Mulder ügynök logikája a sarlatánok korának uralkodó tünete
Sándor Anna

Mulder ügynök logikája a sarlatánok korának uralkodó tünete

a_hét_könyve zöld sarlatánok_kora krekó_péter falyuna_nóra konteo áltudomány összeesküvés-elméletek

Miért ront a tudomány helyzetén, ha dogmatikusan hiszünk benne? Mi tekinthető áltudománynak, és mi köze van a konteókhoz? Hol segít és hol hátráltat az evolúciósan csúcsra járatott gondolkodásunk az információs dzsungelben? A Krekó Péter és Falyuna Nóra szerkesztésében megjelent Sarlatánok kora 19 fejezetben, átfogóan és látványos esettanulmányokon keresztül járja körül az áltudományosság gyakran bizarr és hírhedt, de még gyakrabban hétköznapi megjelenési formáit, amik ellen még akkor sem vagyunk teljesen védettek, ha pedig erről mélységesen meg vagyunk győződve. Ez a hét könyve.

Falyuna Nóra (szerk.), Krekó Péter (szerk.)
Sarlatánok kora - Miért dőlünk be az áltudományoknak?
Athenaeum, 2022, 400 oldal
-

Amikor Neo először találkozik Morpheusszal a Mátrixban, választás elé kerül, ha a kék pirulát veszi be, éli tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Ha viszont a pirosat, akkor Morpheus szavaival: “maradsz Csodaországban, és én megmutatom, milyen mély a nyúl ürege”. Valami hasonló történik akkor is, ha elkezdjük olvasni a Krekó Péter és Falyuna Nóra szerkesztésében megjelent Sarlatánok kora című kötetet, hiszen mélyen berántanak az áltudományok és konteók világába. A páros a könyvben maga is utal arra a bizonyos Lewis Carroll-féle nyúlüregre, amiben a legabszurdabb logika, feltételezések és ötletek sem elképzelhetetlenek.

Ufológia, horoszkóp, laposföld-elmélet, oltásellenesség - ezekkel a hívószavakkal a legtöbben találkoztunk már, a kötetben szereplő tanulmányok pedig tudományos igénnyel tárgyalják is őket, ám a Sarlatánok kora ennél többre vállalkozik. Miért dőlünk be az áltudományoknak? - szól a kötet alcíme, ami kapcsolódik az egyik legaktuálisabb feladatunkhoz, hogy megtanuljuk kiszűrni a téves, így káros és veszélyes információkat abból a dömpingből, ami nap mint nap ér minket. Annál is inkább, mert a saját önképünk is becsapós lehet. Krekó Péter figyelmeztetett erre, amikor a Tömegparanoia 2.0 (itt beleolvashatsz) kapcsán interjúztunk vele, szerinte ugyanis nem szabad alábecsülnünk a saját kitettségünket sem az összeesküvés-elméleteknek: “Az intelligencia vagy a műveltség sokszor meg is erősítheti a konteós logikát. Főleg, hogy kutatások mutattak rá arra is, hogy a csoporthoz tartozás evolúciós igénye az alkalmazkodás eszközévé teheti az intelligenciánkat. Ha egy csoportban erős egy tévhit, akkor annak a tévhitnek a minél jobb kidolgozásával, védelmezésével szerezhetünk jó pontokat.”

Krekó Péter: A konteó nem csak a "vesztesek" hiedelme
Krekó Péter: A konteó nem csak a "vesztesek" hiedelme

Nincsenek véletlenek. A háttérhatalom tagjai szuperemberek, akik szuperterveket dolgoznak ki, és aztán tökéletesen végre is hajtják őket. Körülbelül így foglalható össze a legtöbb összeesküvés-elmélet gerince. A példáért nem kell messzire menni, a koronavírus-világjárvány kitörésével párhuzamosan szólaltak meg azok, akik szerint, ha a vírus egyáltalán létezik, akkor az Bill Gates, a kínaiak vagy éppen a gyógyszeripar műve, akik így akarják kiirtani/sakkban tartani/irányítani az emberiséget. “Ha egy eszmében sokan hisznek, attól az még nem válik valóságossá, mégis hatni fog a világra” - írja Krekó Péter Tömegparanoia 2.0 című könyvében. A kötet első változata 2018-ban jelent meg, és a konteók mellett olyan égető kérdéseket tárgyalt tudományos igénnyel, de közérthetően, mint az álhírek és a post-truth valósága. A 2.0 ennek aktualizált, áramvonalasított új kiadása, amiben a szerző a pandémia gerjesztette jelenségekre is reagál. Krekó Péterrel beszélgettünk.

