Dakota Johnson eléggé kiborult A szürke ötven árnyalata forgatásán

Elég mély nyomot hagyhatott Dakota Johnsonban a 2015-ben bemutatott A szürke ötven árnyalata című film, amelynek forgatását most pszichotikusnak és őrültnek nevezte.

ro | 2022. június 30. |

E.L. James trilógiáját mamipornónak is csúfolták a megjelenésekor, és cikkek garmadája szólt a szado-mazo szexet népszerűsítő sztori káros hatásairól, ennek ellenére mégis világszerte az évtized legnagyobb példányszámban eladott könyve volt. A szürke ötven árnyalata Amerikában letarolta az egész évtizedet, és az Amazon mindenkori toplistáján is a harmadik helyen szerepelt a legkeresettebb könyvek között. Nem csoda, ha a filmesek is hamar lecsaptak rá, 2015-ben pedig bemutatták az azonos című adaptációt Dakota Johnson és Jamie Dornan főszereplésével (2017-ben és 2018-ban jöttek azután a folytatások).

Hogy a forgatás nem volt egy gyaloggalopp, arról Dakota Johnson mesélt most egy interjúban, és az akkori munkát olyan szavakkal jellemezte, mint pszichotikus meg őrült. Sőt, úgy fogalmazott, eredetileg egy teljesen más verzióra szerződött le, mint ami végül elkészült. A legnagyobb problémát szerinte az jelentette, hogy az író példa nélküli ellenőrzést szerzett forgatás közben, és a filmkészítők folyamatosan csatáztak a forgatókönyv felett.

A színésznő elmondása szerint a könyv szerzőjénél, E.L. Jamesnél volt a kreatív kontroll, és folyamatosan követelésekkel állt elő, amelyeket rá akart erőltetni a filmre. A könyv bizonyos részei ugyanakkor - ilyenek jellemzően a belső monológok - hangosan kimondva egyszerűen nem működtek a filmben. Így aztán felvették azokat snitteket, amiket az író akart, majd felvették azokat, amiket ők akartak. Emiatt aztán folyamatos volt a zűrzavar.

A színésznő most azt mondta, ha annak idején tudta volna, milyen lesz a forgatás, nem hiszi, hogy bárki elvállalta volna, utólag visszatekintve viszont nem bánta meg, hogy eljátszotta Anastasia szerepét. Dakota Johnsont amúgy legközelebb is egy adaptációban lehet majd látni, hiszen július 15-én mutatja be a Netflix a Meggyőző érveket, amely Jane Austen azonos című regényét dolgozza fel.

Forrás: Guardian

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Tara Westover fogadásból kezdte el olvasni A szürke ötven árnyalatát

A tanult lány szerzője gyerekkori kedvenceiről, tiltott olvasmányokról és örök favoritjairól mesélt.

...
Hírek

Amerikában A szürke ötven árnyalata letarolta az egész évtizedet

...
Hírek

Középkorú értelmiségi nők lovagolnák meg A szürke ötven sikerét

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

...
Zöld

A hagyománytisztelet egy iszonyú gyorsan változó világban öngyilkos stratégia

Az ember vége, a természet esélye című új könyve apropóján Jordán Ferencet népességcsökkentésről, az ember rendmániájáról, visszavadításról, hibás fókuszról és a kötet zavarba ejtő címéről is kérdeztük. Interjú.

...
Zöld

Mennyi bort ittak Kolumbusz matrózai egy nap alatt?

Kitől szerzett Thomas Jefferson tokajit, és miként lendítette fel a borospohárbizniszt Jackie Kennedy? Kupa Enikő és Kovács Tibor Borgőzös évszázadok című könyvének kóstolóval egybekötött bemutatóján törpebirkákról és pillangókról is szó esett, megtudtuk továbbá, mit adtak a borisszáknak a németalföldiek.

ADVENT
...
Könyves Advent

Jézus korában is kórházban születtek a kisbabák? Keresd a választ a Bibliai Kisokosban!

Bibliai Kisokos csupa olyan kérdést tesz föl, amelyet minden Biblia iránt vagy napjaink bibliai vonatkozású helyszínei, kultúrtörténeti eseményei iránt érdeklődő gyermek vagy épp felnőtt fejében is megfogalmazódhat. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Mister Morrsion állatlexikona megmutatja milyen változatos és gyönyörű az élővilág

A Mágikus állatok iskolája rajongói számára igazi csemege Mister Morrison állatlexikona, melyben minden tudnivalót összeszed az egyes állatokról. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

Karácsonyhoz közeledve 10 olyan gyerekkönyvet ajánlunk, melyek valamilyen módon kötődnek a kicsik által várva várt ünnephez.  

...
Könyves Advent

A Barátnőm, Anne Frank életigenlő memoár a veszteségről és a túlélésről

A kis Hannah Amszterdamban köt barátságot Anne Frankkal. Aztán 1942 júniusában, az egyre erősödő antiszemitizmus idején szétválasztják őket. Hannah Pick-Goslar szeretetteljes portréja a barátságról, a reményről és a bátorságról is szól. Olvass bele!

...
Könyves Advent

Zenetörténeti utazás gyerekeknek Fülivel, a sivatagi rókával

Lépj be a zene láthatatlan, de mindent körülölelő világába a Babilon Kiadó Mi Micsoda Olvasó sorozatának Zene című kötetével! Nézz bele a könyvbe!

...
Könyves Advent

Nemes Nagy Ágnes meséi a fantázia végtelenségét villantják fel

Olvass bele Nemes Nagy Ágnes A titkos út című kötetébe!

Polc

Ilyen az első magyar sorozatgyilkos az áldozatok, és nem a Netflix nézőpontjából

...

A "médiasztár pakit" csak addig éltetik, míg ki nem mondja a h-betűs szót

...

A Nobel-díjas Jon Fosse kisregénye tengerbe ejtett, profán evangélium

...

Irene Solà katalán falujában a legnagyobb bánat sem tudja felemészteni a reményt

...
Hírek
...
Gyerekirodalom

Majdnem egymillió brit gyereknek nincs saját könyve

...
Szórakozás

Matt Smithszel érkezik Bunny Munro a képernyőre

...
Hírek

Meghalt Vajda Mihály

...
Zöld

Nanorobotok, deep fake és algoritmusok - diákoknak rendezett kiállítást a Neumann Társaság

...
Könyves Advent

Megható, varázslatos, vicces – 10 karácsonyi gyerekkönyv az adventi hangolódáshoz

...
Hírek

Ferenc pápa levelet írt a Nobel-díjas Jon Fossénak