Meghalt Sebő Ferenc

Meghalt Sebő Ferenc

79 éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zenetudós és építészmérnök, a hazai táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője. 

bs | 2026. április 27. |

„Hát dolgoztam hiven, / zümmögve, mint a rét. / Milyen könnyű a menny! / A műhely már sötét” – ezzel a József Attila-idézettel búcsúztatták a Sebő-együttes Facebook-oldalán az alapítót. Sebő Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök volt, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója,

Sokoldalú alkotó volt

Sebő 1947-ben született Szekszárdon, klasszikus zenei tanulmányait a székesfehérvári zeneiskolában kezdte. 1970-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1970 és 1973 között építészként dolgozott, majd 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán is lediplomázott.

Énekesként és zeneszerzőként 1969-ben mutatkozott be.

Szerepelt Jancsó Miklós Még kér a nép és Zolnay Pál Fotográfia című filmjeiben. Volt amatőr táncegyüttes zenei vezetője, illetve bekapcsolódott a népzenekutatásba is.

A magyar táncház mozgalom fontos alakja

Sebő Ferenc számára fontos volt, hogy megszerettesse a fiatalokkal az erdélyi magyar táncokat, és Timár Sándorral együtt a magyar táncház mozgalom meghatározó alakja volt. A Magyar Televízió Zenei Osztályán népzenei szerkesztőként, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán népzeneoktatóként dolgozott. 1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, később az általa alapított Hagyományok Házának szakmai igazgatója.

Fotó: Sebő-együttes/Facebook

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Mario Vargas Llosa utolsó regénye elégikus óda a latin-amerikai népzenéhez

A Csendes forradalom a hét könyve. 

...

Palya Bea: Korán bekerültem a magyar népzene kincses birodalmába

A Delonghival közös podcastsorozatban áprilisban Palya Bea énekes, dalszerző volt a vendégünk. A beszélgetés nagy témáit pontokba szedtük, a podcastet pedig meg is hallgathatod.

...

Be vagyok zárva Magyarországra: Spiró és a Táncsics-regény

Egy ikonikus alak, Táncsics Mihály a 100 évet 600 oldalon bemutató történelmi nagyregény hőse. A hét könyve: Spiró György Padmaly című regénye.

Hírek
...

Cenzúrázhatták Nádasdy Ádám XIII. kerületi emléktábláját

...

Ki a valódi gonosz? Hosszú előzetest kapott Stephen King Carrie-je

...

Ekkor búcsúznak Nádas Pétertől

...

Beton.Hofi, Co Lee és Pogány Induló dalszövegei is megjelennek egy új antológiában

...

Krasznahorkai László a legrangosabb német kitüntetésben részesült

...

Ingyenes mentorprogramot hirdet a Magyar Műfordítók Egyesülete

Kiemeltek
...

Rékai Anett: Valójában borzasztó nehéz megfogalmazni, mit érzünk

nterjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Rékai Anett mesél alkotásról, kötettervéről.

...

Ferencz Mónika: Éjszaka minden gondolat felerősödik

Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Most Ferencz Mónika írásról, új kötettervéről.

...

Hogyan olvassa a Sátántangót a Z generáció? – Kibeszéltük a TBR podcastben

A Könyves Magazin Krasznahorkai-különszámának megjelenése apropóján a Sátántangó került terítékre a TBR-ben.

A hét könyve
Kritika
Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről
Megvan a 2026-os Margó-díj legjobb 10 könyve

Megvan a 2026-os Margó-díj legjobb 10 könyve

A rekordszámú nevezésből kiválasztotta az előzsűri a 2026-os Margó-díj tíz döntős kötetét.