„Egyre melegebb lett” – így kezdődik a 2020-ban megjelent (magyarul 2022-ben) A Jövő Minisztériuma című klímafikció. A nyitójelenetben egy halálos hőhullám hatásait láthatjuk, amely 20 millió emberrel végez Indiában.
Kim Stanley Robinson könyvéről korábban kritikát írtunk, részletet is közöltünk belőle, Litkai Gergely pedig podcastben beszélgetett róla.
„Egy átlagos város Uttar Pradesben, reggel hatkor. A telefonjára nézett: 38 fok. Fahrenheitben ez – beütögette – 100,4 fok. A páratartalom 35 százalék. A kettő kombinációja készítette ki. Pár éve ez még a valaha mért legmagasabb wet-bulb, azaz nedves hőmérséklet lett volna.
Most már csak egy átlagos szerda reggel.”
A sokkoló nyitófejezet rávilágít arra, hogy miért akkora tévedés azt hinni, hogy elmenekülhetünk az éghajlatváltozás hatásai elől. Most, hogy Magyarországon napokig 40 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, és a Duna alacsony vízállása miatt ideiglenesen erőművek álltak le, kijelenthetjük, hogy a regény számos eleme többé nem tűnik spekulációnak.
Kilép az irodalom kereteiből
Robinson a Mars-trilógiájával vált híressé, és bezsebelte a legnagyobb sci-fi díjakat (Nebula, Locus, Hugo), de életműve nemcsak a zsáner rajongói számára fontos. Biológusok, klímakutatók, technológiai vállalkozók és zöld technológiai cégek vezetői lehetséges útmutatóként tekintenek a szerző spekulatív fikcióira.
„Robinson kilép az irodalom kereteiből és megkerülhetetlen közgondolkodóvá válik úgy, hogy regényében pontosan, de közérthetően ír monetáris politikáról, mezőgazdasági vagy szociális reformokról, geomérnöki munkáról, mellyel a tengerszint-emelkedés problémája megoldható” – írtuk korábban a könyvről.
A regény megjelenésekor adott interjújában a szerző így nyilatkozott a Rolling Stone-nak: „Az utópiáról alkotott elképzelésem mára már csak a veszélyben lévő számos faj túlélésére korlátozódik.
Ha elkerüljük a tömeges kihalást, akkor minden mással is meg tudunk birkózni, ami később esetleg bekövetkezhet.”
A The New York Times kiemelte, hogy az ENSZ 2021-es klímacsúcsán Robinsont sztárként fogadták. Találkozott diplomatákkal, ökológusokkal és üzleti vezetőkkel, és érvelt a regényeiben szereplő ötletek megvalósítása mellett – ilyen például a gleccserek olvadásának megakadályozását célzó geomérnöki beavatkozások vagy a repülőgépek helyett napenergiával hajtott léghajókkal való utazás.
„Az igazi történet az, amivel az elkövetkező 30 évben szembe kell néznünk. Ez a legérdekesebb történet, de egyben a tét is a legnagyobb”
– mondta a szerző a lapnak.
A The Guardian könyvkritikája szerint Robinson legnagyobb erőssége, hogy megmutatja: a klímaváltozás nem elszigetelt környezeti probléma, hanem a modern civilizáció minden területét – gazdaságot, politikát, technológiát és társadalmat – érintő rendszerszintű kihívás. Egyszerre komor, mert reálisan ábrázolja a klímaválság következményeit, ugyanakkor szokatlanul optimista is, mert nem azt figyeli, hogyan omlik össze a világ, hanem azt a kérdést teszi fel, hogy hogyan lehetne még megmenteni.
Egy másik recenzió (Cleveland Review of Books) azt hangsúlyozta, hogy a szerző folyamatosan tanít: a regényből megismerhetők a szélsőséges hőség élettani hatásai, a geoengineering (geomérnökség) lehetőségei, a carbon coin koncepciója (a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítésekhez kötött digitális pénznem), de olyan közgazdaságtani fogalmak is, mint a Jevons-paradoxon.
Robinson rámutat, hogy
a klímaválság megértéséhez a gazdaság és a politika működését is érteni kell.
Ugyanakkor a könyv nem fordít elég figyelmet olyan tényezőkre, mint a világjárványok, a geopolitikai konfliktusok, a dezinformáció vagy a társadalmi ellenállás a klímapolitikával szemben.
Bill Gates szerint az egyik legjobb klímaregény
A kötetben a többhetes indiai hőhullám véget ér, a világ nagyobb része részvétteljesen félrenéz, India viszont nem vár többé a nemzetközi egyezményekre, a bolygó első számú klímaharcosává válik.
