Beköltöztek a könyvek az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárba

A könyvek zöme már beköltözött az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárba - adta hírül az Evangélikus Országos Gyűjtemény a Facebook-oldalán.

fk | 2021. október 22. |

Legutóbb augusztusban adtunk hírt arról, hogyan áll az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár kialakítása. Akkor azt lehetett tudni, hogy befejeződött a könyvtár anyagának katalogizálása és ezzel egyidőben megkezdődött a könyvtár számára kijelölt tér berendezése is. A munka továbbra is nagyon jól halad, az Evangélikus Országos Gyűjtemény tegnap arról posztolt, hogy a könyvek zöme már be is költözött és Mezei Ildikó Esterházy-portréját is elhelyezték.

Esterházy Péter születésének 70. évfordulóján jelentette be a család, hogy az evangélikus egyháznak adományozzák az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat, amely négyszáz folyóméternyi könyvből, megközelítőleg 14 ezer kötetből áll.  A könyvtárat az Evangélikus Országos Gyűjtemény gondjaira bízták, ahol aztán el is kezdték a könyvek feldolgozását, valamint az új könyvtár terének megtervezését és kialakítását. A gyűjtemény végleges helye a Magyarországi Evangélikus Egyház székházában lesz, az Üllői út 24. szám alatt, ahol már az év vége előtt megnyithat az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár.

Kincsek az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárból
Kincsek az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárból

Milyen könyvtára volt Esterházy Péternek? Vajon felfedezhető-e kapcsolat az írásaiban rejlő sűrű intertextuális háló és az általa birtokolt, forgatott könyvek között? Milyen magyar és világirodalmi kötetek sorakoztak a polcán, és milyen írók dedikálták neki a könyveiket? Ennek jártunk utána.

Tovább olvasok

Hogy milyen kincseket láthatunk majd a könyvtárban, arról a Könyves Magazin Esterházy-különszámában írtunk részletesen. A feldolgozási munkálatokat így foglaltuk össze a cikkben:

„A könyvek feldolgozását hárman végzik, a polcrendben felsorakozó dobozokat egymás után felnyitják, majd átnézik a köteteket és rögzítik a könyvadatokat, egyéb észrevételeket. Az Esterházy-könyvtár kötetei általánosságban nagyon jó állapotban vannak, beleértve a régebbi darabokat is. Esterházy Péternek nem volt ex librise, voltak viszont olyan könyvek, amelyekbe beleírta a nevét. A feldolgozás során jó pár könyvből cetlik potyogtak ki, akadt köztük olyan is, amelyen kis rajzocskák vannak. Valószínűleg az életmű szempontjából ezeknek nincs sok jelentősége, az viszont kiderült, hogy Esterházy bármit szívesen használt könyvjelzőnek, ami a keze ügyébe került, legyen az buszjegy, meghívó, beszállókártya vagy orvosi beutaló.”

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Kincsek az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárból

Milyen könyvtára volt Esterházy Péternek? Vajon felfedezhető-e kapcsolat az írásaiban rejlő sűrű intertextuális háló és az általa birtokolt, forgatott könyvek között? Milyen magyar és világirodalmi kötetek sorakoztak a polcán, és milyen írók dedikálták neki a könyveiket? Ennek jártunk utána.

...

A Magyarországi Evangélikus Egyházhoz került az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár

Az Esterházy család a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajándékozta az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat, az erről szóló hírt Esterházy Péter 70. születésnapján jelentették be.

...

Befejeződött az Esterházy-könyvek katalogizálása

Elkészültek az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár (EPGK) anyagának katalogizálásával és már meg is kezdődött a könyvtár berendezése – adta hírül az Evangélikus Országos Gyűjtemény a Facebook-oldalán.

Olvass!
...

Egy kiégett magyar értelmiségi Olaszországban – Olvass bele Péterfy Gergely új regényébe!

Péterfy Gergely új regénye Olaszország keserédes világát tárja fel egy kiégett értelmiségi szemén keresztül. Olvass bele! 

...

Egy egynapos baba, egy eltűnt anya és egy kapcsolat, amire nincs szó: Olvass bele a Trutyi című regénybe!

Hogyan alakulnak ki újfajta kötődések ott, ahol a klasszikus családi struktúrák nem működnek?

...

Három kutató és egy magyar felfedezés a jeges sarkvidéken – Olvass bele A csillagtudósok című regénybe!

Vetle Lid Larssen regényét valós történelmi események ihlették.

...

Harag Anita: Én mindig novellákat akartam írni // Alkotótárs podcast II.

...

Társadalmi tabu még, ha valaki szingli? És mennyire botrányos az Onlyfans? Kibeszélő!

...

Biró Zsombor Aurél: Jól színlelem az érzelmi nyitottságot // Alkotótárs podcast I.

A hét könyve
Kritika
Jár-e megbocsátás a pedofiloknak? – Böszörményi Márton Fenevad című regényéről
„A punkok nem haltak meg, csak gyereket nevelnek” – interjú Garam-Nagy Kata költővel

„A punkok nem haltak meg, csak gyereket nevelnek” – interjú Garam-Nagy Kata költővel

Garam-Nagy Kata hisz benne, hogy a punkság, a lázadás és a szexuális szabadság nem válik semmivé a gyerekszüléstől. Interjú.