érdemes tudni A vezércsel írójáról.
Az elhagyott gyerek
Walter Tevis 1928-ban született San Franciscóban. Hétéves korától tanult sakkozni, kilencéves korában azonban reumás szívbetegséggel és Sydenham-choreával diagnosztizálták, és egy otthonba költöztették gyógyulni. Amíg bent kellett laknia, a szülei elhagyták őt és visszaköltöztek eredeti lakhelyükre, Lexingtonba. Ahogy az már ebből is kitűnhet azok számára, akik látták a sorozatot, Beth Harmon kitalált élete sok szempontból tükrözi Tevis életútját. Ő nem otthonban, de árvaházban nő fel. Nyolcévesen tanul meg sakkozni egy gondnoktól. Függő lesz a nyugtatószerektől, amelyeket a gondozók adnak a gyerekeknek, hogy leszedálják őket. Utóbbi sem szimpla kitaláció, a fiatal Tevist szintén naponta háromszor begyógyszerezték az otthonban, ahol lakott. Erről ő maga azt nyilatkozta, imádta ezeket a gyógyszereket, és valószínűleg ezek miatt lett alkoholista később.
Ahogy A vezércselben Beth-t örökbefogadják, úgy végül Tevis is hazajutott. A szülei küldtek egy jegyet neki Kentuckyba, amit egy családi barát fizetett. Az apja és az anyja is nagyon szigorúak voltak vele, kifejezetten nehéz gyerekkora volt. A The San Francisco Examinernek egyszer azt mondta egy interjúban, hogy az élet Kentuckyban azt az érzetet keltette benne, hogy kívülálló, hogy egy másik világból érkezett. Az iskolában is gyakran megverte őt a többi fiú. Ugyanakkor talált valamit Lexingtonban, amihez mégis tudott kapcsolódni.
Ahogy Beth Harmon a sakkba ásta bele magát egyre jobban, hogy el tudja viselni a kívülállóságát, addig Tevis egy másik játékot talált magának: a biliárdot.
Állandóan a Phoenix Hotelben lógott, és nézte, ahogy nagy pénzekért játszanak a menő játékosok. Aztán összebarátkozott egy fiúval, akinek volt otthon biliárdasztala. Attól kezdve minden nap játszottak, amíg csak bírtak, utána meg sakkra váltottak.
Biliárd és íróvá válás
17 éves korában Tevis bevonult haditengerésznek. Összesen 17 hónapot töltött Okinaván, ahol szintén minden nap biliárdozott – csak itt már anyagi alapon. Közben egyre jobban vonzódni kezdett a szerencsejátékhoz is. Később, amikor visszatért a civil életbe, a Kentucky Egyetemre kezdett el járni.
A biliárdot közben sem hagyta abba, a Gaunce’s Pool Roomba járt el, ahol végleg szerelembe esett a biliárdszobák kultúrájával és hangulatával, lenyűgözték azok a karakterek, akik ott megfordultak.
Az egyetemen íráskurzust is felvett, és az egyik beadandóját éppen ezekről a figurákról írta, The Best in the Country címmel. Pulitzer-díjas tanára, A.B. Guthrie Jr. meglátta benne a lehetőséget, és az írását elküldte egy ügynökségnek, akik aztán 350 dollárért eladták a történetet egy kiadónak.
Miután végzett az egyetemen, Tevis angoltanárként helyezkedett el az Irvine High Schoolban, mellékesnek pedig novellákat írt magazinokba. Egyre nagyobb volt a nyomás rajta, hogy írjon regényt is. 1959-ben azt nyilatkozta egy lapnak, hogy természetesen szívesen írna egy nagy amerikai regényt, ami sokakat megmozgatna, de az komoly munka lenne, és ahhoz fegyelem kéne. Mindebben az is benne lehetett, hogy jellemzően elég küzdelmesen ment neki az írás. Ha volt ötlete, hamar megírta, két sztori közt azonban voltak terméketlen időszakai, ilyenkor teljesen leblokkolt és gyakorlatilag nem írt semmit. Ő erről annak idején azt mondta, túl bohém ahhoz, hogy fegyelmezetten, rutinszerűen dolgozzon, amikor nincs kedve. Közben a tanításban nagyon kiélte magát, és a saját bevallása szerint, imádta a hangját hallatni, és szeretett megmártózni a diákjai és a kollégái csodálatában. A családjától nem kapott túl sok támogatást az íráshoz. Anyósa és apósa nem nagyon volt oda tőle és a céljaitól. Saját apja pedig egyenesen elítélte őt, amiért író akart lenni. 1980-ban Tevis egy interjúban azt mondta, az apja sosem fogadná el, hogy író lett.