Tovább olvasok

Áltudományok és konteók ellenállhatatlanul vonzódnak egymáshoz, ami kitágítja a nyúlüreghasonlatot is: aki az egyik bejáraton bekerül a rendszerbe, bárhol máshol felbukkanhat, és be is barangolhatja az egészet. Így fordulhat elő, hogy az oltást elutasító ember gyógyszermaffiára gyanakszik, miközben azon töpreng, vajon a megszólaló tudós reptilián-e, és hogy a háttérhatalmak vajon azért erőltetik-e, hogy a Föld gömbölyű, mert azzal együtt jár az evolúcióelmélet, ami végső soron tagadja a Teremtő működését a világban.

Mivel ez a nyúlüregrendszer hatalmas, a szerkesztők a bevezetőben egyértelműen kijelölték, hogy azokra az esetekre koncentrálnak, amik:

  1. egyértelműen tévesek,
  2. vélhetően megtévesztő szándékúak,
  3. viszonylag elterjedtek,
  4. és különböző okokból veszélyesek lehetnek az egyén és a közösség számára.

A kötetet pedig három fő részre osztották. Az alapozó és áttekintő jellegű bevezető fejezetek után a második részben esettanulmányok következnek, ahol nem csupán egy-egy konkrét jelenséget járnak körbe a szerzők (lúgosító diéta, koronavírus- és oltásellenesség, horoszkópok, ufók, laposföld-elmélet, tudományos pszichológia és nem tudományos lélektan közötti különbség), hanem ezeken keresztül az áltudomány és a konteó jellemző működésmódjait is bemutatják. A harmadik rész megoldásokat és kezelési módokat javasol, így olvashatunk például interjút Kemenesi Gáborral a tudománykommunikációról; az ismeretterjesztő tudományos újságírás kihívásairól; a magyarok tudományhoz való viszonyáról; ahogy arról is, hogy milyen korszerű tudománykép hasznos ma az iskolákban.

Kemenesi Gábor: Jöhetett volna egy olyan vírus, amiről tényleg semmit sem tudunk
Kemenesi Gábor: Jöhetett volna egy olyan vírus, amiről tényleg semmit sem tudunk

Mi volt az a járványban, ami még egy virológust is meg tudott lepni? Mivel foglalkozik egy vírusvadász, és mit tudhatunk meg a vírusrégészettel? Mi az "eredet", hogyan lehetett ilyen hamar vakcinát fejleszteni, és mindig ilyen mázlink lesz-e?
Kemenesi Gábor virológus és Barát József újságíró még soha nem találkoztak személyesen, de 13 héten át, heti egyszer telefonon beszélgettek a járvány eddigi eseményeiről, politikai és társadalmi kérdéseiről, a virológusok mindennapjairól. Vírusvadászat című közös könyvükben az interjúkat megelőzik Barát József bevezetői, amikben a járvány eseményeit, nagy témáit tekintette át hónapról hónapra. Interjúnkban egy online videocall keretében kérdeztük őket, a kötetbe itt beleolvashatsz.

Tovább olvasok

A fejezetek informatívak (hivatkozás- és forrásjegyzékkel ellátva), az okfejtés jól követhető, a megszelídített tudományos publikációs nyelvezet közérthető, bár helyenként kissé még száraz. Egy tárgymutatónak pedig a kötet végén nagyon örültem volna. A szerzők között különféle szakmák képviselőit találjuk, pszichológust, szociológust, nyelvészt, matematikust, biológust, kommunikációkutatót, tudománytörténészt, közgazdászt, így a Sarlatánok kora az elmúlt évek egyik kiemelkedő, frissítően széles látókörű, interdiszciplináris megközelítést alkalmazó tényirodalmi kötete. 

