Keresés
Keresési találatok „” Kifejezésre
Agatha Christie vagy Tüdős Klára ‒ 4 könyv példaadó női sorsokról
Nők, akik sosem vesztették szem elől a céljaikat. Nők, akik nem mindig jártak sikerrel, de sosem adták fel. Empatikusak és emberségesek. Példaképek és ikonok. Összegyűjtöttünk 4, női sorsokról szóló kötetet. Ezek a portrék és önéletrajzok egyaránt a szellem szabadságát hirdetik.
Mörk Leonóra 15 vagány nő igaz történetét írta meg – Olvass bele a kötetbe!
A Saját utakon lapjain az 1500-as évek elejétől az 1800-as évek közepéig élt nők portréja rajzolódik ki. Mörk Leonóra a regényeiben megszokott módon ezúttal is fordulatos kultúrtörténeti utazásra hív, ám most kitalált alakok helyett valós múltbeli személyiségről ír.
Hatos Pál: A főváros mikrotörténeteit helyeztük mikroszkóp alá
Az őszi Margón mutatták be a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Ismeretlen Budapestek című kötetet, amelyről Mörk Leonóra kérdezte a szerkesztőt, Hatos Pált. Most a teljes beszélgetést meghallgathatod!
A németalföldi festő megtanít arra, hogy szavak nélkül is lehet beszélni
Johannes, a néma festő a homokdűnék között találkozik egy lánnyal, de milyen esélyük lehet a boldogságra a 17. századi Hollandiában? Olvass bele Mörk Leonóra új regényébe!
Szentjánosfű című regényben
Kalandor királyok, boszorkányüldöző főpapok, zsoldosok, kurtizánok és egy különleges szerelem története
Mörk Leonóra legújabb, Asszonyom, édes úrnőm című regénye arra keresi a választ, hogy vajon jár-e szabályos szerelem két szabálytalan embernek. Egyáltalán, létezik-e szabályos szerelem?
A Törött tulipánok egy sebzett lelkű férfi és egy bátor nő története
Mörk Leonóra új regényében a 17. századi Hollandiában egy fiatal és tehetséges festő, Jan eltűnik. Húga, Helena egy tulipános képekkel teli album és egy ismeretlen nőt ábrázoló festmény nyomán a keresésére indul. Olvass bele a Törött tulipánokba!