A könyvre több klímakutató, közgazdász és szakértő is reagált. A legtöbben nem irodalmi műként, hanem a klímapolitikáról szóló gondolatkísérletként tekintettek rá, és méltatták, hogy a klímatudomány valós kutatásaira támaszkodik, és jól összegzi a klímapolitika számos fontos kérdését.
„Robinson olyan jövőképről ír, amelyet alaposan megvizsgált és amely hitelesnek tűnik” – mondta Nigel Topping, az Egyesült Királyság magas szintű klímapolitikai szószólója, aki meghívta Robinsont a csúcstalálkozóra.
Bill Gates nyári olvasmánylistájára is felvette a regényt, és a technológiai és klímainnovációs befektető nézőpontjából értékelte a könyvet. A legjobb klímaregények egyikének nevezte, különösen hitelesnek tartotta a szélsőséges hőhullámok bemutatását, dicsérte a gazdasági és intézményi megoldásokat, ugyanakkor úgy vélte, Robinson alábecsüli a technológiai innováció (például zöld cement, acél, mezőgazdasági technológiák) szerepét:
„Robinson olyan regényt írt, amely eredeti módon mutatja be, mennyire sürget minket ez a válság, és reményt ad az olvasóknak, hogy tehetünk valamit ellene. Bolygónk történetének következő fejezete még íródik, és a befejezés rajtunk múlik.”
Delton Chen, akitől Robinson a carbon coin ötletét kölcsönözte, felvette a kapcsolatot a szerzővel. Chen szervezete, a Global Carbon Reward valós szakpolitikai koncepcióként dolgozza ki az elképzelést.
Méltatta a regényt Michael E. Mann klímakutató is, de nem mindenkit lelkesítettek fel a regényben található stratégiák. A kötet egyik legismertebb kritikusa Francis Fukuyama politológus, aki szerint Robinson politikai forgatókönyve túlságosan optimista:
irreálisnak tartotta, hogy a világ országai ilyen mértékben képesek lennének együttműködni.
Indokolható-e az erőszak?
A Los Angeles Review of Books kiemeli, hogy a kötet nemcsak azt vizsgálja, hogyan lehetne megmenteni a bolygót, hanem azt is, hogy milyen eszközök tekinthetők erkölcsileg elfogadhatónak egy ilyen válságban. A Jövő Minisztériuma a még meg nem született generációk érdekeit képviseli, és kezdetben hagyományos politikai és bürokratikus eszközökkel próbál fellépni a klímaválság ellen. Hamar nyilvánvalóvá válik azonban, hogy ezek önmagukban túl lassúak és gyengék.
A regény szereplői fontolgatják politikusok és vállalatvezetők célzott meggyilkolását, szénüzemek ipari szabotázsát, repülőgépek ellen követnek el merényleteket, betegségekkel fertőznek meg szarvasmarhákat.
A regény olyan kérdéseket tesz fel, mint hogy
indokolható-e politikai erőszak, ha a tét a civilizáció túlélése, és lehet-e erkölcsileg igazolni a szabotázst, célzott támadásokat vagy más radikális eszközöket, ha a demokratikus folyamatok túl lassúak.
A főszereplő így fogalmaz: „Ha valóban azt állítjátok, hogy a jövő embereit képviselitek – kérdezi Frank –, akiknek pontosan ugyanolyan joguk van egy élhető bolygóhoz, mint nekünk –, akkor ez nem azt jelenti-e, hogy hajlandóaknak kell lennetek ölni a védelmük érdekében?”
A tudósok már elvégezték a munkájukat
Robinson a Time magazinnak adott 2021-es interjújában arról beszélt, hogy miért a pénzügyi piacok és a banki szabályozás mentették meg a helyzetet a regényben. Úgy véli, a tudósok már elvégezték a munkájukat. Ha csak a jelenleg rendelkezésünkre álló eszközökkel dolgoznánk, elérhetnénk a szén-dioxid-semlegességet, sőt akár a szén-dioxid-negativitást is, ezért nincs szükségünk radikálisan új technológiákra.
Ugyanakkor anyagi kártérítést kell nyújtani a fosszilis tüzelőanyagok tulajdonosainak:
„Rengeteg pénzt kell elkülöníteni, mintha háborúban lennénk… a finanszírozás lesz a kulcs.”
A szerző a 2021-es IPCC-jelentés (összefoglaló jelentés a klímaválságról) lesújtó eredményei után sem veszítette el a reményt: „Ez csak egy újabb ösztönző lesz számunkra, hogy végre ténylegesen cselekedjünk, mert már a küszöbén állunk annak, hogy olyan tömeges kihalási eseményt indítsunk el, amelyet már nem lehet visszafordítani….
A reményt úgy kell használni, mint egy botot, amivel leütheted az ellenfeledet.”
Nyitókép: A szerző Facebook-oldala, Renzo D'souza / Unsplash