Az áltudomány ügyesen kihasználja a tudományt

Összeesküvés-elméletek és a dezinformációs törekvések vélhetően egyidősek az emberiséggel, a terjedésük sebessége és mértéke viszont az új techonológiai lehetőségekkel változott az elmúlt két évtizedben. Az előbbi állítás már szinte közhely, így a kötet első része a miértek megválaszolását vállalja.

Ha áltudományokról beszélünk, a legközelebbi, valamennyiünk által megtapasztalt szituáció a koronavírus, ami kapcsán megfigyelhető volt, hogyan változik (negatívan) tömegek hozzáállása a tudományhoz, a tudósokhoz és a valóban hozzáértő szakemberekhez. Magyarországon ugyan más országokhoz képest erősnek bizonyult a tudósokba vetett bizalom, viszont nemzetközi összehasonlításban nálunk alacsony a tudományos ismeretek szintje. Közben itthon is érzékelhető volt a tudományellenes vélemények hangoztatása, az alternatív gyógymódok és csodaszerek keresése is. A helyzeten pedig az sem segített, amikor a járvány elején a hivatalos szervek ellentmondásosan nyilatkoztak a maszkviselésről.

A folyamatok mögé pillantva az első, bevezető fejezetben a Krekó-Falyuna páros mindenekelőtt felhívja a figyelmet arra az összefüggésre, hogy a tudományos eredmények túlmisztifikálása, a tudományba vetett dogmatikus hit, azaz a tudományban a működésénél fogva meglévő bizonytalanságok és ellentmondások elutasítása is lehet veszélyes, ezért szükség van egyfajta (forrás-)kritikus gondolkodásra, hogy kevésbé legyünk sebezhetőek az áltudományos megközelítésekkel szemben. 

De ami itt és most érdekesebb, hogy a tudomány és az áltudomány között van egy nagyon izgalmas dinamika. “Áltudományon a legegyszerűbben azokat az elméleteket, meggyőződéseket, akár gyakorlatokat, módszereket értjük, amelyek nem felelnek meg a tudományosság kritériumainak, miközben tudományosnak láttatják magukat” - olvashatjuk (18.o.), és ebben a definícióban a “láttatás” egy nagyon fontos elem. Az áltudomány és a tudománytagadás között ugyanis lényegi különbség, hogy

az áltudomány nem akarja aláásni a tudomány tekintélyét, hiszen éppen azt kannibalizálva, a társadalmi bizalomra építve akar sikeressé válni.

A laikusok számára pedig ez az attitűd, a tudományosság álcája a megtévesztő. Nem mintha egyébként a határok tudomány és nem-tudományok (vallás, művészet), illetve áltudományok között olyan könnyen meghúzhatóak lennének, ha tudományos igénnyel törekszünk erre, mint az Kutrovátz Gábor írásából kiderül a második fejezetben.

Az áltudományosság előretörésében nyilván szerepet játszik az is, hogy egyfelől sokkal többen terjesztenek tudományosnak tűnő tartalmakat felelősségvállalás vagy elszámoltathatóság nélkül, és könnyebb az ilyen tartalmakat elérni is. A pandémia analógiájára egyfajta “infodémia” sújt minket: túl sok az információ, amiben meg kellene találni a megbízhatót. A dezinformáció ráadásul nem egyszerűen az elárasztáson keresztül hat, hanem a tudatos hamisítás fejlett technológiai eszközeivel is. Utóbbihoz kapcsolódva Veszelszki Ágnes vizsgálja meg a kötetben a manipulált vizuális tartalmak közül a deep fake működését, amikor a videó átszerkesztése a mesterséges intelligenciára épül.

