Meghalt „a világ legboldogabb embere”

Meghalt „a világ legboldogabb embere”

101 éves korában elhunyt Eddie Jaku ausztrál holokauszttúlélő, A világ legboldogabb embere című bestseller írója.

ro | 2021. október 12. |

Eddie Jaku 1920-ban Lipcsében született Abraham Jakubowicz néven. Hitler 1933-as hatalomra lépését követően az ő élete is gyökeres fordulatot vett: a Kristályéjszakán kegyetlenül megverték, majd koncentrációs táborba szállították. Az ezt követő hét évben Eddie-nek nap mint nap elképzelhetetlen szörnyűségekkel kellett szembesülnie előbb Buchenwaldban, azután Auschwitzban, majd pedig a nácik halálos erőltetett menetében. Elveszítette a családját, a barátait, a hazáját. De mivel túlélte, Eddie megesküdött, hogy azontúl mindennap mosolyogni fog, és azzal tiszteleg az elveszítettek előtt, hogy elmondja történetét, közkinccsé teszi bölcsességét, és a lehető legjobb életet éli. Meggyőződése volt, hogy ő "a világ legboldogabb embere" - ez is lett életrajzi könyvének címe.

A háború után előbb Belgiumban telepedett le, ott ismerte meg feleségét, akivel később Ausztráliába költöztek. Két fiuk született. Jaku dolgozott később egy benzinkút vezetőjeként és ingatlanügynökségnél is, de végül íróként és a megbocsátás szószólójaként találta meg küldetését. A Sydney-i Zsidó Múzeum 1992-es megalakulása óta önkéntes munkát végzett az intézményben.

„Egy évszázadot éltem, és tudom, milyen a gonosz szemébe nézni. Láttam az emberiség legrosszabbját, a haláltáborok borzalmait, a nácik azon törekvéseit, hogy kiirtják az életemet és minden ember életét. De most a legboldogabb embernek tartom magam a földön” - mondta a könyv megjelenését követően Eddie Jaku.

Forrás: 444.hu, Libri

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A járvány sem állította meg a magyar holokauszttúlélőt, hogy elmesélje, hogyan élte túl a haláltábort

Lily Ebert annak idején megfogadta: ha túléli a tábort, mindenkinek elmondja, mi az igazság Auschwitzról. A dédunokája segítségével most megtette. Olvass bele a könyvükbe!

...

A magyar származású holokauszttúlélő a TikTokon szaval Petőfit

A 97 éves Lily Ebert mára két döntése miatt lett híres. Az egyik az volt, amikor Auschwitzban megfogadta, hogy ha túléli, keresni fogja az alkalmat, hogy mesélhessen a táborban átéltekről. A másik hetven évvel későbbi: a TikTokon kezdett válaszolni a fiatalok kérdéseire. 

...

A partizánnők története gyökerestől megváltoztatja a holokausztról alkotott képet

Lengyel női ellenállók történetét meséli el Judy Batalion elképesztő könyve, amely teljesen új szemszögből mutatja be a holokauszt történetének egyik kevésbé ismert részét. Kik voltak a partizánnők? Miért felejtettük el őket? Olvass bele!

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

Kiemeltek
...

Esterházy Márton: Péterrel jó volt együtt játszani, nagyon értette a futballt

Interjú Esterházy Mártonnal Esterházy Péterről, fociról és családról. 

...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

Téged jó érzéssel tölt el a normalitás? Fekete Ádám regénye a hét könyve.

A hét könyve
Kritika
Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről
Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hodász András: Bújtatott egyházüldözés volt az elmúlt 16 évben, a kormány éreztette, hogy kikkel nem ért egyet

Hogyan kapcsolódik össze egyház, politika és személyes sors? Hodász Andrással beszélgettünk legújabb könyve kapcsán. 

Hírek
...

Magyarul is megjelenik Virginia Evans Women’s Prize-díjas kötete

...

10-ből 9 bestseller Angliában nőgyilkosságról szól

...

Készül az AI Odüsszeia és Elon Musk rendezi

...

Apa-fiú kapcsolatról ír memoárt Haruki Murakami

...

Ősszel érkezik magyarul Paul Auster feleségének memoárja

...

Vér és csont gyermekei: A szerző nem kíváncsi a fantasy regényéből készült filmre