Jelenet a The Hustler című filmből
Végül az ügynöksége azzal győzte meg, hogy „ő a legjobb az országban”. Arra kérték, hogy hagyja ott a tanári állását és dolgozzon a regényén. Tevis aztán így is tett, otthagyta az iskolát, szerkesztői munkát vállalt, mellette pedig belemerült az első könyvének írásába. A regény főhőse hasonlított Beth Harmonra, hihetetlenül tehetséges volt és a legjobb akart lenni, de aztán nagy kihívásokba ütközött és nem érte el olyan könnyen a célját, mint ahogy azt képzelte. Eredetileg This Lovely Green volt a könyv címe, az ügynökség el is adta a Harpernek, de mivel attól tartottak, hogy az olvasók kertészeti könyvnek hiszik majd, új címet kapott, The Hustler lett. Megjelent, sokan olvasták, a Time pedig egyenesen Hemingwayhez hasonlította Tevist. Egy producer 25 000 dollárért megvette a megfilmesítési jogokat is.
Alkoholfüggőség
Tevis a filmjogokért kapott pénz egy részét arra használta, hogy elvégezze a doktorit, ekkor 31 éves volt. Később a családjával együtt Mexikóba költözött, hogy az új könyvén dolgozhasson, egy sci-fin, amelyben egy földönkívüli bukkan fel Kentuckyban, The Man Who Fell to Earth címmel. Mexikóban azonban elég keményen inni kezdett, bár ő ezt akkoriban ünneplésnek hívta. A The Louisville Courier-Journalnak azt nyilatkozta, fogta a filmért járó pénzt és elment Mexikóba, ahol rájött, hogy 80 centért adnak egy liter gint. Nyolc hónapig részeg volt. Közben arra is rá kellett ébrednie, hogy ivás közben nem tud írni. Végül megpróbált tiszta maradni, és befejezte a könyvét, amit szintén sikeresen eladott Hollywoodnak. Ezzel már az irodalmi élet üdvöskéje lett, mindenki várni kezdte tőle az új könyvét. Arra azonban elég sokat kellett várni.
A vezércselben Beth Harmont szintén nagyon legyűri az alkoholfüggőség és egy ponton emiatt komoly vereséget is szenved egy nagyon fontos játszmában. A könyvben Beth fel is teszi magának a kérdést: mi van, ha elitta az agyát, a tehetségét? Végül azonban képes visszatérni a normális vágányra, és aztán felkészülten érkezik a következő versenyére. Tevis is ezt próbálta meg, bár eleinte ez nem ment túl jól. A két nagy siker után visszament tanítani az ohiói egyetemre. Napközben angolt tanított, az estéket azonban ivással töltötte.
Az egyetlen dolog, ami kirántotta őt az ivászatból, a biliárd volt.
Abban az időben sokat sakkozott és biliárdozott Daniel Keyes-szel, a Virágot Algernonnak szerzőjével. Esténként otthon azonban így is ivással töltötte az idejét. Elmondása szerint sosem alkoholizált napközben és sosem tanított részegen, éjszakánként viszont éjféltől hajnalig csak ivott és ivott.
Sakk-matt Vegasban
Walter Tevis közel két évtizedig nem írt könyvet, csak ivott és sakkozott. Ha mégis publikált bármit ezekben az években, akkor az ezekről a témákról szólt. Közben viszont a sakk tanulmányozásának szentelte magát, felfalta a Modern sakkmegnyitások című könyvet (ami A vezércselben is előkerül, Beth Harmon ezt olvassa az árvaházban), és elkezdett helyi versenyeken is indulni. 1974-ben az Atlantic Monthly felkérte, hogy tudósítson Las Vegasban a National Openről. Ő azonban nemcsak írt róla, hanem be is nevezett, bár aztán minden játékot elveszített. „Két nap alatt elveszítettem négy játékot és 50 dollárt – írta – Megvert egy fiú Kaliforniából, egy blackjack-dealer a hotelből, és egy pengeajkú, csinos lány, Mary Leshner, aki 11 mozdulat után arra kényszerített, hogy feladjam.” Ez volt a nagy sakk-matt Vegasban, ami a vereségek ellenére mégis döntő jelentőségű volt. Az ugyanis, hogy megírta a cikket a versenyről, arra inspirálta, hogy belefogjon egy új könyvbe.
Mindaz, amit átélt, alapja lett A vezércsel című regénynek.
