Amanda Gorman az első költő, aki felléphetett a Super Bowlon

A pandémia hőseiről szól Amanda Gorman új verse, amelyet a Super Bowlon mondott el tegnap este. A fellépés szinte történelmi jelentőségű, hiszen ő volt az első költő, aki felléphetett a bajnokságon.

fk | 2021. február 08. |

Amanda Gorman az első költő, aki felléphetett a Super Bowlon: az esemény azért is szólt nagyot, mert a 22 éve költő alig egy hónapja Joe Biden elnöki beiktatásán hatalmas sikerrel szavalta el The Hill We Climb című versét (a magyar fordítását ITT találjátok).

A bajnokságon most ismét egy saját költeményt adott elő. A vers a pandémia hősei előtt tisztelgett, konkrétan pedig ahhoz a három emberhez szólt, akik részt vehettek a mérkőzést nyitó érmefeldobáson, ők egy Los Angeles-i tanár, egy tampai kórházi ápoló, illetve egy pittsbughi veterán katona. Amanda Gorman versének címe Chorus of the Captains (A kapitányok kara).

Amanda Gormanről korábban megírtuk, hogy Los Angelesben született és ott is nőtt fel. Szociológiát tanult a Harvardon. 2017-ben elsőként nyerte el a National Youth Poet Laureate címet.

Joe Biden felesége, Jill Biden kérte fel Gormant, hogy olvassa fel versét a beiktatáson. A költő dolgozni is kezdett a versén, amit csak az írt felül, hogy január 6-án megszállták a Capitoliumot. Először aggódott, hogy fogja befejezni a sokkoló esemény után a verset, de végül még aznap a végére ért. A felolvasás végül hatalmas siker lett, a Guardian szerint a költő ellopta a showt a két főszereplő, Joe Biden és Kamala Harris elől. 

A verset magyarul Totth Benedek fordításában ITT olvashatjátok el, Amanda Gorman TED-előadását pedig ITT tudjátok meghallgatni.

Amanda Gormannek azóta szépen felfelé ível a karrierje. Azon túl, hogy verset mondhatott a Super Bowlon, leszerződött az IMG Models divatcéggel is, hamarosan érkező könyvei, a The Hill We Climb and Other Poems, valamint a Change Signs: A Children’s Anthem, már most a bestseller-lista élére kerültek az Amazonon, és így hatalmas példányszámban fognak megjelenni.

Forrás: Variety

 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Amanda Gorman mindhárom kötetét hatalmas példányszámban fogják kiadni

Hatalmas példányszámokban fogják kiadni a 22 éves Amanda Gorman versesköteteit, miután az elnöki beiktatáson elmondta The Hill We Climb (A hegy, amit megmászunk) című versét.

...

Hallgasd meg Amanda Gorman TED-előadását a politikai költészetről!

A 22 éves Amanda Gorman az elnöki beiktatáson mondta el The Hill We Climb (A hegy, amit megmászunk) című versét, amitől egycsapásra világhírű lett. Három éve éppen a politika és a költészet összefonódásáról tartott izgalmas TED-előadást. Hallgassátok meg!

...

Megmutatjuk magyarul a 22 éves költő, Amanda Gorman versét, amitől felrobbant az internet

22 éves Amanda Gorman volt, aki a beiktatások történetének hatodik, egyben legfiatalabb költőjeként mondta el versét, a The Hill We Climb címűt. Az író és műfordító Totth Benedek lefordította a verset A hegy, amit megmászunk címen. 

2025 november 15.
Budapest Music Center
Mátyás utca 8.

Első alkalommal rendezi meg nonfiction könyvfesztiválját, a Futurothecát a Könyves Magazin. 2025. november 15-én a Budapest Music Centerben fellép a brit szám- és nyelvzseni Daniel Tammet, az időtudatos norvég geológus, Reidar Müller, a dán klímapszichológus, Solveig Roepstorff és a spanyol sztár agysebész, Jesús Martín-Fernández, Orvos-Tóth Noémi és Meskó Bertalan. Az olvasás segít megérteni összetettebb kérdéseket, problémákat vagy folyamatokat, amelyek a jövőnket alakítják. A Futurotheca – A jövő könyvtára olyan témákat, szerzőket és könyveket emel a fesztivál középpontjába, amelyek megismerésével olvasóként alakíthatjuk a jövőnket.

Program

Támogatók
A hét könyve
Kritika
„Amikor nincs kiút, az egyetlen út befelé vezet” – Visky András új regénye a bátorságról és a szabadságról szól
Krasznahorkai úgy teszi fel az élet nagy kérdéseit, hogy azt még a tudósok is elismerik

Krasznahorkai úgy teszi fel az élet nagy kérdéseit, hogy azt még a tudósok is elismerik

Bemutatták Krasznahorkai László új regényét: rendhagyó módon két tudós beszélgetett az irodalom és az élet párhuzamairól.

Kiemeltek
...

Gege: Nem tudom elképzelni, hogy a rap nélkül érdekes legyek

Sára Gergely, azaz Gege volt a Margó Könyvek podcast legújabb vendége. 

...

„Rettegek, hogy nem fogom tudni gyűlölni az apámat” – Gisèle Pelicot lányának könyvéről

„Borzalmas teher, hogy egyszerre vagyok áldozat és az elkövető gyereke.”

...

Gyurkó Szilvia: A bántalmazás elkövetői és áldozatai is köztünk járnak

Mik a gyerekkori szexuális bántalmazás jelei? Gyurkó Szilvia legújabb kötetéből kiderül.