A Konklávé stábja is aggódik Ferenc pápa miatt

A Konklávé stábja is aggódik Ferenc pápa miatt

Az új pápa megválasztásáról szóló Konklávé stábja jobbulást kívánt Ferenc pápának. 

sza | 2025. február 24. |

Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus: már lassan két hete került kórházba, azóta kétoldali tüdőgyulladással diagnosztizálták, de vasárnap már veseelégtelenséget is kimutattak nála. A katolikus egyházfő felépüléséért milliók imádkoznak, a SAG-díjátadón a Konklávé film stábja is jobbulást kívánt neki.

Az olaszok és a pápa kapcsolata bensőséges

„Közösen szeretnénk Ferenc pápának gyors felépülést kívánni” – mondta Isabella Rossellini olasz-amerikai színésznő a SAG-díjátadón (a Konklávé a legjobb szereplőgárdának járó díjat vehette át). 

Egy később sajtóbeszélgetésen részletesebben beszélt arról, hogy az olaszoknak mit jelent a pápa. 

Mi, olaszok talán jobban ismerjük az egyházon belüli vitákat, mint mások.

Ezek nagyon hasonlóak a minden társadalmat foglalkoztató kérdésekhez: mint a melegek, a konzervatívok, a progresszívek, és a nők szerepe” – mondta Rosellini, amihez kollegája, Sergio Castellitto is csatlakozott.

„Rómaiakként csak néhány száz méter választ el a pápától, sokkal közelebbi kapcsolatunk van az egyházfővel. (…) Jobbulást kívánok neki” – tette hozzá Castellitto.

A film nemrég a BAFTA-gálán is tartolt, és az Oscar-díjak egyik nagy esélyese.

(Variety / Reuters)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A pápa vegyipari technikumba járt, majd Borges-zel barátkozott - Olvass bele Ferenc pápa önéletrajzába!

Ferenc pápa önéletrajza hamarosan magyarul is olvasható lesz, februárban érkezik a Remény. Addig is itt egy részlet. 

...

5 meglepő tény Ferenc pápáról, aki majdnem meg sem született

Izgalmas dolgok derültek ki a katolikus egyházfő memoárjából. 

...

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

Hamarosan megjelenik Ferenc pápa önéletrajza: ezekről lesz szó benne. 

Hírek
...

Járd be a Harry Potter-könyvek helyszíneit Szentendrén!

...

Meghalt Fenyő Miklós

...

Imádják az olvasók a bestseller memoárszerző fordított Lolita-történetét

...

Tóth Krisztina regényét bemutatták Angliában

...

Bruce Willis valószínűleg nem tudja, hogy beteg – könyvek a demenciáról

...

Egy könyv, ami a túlélők szemén keresztül mutatja be a dél-szláv háborút

SZÓRAKOZÁS
...

Ez a fantasy sorozat lehet a következő Trónok harca az Apple TV-n

Az Apple TV Brandon Sanderson több regényének jogait is megvásárolta.

...

Erről a fiatal íróról fantáziál Rachel Weisz a Netflix új sorozatában

A sorozat március 5-én jön a Netflixre.

...

Kiderült, ki lesz A sógun 2. évadának főszereplője

Újabb hírek érkeztek a 18 Emmy-díjas, nagysikerű sorozatról.

...

Tóth Marcsi: Nézed, hogy a pályatársaid elhúznak melletted, te pedig még mindig az első köteteden dolgozol

...

Barnás Ferenc: Az önfeledt állapotról idővel kiderül, hogy hazugság

...

18 kényelmetlen, de velünk maradó olvasmány: véget ért a Margó Könyvek sorozat