ByeAlex könyvet ír elhunyt édesapjáról

ByeAlex követői kérdéseire válaszolt az Instagramon. Megosztotta többek között, hogy éppen az elhunyt édesapjáról szóló regényén dolgozik.

chk | 2026. február 03. |

ByeAlex arra bátorította a követőit az Instagramon, hogy tegyenek fel kérdéseket. A rajongók számos témában faggatták az énekest, például hogy Magyarországon élne-e, ha nem lenne sikeres zenész, milyen fajta macskát tartana szívesen, stb.

Az is kiderült, hogy ByeAlex folyamatosan ír: leginkább 2014-ben elhunyt édesapja életéről és az elmúlt évekről.

Lassan halad a munkával, de nem szeretne elkapkodni semmit. Az énekes édesapja emlékére írta az Apám sírjánál című dalt is, amit Ruszó Tibi adott elő 2019-ben az X-Faktorban.

„A témám ismét a halál”

Az énekes már 2023-ban dolgozott a könyvön. Akkor így fogalmazott a Facebookon:

„Már hosszú ideje jegyzetelek. Mindig belekezdtem, majd abbahagytam. Azt hiszem, végre van vezérfonalam. Nyolc éve megjelent egy regényem. Nem voltam vele elégedett. Ezért is nem kapkodtam az írással utána. A témám ismét a halál, csak máshogyan.

Ezúttal remélem érett gondolatokat fogok elmondani róla…”

ByeAlex első könyve Özséb – Egy öngyilkos Miskolcon címmel jelent meg, amelynek címszereplője „véget nem érő monológokban értekezik halálról, látszatról, képmutatásról, és persze selejtes, romlott, pitiáner embertársairól, akik nélkül még az Avas is sokkal kellemesebb hely lenne”.

Az első regény megjelenését követően interjúztunk a szerzővel, akit akkor még a Kedvesem előadójaként ismert az ország, és aki akkor már nagyon szerette volna végleg maga mögött hagyni a fátyolos tekintetű bölcsészfiú karakterét. Főhősét így jellemezte:

„Próbáltam szimpatikussá tenni ezt az egyébként teljesen idegesítő figurát, de nyilván sokszor az látszik, hogy milyen szánalmas. Filozófiai kérdéseket is szerettem volna érinteni a könyvben, de csak felületesen, mert azt akartam, hogy Özséb olyan ember legyen, aki alapvetően értelmes, foglalkozik ilyen kérdésekkel, tanulta is, de azért ne menjen bele a mélységeibe, mert azt senki sem olvasná el.”

(rtl.hu)

Nyitókép: ByeAlex hivatalos Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

ByeAlex is Margó Könyveket olvas: Nagyon erős könyv, leránt a mélybe, felzaklat

ByeAlex gyakran megosztja a rajongóival, hogy éppen mit olvas, most is így tett. 

...

ByeAlex újra regényt ír, a halál a témája

Első regényével nem volt elégedett, ezért nem kapkodott eddig az írással.

...

ByeAlex mindent feláldozna az írásért, zombikkal és perverzióval sokkol

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

Listák&könyvek
...

12 új világirodalmi kötet, amelyre érdemes ősszel odafigyelni

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

2026 egyik „kihagyhatatlan könyve” azt vizsgálja, meddig terjed egy író szabadsága

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj rövidlistájára beválasztott szerzőket. Horváth Adél mesél írásról, babonákról, kutatásról.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el