Mulder ügynök logikája a klasszikus tudománytalanság

Az áltudományokkal kapcsolatos kulcskérdést, azaz, hogy miért hiszünk benne, Hegedüs Andrea és Krekó járja körbe pszichológiai oldalról, szerintem ez a könyv egyik legfontosabb fejezete. Itt mutatnak rá többek között arra, hogy a hitet a konteókban nem magyarázza önmagában az információhiány vagy a “kognitív lustaság”, hanem azt is számításba kell venni, hogy a gondolkodásunk és az információfeldolgozásunk nem választható el az érzéseinktől és a szándékainktól. Azaz nagyon sokszor, amikor azt hisszük, “racionálisan” gondolkodunk, valójában “motiváltan” gondolkodunk: “A »motivált tudománytagadás« elmélete éppen azt hangsúlyozza, hogy

az egyének gyakran pszichológiailag érdekeltek lehetnek abban, hogy megkérdőjelezzenek alapvető tudományos állításokat

- például hogy a cseppfertőzést a társas távolságtartás nehezíti, vagy éppen azt, hogy a globális felmelegedéshez az emberi tevékenységnek is van köze.” Itt gyakorlatilag arról van szó, hogy a gondolkodásunk - különböző mértékben, de - vágyvezérelt is.

Molnár László a dilettáns ufológia bemutatásakor példának hozza Mulder ügynök poszterét az X-aktákból, aminek felirata, “Hinni akarok”. Ez a konteóhívők jellemző álláspontja, ami előfeltételezi, hogy a látható dolgok mögött rejtőzik a valódi igazság, például hogy tény, hogy az ufók a fejünk fölött repkednek, de ezt a Pentagon el akarja titkolni, tehát a hívőknek kell megtalálniuk a bizonyítékokat. És itt lép be a történetbe az áltudományosság, hiszen “az előre elhatározott eredmények igazolása és főleg ehhez a megerősítő bizonyítékok kimazsolázása ellentmond a tudományos módszertannak” (210. o.).

-

Mulder ügynök esete átvezet egy másik fontos tényezőhöz, ami fogékonnyá tehet az áltudományokra: a hiedelmeink ereje. Ilyen a(z örök) lázadás és bizalmatlanság a rendszerrel, a kormányzattal szemben, az azonosulás a csoportunk normáival vagy éppen a politikai és vallási hiedelmeink. A közösségi elfogadás ősi evolúciós ösztöne olyan sürgető lehet, hogy ha a számunkra fontos emberek körében népszerű egy áltudományos elmélet, az felülírhatja bennünk a bizonyított tudományos eredmények megbízhatóságát. Kutatások bizonyítják továbbá, hogy az erős világnézeti elfogultság felülírhatja az iskolázottság vagy a tudományos oktatás eredményeit is. A laposföldhívők egyik amerikai központja például Zion városa Illinois államban, amit 1901-ben alapított Alexander Dowie skót evangelista és vallási gyógyító. Ő betiltotta a szerinte káros dolgokat, így az alkohol és a dohány mellett a gyógyszereket, oltásokat, doktorokat is, utódja pedig bevezette a laposföld-elmélet és a kreacionizmus tanítását a helyi iskolákban. A mai laposföldhívők a polarizációt is felhasználják a csoportidentitás erősítésére és a saját hitelességük igazolására: a velük szembenállókból, a “gömbföld-hívőkből” ellenségképet gyártanak, a tudományt pedig az “agymosás” egyik módjának tartják. 

A “naiv tudósok” esete az AstraZenecával

Visszatérve a gondolkodásunk alapjaihoz, mindezek mellett működik bennünk egyfajta kognitív takarékosság is, ami azt jelenti, hogy amíg nincs egy figyelemfelhívó inger, hogy valamit alaposabban és tudatosabban át kéne gondolnunk, addig egy erőforrás-takarékos, intuitív módon működő primér rendszer dolgozza fel automatikusan a beérkező információt. Itt a cél a hatékonyság, ami jól jött a túléléshez, de ez az egyszerűsítés tesz hajlamosabbá arra is, hogy elsősorban a hangulatunkkal és a világnézetünkkel összhangban lévő információkat fogadjuk el igaznak.

