Isten hozott, kedves olvasó, a nem túl távoli jövőben, QualityLand országában - Európa legjobb, legszuperebb, legminőségibb államában! Ez a felsőfokú jelzők birodalma, ahol már szinte kizárólag robotok és mesterséges intelligenciák dolgoznak (bár a munkával járó stresszt sokuk nehezen viseli), a reklámcégek és híroldalak kínálatukat előzékenyen a fogyasztók ízléséhez igazítják, a szerelmi élet pedig a randialkalmazások mindentudó algoritmusai által előre kijelölt mederben csordogál... Ugyan mi váratlan történhetne egy ilyen precízen kiszámított, boldogságra automatizált világban?
Így gondolja a regény főszereplője, Munkanélküli Peter is, egészen addig, míg egy személyre szóló ajándékot nem kap az ország legnépszerűbb csomagküldő szolgálatától: egy rózsaszínű, delfin alakú vibrátort. A kéretlen segédeszköz hatására hősünk egyszemélyes hadjáratba kezd QualityLand teljhatalmú mamutvállalatai ellen, mígnem végül egy széles körű tiltakozó mozgalom élén találja magát. Ezzel párhuzamosan QualiyLand mindaddig megnyugtatóan egyhangú politikai játszmái is meglepő fordulatot vesznek. Mivel az ország aktuális elnöke haldoklik, előrehozott választást kell kiírni, melyen a bevándorlókkal riogató szélsőjobb jelöltjével szemben az ellenzék Miénk Johnt indítja. Kampányuk azonban korántsem alakul zökkenőmentesen: John ugyanis képtelen hazudni... és nem mellesleg egy android.
Borítópornó: Marc-Uwe Kling - QualityLand - Könyves magazin
Hogyan készült el a QualityLand borítója, miből indultál ki a tervezéskor? Rengeteg könyv borítóját még akkor elkezdem tervezni, amikor a könyv kiadása még csak tervezési fázisban, vagy fordítás alatt van, így sokszor nem tudok részleteket a könyv tartalmáról.
Olvass bele:
ADO & EVA
Munkanélküli Peternek egyszer volt egy Gépírónő Mildred nevezetű barátnője. Az igazi életben, az analóg világban ismerkedett meg vele, de mivel az ilyesmi manapság bizarrnak, hovatovább kínosnak minősül, ezért aztán nyilvánosan nem is szívesen beszéltek róla. Sokat veszekedtek, de ha a pozitív oldalát nézzük, az élet Mildreddel legalább sosem volt eseménytelen. Ötszáztizenkét nappal ezelőtt viccből mindketten regisztráltak a QualityPartnerre, hogy összehasonlítsák a profiljukat. A rendszer közölte velük, hogy nem illenek össze, sőt mindkettejük figyelmébe ajánlott egy, a másiknál megfelelőbb párt. Peter és Mildred hosszan megvitatták a helyzetüket, és végül belátták, hogy valóban nem illenek össze. Kiderült, hogy habár viccből próbálták ki a QualityPartnert, a dolog mégsem volt olyan vicces. Titokban mindketten leszerveztek egy találkozót egy megfelelőbb partnerrel. Pontosabban nem egy megfelelőbb, hanem a legmegfelelőbb partnerrel.
Ezt a Peter számára legmegfelelőbb partnert Rendszergazda Sandrának hívják. Peter és Sandra sosem veszekednek egymással. Sandra pontosan olyan jól néz ki, amit az ember Peter szintjén egyáltalán remélhet magának: közepesen. Éppen ma van ötszáz napja, hogy mindketten átállították a másik párkapcsolati státusát „kapcsolatban”-ra. Nagyon romantikus pillanat volt. Egyikük sem feledkezett meg az évfordulóról. Nem is feledkezhettek volna, ugyanis a személyi digitális asszisztenseik emlékeztették rá őket. Sandra a saját asszisztensét Mucusnak hívja. Összetartozásuk jeleként Sandra és Peter összekapcsolták az asszisztenseiket a partnerük fülbemászójával. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valahol együtt vannak, akkor Peter hallja, amit Mucus mond Sandrának, és Sandra is hallja, amit Senki mond Peternek. Sok pár határozza el magát ilyesmi mellett, elvégre ez a legjobb módja annak, hogy az ember kifejezze a másik iránt érzett abszolút bizalmát. Peternek is tetszik ez a gesztus. Az egész csupán azért idegesítő egy kissé, mert Senki és Mucus ki nem állhatják egymást, és állandóan veszekednek. Valószínűleg azért alakult így, mert Sandra a személyi asszisztensét Petertől eltérően nem a WIN-től, a világ legokosabb keresőprogramjától szerezte be, hanem a QualityCorptól, vagyis attól a vállalattól, amely jobbá teszi az életed.
