Ali Smith sír a boldogságtól, ha elképzeli a mostani Magyarországot

Hallgasd meg, hogyan ejti ki Ali Smith azt, hogy Kecskemét vagy Bács-Kiskun!

bs | 2026. május 22. |

Ali Smith kapta idén a Dublin Irodalmi Díjat, amelyet minden évben egy olyan angol nyelven megjelent vagy angolra fordított kötetnek ítélnek oda, amelyet egy könyvtár jelölt a világ bármely pontjáról. A Gliff című regény (olvass bele!) a kecskeméti Katona József Könyvtár munkatársainak jutott eszébe – akiket a szerző is kiemelt a beszédében.

A Gliffet mi is szerettük, tavalyi év végi listánkra is felkerült. „Ali Smith új regénye egy ijesztő jövőbe repíti az olvasót, ahol a mesterséges intelligencia szinte teljesen átveszi a tudás helyét, gyerekek tűnnek el furgonokban, és a hatalom kénye-kedve szerint töröl el embereket a föld színéről” – foglaltuk össze kritikánkban.

Ali Smith
Gliff
Ford. Mesterházi Mónika, Magvető, 2025, 235 oldal
-

Emlékeztet a szabadság fontosságára

„Egy olyan időszakban, amikor a demokrácia világszerte gyakran törékenynek tűnik, ez a regény erőteljes emlékeztető, hogy a szabadságot, az emberi méltóságot és a demokratikus értékeket soha nem szabad maguktól értetődőnek vennünk” – idézi a Magvető Kiadó Facebook-posztja Dublin polgármestere, Ray McAdam szavait.

Még a magyar szavakat is gyönyörűen kimondta

A szerző a beszédében nemcsak megköszönte, hogy a magyar könyvtár jelölte a díjra, hanem azt is bevallotta, sír a boldogságtól, ha a mostani Magyarországra gondol. Nézd meg a rövid videót:

Ha tetszett a Gliff, és szereted a disztópiákat, itt ajánlottunk mellé könyveket.

Fotó: Martin Figura/Magvető

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Ali Smith hátborzongató disztópiája a hatalomról aktuálisabb, mint valaha

Ali Smith ijesztően aktuális disztópiája a hét könyve.

...

„Gondolod-e, hogy a klímaváltozás valóságos?” – Olvass bele Ali Smith új regényébe!

Ali Smith új könyve egy testvérpár sorsán keresztül beszél lázadásról, természetről, identitásról. Mutatunk egy részletet.

...

Ali Smith soha nem olvasná újra ezt a klasszikus regényt

Kedvenc íróiról mesélt, és az is kiderült, mit nem olvasna soha újra. 

Hírek
...

Új tagokat nevezett ki Tarr Zoltán az NKA állandó kollégiumaiba

...

„Egy nő bőrében élhettem több mint egy évig” – érkezik Nyáry Krisztián könyve Udvaros Dorottyáról

...

Megvan a 2026-os Booker-díj rövidlistája: erős lett a mezőny!

...

Az anya-magzat kapcsolatról jelenik meg könyv Orvos-Tóth Noémi kiadójánál

...

A Buckingham-palota nem hagyta szó nélkül Diána hercegné testvérének könyvét

...

Milyen lehetett egy este Murakami jazzbárjában?

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Kiemeltek
...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

...

Krasznahorkai László: Néha kifejezetten rettegtem attól, hogy megírjak valamit

Krasznahorkai László kilenc év hallgatás után adott életútinterjút a Partizánnak. 

...

Megnéztük az Átkozott boszorkák 2.-t, hogy neked ne kelljen

Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt: szeptember 10-én debütált a mozikban az Átkozott boszorkák 2. része!