Minél kevésbé kompetens valaki egy témában, annál hajlamosabb túlbecsülni a saját tudását
Minél kevésbé kompetens valaki egy témában, annál hajlamosabb túlbecsülni a saját tudását

Az őszi Margón Veiszer Alinda beszélgetett Magyari Péter újságíróval, Dr. Varga Máté biológussal és egyetemi oktatóval, Falyuna Nóra nyelvésszel és álhírkutatóval Annemarie Bon Fake! című könyvéről. Szóba kerültek babonák, tévhitek és összeesküvés-elméletek, valamint a vágy, hogy kontrollban tartsuk és értsük a dolgokat. A beszélgetést most teljesen egészében meghallgathatod, a cikkben pedig az elhangzottakból szemezgettünk.

Tovább olvasok

Ha viszont megérkezik az a bizonyos inger, ami ráirányítja a figyelmünket egy-egy információra, képesek vagyunk “naiv tudósként” megvizsgálni azt. Ennek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Előny, hogy ez a képességünk is masszívan hozzájárult a fajunk túléléséhez, hiszen az így nyert ismereteink alapján alakítjuk ki azokat az elvárásainkat a jövőre vonatkozóan, hogy mire számíthatunk, hogyan fognak viselkedni mások, mi magunk vagy éppen a nem-emberi környezetünk. A “naiv tudomány” jellemzője viszont az is, hogy nem ismer kompetenciahatárokat. A Dunning–Kruger-hatást már sokszor igazolták, ennek lényege, hogy minél kevesebbet tudunk valamiről, annál magabiztosabbá válunk a (nem létező) tudásunkban. A naiv tudományosság emellett mindig empirikus és induktív alapú, ez az az eset, amikor egy statisztikai eredményt valaki azzal utasít el, hogy de ő ezt személyesen máshogy tapasztalja. Érdekes adalék, hogy az elménk intuitív része egészen szörnyű matematikus és statisztikus, főleg, ha érzelmileg terhelt a téma – ezt figyelhettük meg az AstraZeneca-oltások körüli hisztériában is: “Az ötmillió európai körében, akit ezzel az oltóanyaggal oltottak, harminc esetben következett be vérrögképződés, ami 0,0006 százalékos arányt jelent. Ennél nagyobb eséllyel csap villám az emberbe” (81.o.).

Ami itt még izgalmas, hogy a naiv tudóskodáshoz képest az áltudományosságban keveredik a hétköznapi tapasztalatok szintje és a tudományosság deduktív megközelítése: a kötet példája a maszkviselés hatékonyságának megkérdőjelezése azon az alapon, hogy a vírusok sugártermészetűek.

Mi a megoldás?

Természetesen nem fogjuk készen kapni, és a társadalmi csoportok sem tudják áthárítani a felelősséget és a munkát egymásra. Kell a tömegeket is megszólítani képes tudós és tudománykommunikáció, sőt az is, hogy a természettudományok és társadalomtudományok képviselői hatékonyan együtt dolgozzanak. Kell a diákokat megszólítani és a megfelelő képességeket fejleszteni képes tanárok garmadája – és az őket támogató iskolarendszer és társadalom. Kell a munkájára igényes, a hírverseny nyomásával és a médiapiaci realitásokkal kevésbé stresszelt tudományos újságíró és az ő szerkesztője. És kell a tudatosabban informálódó egyén is, aki tisztában van a korlátaival és a lehetőségeivel is, valamint azzal, hogy a döntéseiben nemcsak a saját, de a szűkebb és tágabb közösségéért is felelősséggel tartozik.

Ahogy Kemenesi Gábor a kötetbe készült interjúban megfogalmazza (271.o.):

“A tudományt el kell vinni az emberekhez, mert a ránk váró kihívásokat, vagy az álhírek révén, vagy a tudomány szavát követve, de mindenki meg szeretné majd érteni.

Kulcsfontosságú az is, hogy megadjuk a jövő generációinak azt a képességet, hogy felismerjék a tudományos adatokat, és képesek legyenek kiszűrni az egyre hangosabb álhíreket. Ez hosszú folyamat, amit mihamarabb el kell kezdeni.”