1983-ban Tevis azt mondta a Book Beatnek, hogy egy ilyen sakkversenyen több versengés, izgalom és agresszivitás van egy gimnáziumi teremben vagy egy harmadrangú hotel nagytermében, mint bármilyen más tevékenység esetében, hozzátéve, hogy a biliárdtermekben, ahol sokszor nagy pénzek forognak kockán, látott már ezt-azt, de ami egy sakkjátszma közben történik, az valami egészen más. Az Egyesült Államokban a sakk egyébként 1974-ben a népszerűsége csúcsán járt, annak köszönhetően, hogy két évvel korábban Bobby Fischer megnyerte a sakk világbajnokságot. A győzelem Tevisre is nagy hatással volt, akit a sakk mindig is érdekelt, mint intellektuális kihívás, de aki nem igazán volt oda a játék kompetitív, feltűnősködő oldalért. Az Atlantic Monthlyba azt írta Fischerről, korábban még sosem látott ilyen gyilkos ösztönt fiatalember tekintetében.
1978-ra Tevis már elvált és két éve tiszta volt. A sakkban is sokat fejlődött, egész elismert játékos lett. Közben két öngyilkossági kísérletet is túlélt. A The San Francisco Examinernek azt mondta erről később, hogy kétszer is megpróbált véget vetni az életének, aztán rájött, hogy az emberek ezt csak azért próbálják meg, mert félnek felmondani a munkahelyükön és elválni a feleségüktől. A változás ugyanis sokkal nehezebbnek tűnik sok ember számára, mint a halál, ami pedig butaság, ha az ember belegondol. Tevis végül így is cselekedett, sok mindenen változtatott. New Yorkba költözött, és újra elkezdett azon dolgozni, hogy visszatérhessen az írói pályára. Két évvel később megjelent egy tudományos-fantasztikus regénye az alkoholizmusról, Mockingbird címmel. Három évvel később pedig megjelent A vezércsel.
Beth Harmon születése
1983-ban már nem tűnt olyan aktuálisnak egy sakkról szóló regény, hiszen a 70-es években már nagyrészt lecsengett a sakk-láz Amerikában. Ugyanakkor Beth Harmon története jól passzolt Tevis életművébe, érezte, hogy ez fontos könyv lesz. A Chess Life magazinnak azt mondta, a legtöbb játékos (legyen az sakkozó vagy biliárdos) magányos ember, aki a személyes problémái elől próbál menekülni. Azt is hozzátette, hogy szeret olyan figurákról írni, akik valamiért nem illenek be a társadalomba, egyszerűen érdeklik az olyan magas intelligenciával bíró emberek, akik mindenhonnan kilógnak kicsit. A vezércsel Beth Harmonja éppen ilyen karakter lett, aki nem illik sehova, akit megtört az élet, és aki számára a sakk az egyetlen megtartó erő. Tevis erről azt nyilatkozta a Book Beatnek, hogy
a sakk komoly menekülőút azok számára, akiknek súlyos személyes gondjaik vannak.
Szerinte ugyanis a szorongástól meg lehet szabadulni, ha áthelyezzük egy másik pályára, ami valamelyest biztonságos. A sakk pedig erre kiválóan alkalmas.
Tevis számára New York városa meghozta a kedvet az íráshoz, tele lett ötletekkel. A vezércsel után megírta első könyvének, a The Hustlernek a folytatását is, The Color of Money címmel. A megfilmesítési jogokat ebben az esetben is szinte rögtön megvették, és bár a film végül nem lett túl hű a könyvhöz, Paul Newman ezzel nyerte meg első Oscar-díját. A regény megjelenése után pár nappal azonban az író rákban meghalt, mindössze 56 évesen.
Walter Tevis neve most A vezércselből készült sorozat miatt, jó pár évtized után ismét a középpontba került. Az őszi bemutató óta sokan megírták már, hogy mennyire jól mutatja be a történet a sakk világát. Az érdem az íróé: Tevis szeretett annyira sakkozni, hogy elég pontosan le tudja írni a sakkjátszmákat, bár a könyv legtöbb olvasója számára valószínűleg elsősorban a Beth-szel való azonosulás volt fontos, nem a sakkjelenetek valódisága. A Netflix sorozata mindenesetre megőrizte ezt az elemét a könyvnek: minden játszma, amit látunk, valódi, és ettől igaznak érződik Beth Harmon sorsa is, aki okos, ambiciózus, erős és zseniálisan tehetséges, miközben mindig megmarad egy kicsit kívülállónak is, akárcsak az őt megálmodó Walter Tevis.