Miközben Peter és Sandra átvágnak a Zuckerberg parkon, majd rátérnek a Roland Emmerich sugárútra, Peter az éjszakai égboltra mutat.
– Nézd csak – mondja. – Láttál már ennyi csillagot egyszerre? Meg se lehet számolni őket.
– Az ön helyzetéből és a maga látóképességével egész pontosan kétszázötvenhat csillag vehető ki az égbolton – mondja Senki.
– Kösz, Senki – feleli Peter ingerülten. – Igazán romantikus.
– A „számtalan csillag” – folytatja Senki – jellemző pontatlanság, amit az emberek ma is előszeretettel használnak, noha ez a fordulat tulajdonképpen feleslegessé vált, tekintve, hogy ma már minden pontosan mérhető és megszámlálható.
– Sandra, te négy csillaggal többet látsz – jegyzi meg Mucus. – Mivel neked jobb a szemed.
– Pff – mondja Senki. – Peternek viszont jobb… a szaglása.
– Sandrának pedig jobb a szaga – feleli Mucus.
– Jól van, jól van – igyekszik lenyugtatni őket Sandra, majd Peterhez fordul. – Elárulod végre, hogy hová megyünk?
– Meglepetés – feleli Peter kurtán.
Nem sokkal, vagyis két perccel és harminckét másodperccel később Peter megáll a Guido Knopp Színház bejárata előtt. Sandra a magasba tekint, és elolvassa a kijelzőt: „Hitler – a musical”. Az alcím így hangzik: „Ado & Eva története”.
Sandra örömében kuncogni kezd.
– Ó! Rég nem láttam musicalt.
– Két éve, négy hónapja és nyolc napja, hogy pontosak legyünk – mondja Mucus.
– És miről szól a darab? – kérdezi Sandra.
– Két ellentmondásos megítélésű történelmi személyiség tragikus szerelméről – mondja Senki.
– Hékás! – tiltakozik Mucus. – Az „ellentmondásos megítélésű” ebben az esetben aligha fejezi ki a valóságot. Csak az fogalmaz így, aki attól tart, hogy felbosszantja a szélsőjobboldali kuncsaftokat.
– Számos vélemény létezik a kérdésben – mondja Senki. – Senki sem jelentheti ki objektíven, hogy melyik vélemény a helyes.
– A fasizmus nem vélemény, hanem bűn! – feleli Mucus.
– Én Petert kérdeztem – panaszkodik Sandra.
– Maradjatok nyugton! – parancsol rá az asszisztenseikre Peter. – Mindketten!
A Sandra fülbevalóján lévő parányi LED-monitor villódzása, és a saját QualityPadje forrósága alapján Peter biztos lehet benne, hogy a vita néma csendben ugyan, de tovább folytatódik.
Peter és Sandra egymásra mosolyognak.
– Micsoda két gézengúz – mondja Sandra. – Tehát, miről szól a darab?
– Két ellentmondásos megítélésű történelmi személyiség tragikus szerelméről – feleli Peter.
– Izgalmasan hangzik! – mondja Sandra. – Imádom a musicaleket. Főleg azokat, amelyek történelmi témát dolgoznak fel.
– Tudom – mondja Peter. – A profilodban olvastam.
Igazság szerint Senki ajánlotta a figyelmébe a darabot. Peter úgy érzi, ezúttal megengedhet magának egy ilyen jelentéktelen füllentést, főként úgy, hogy elnémította Senkit. Amit ugyanakkor nem mond el, és ami rejtélyes okból a profilján sem szerepel, az az, hogy ő maga utálja a musicaleket. Főleg azokat, amelyek történelmi témát dolgoznak fel.
Sandra továbbra is a bejárat fölötti kijelzőt tanulmányozza.
– Ez a Szerelmes Mussolini szerzőinek legújabb sikerdarabja! – olvassa lelkesen.
A színház várójában egy erős hajválasztékkal és mulatságos bajusszal ellátott férfi állja az útjukat.
– Jegyellenőőőrzééés! – mondja búgó, nevetségesen túljátszott hangon. Sandra csak a második pillantásra ismeri fel, hogy egy robottal van dolguk.
– Elég megtévesztőek ezek az új androidok, ugye? – kérdezi Peter.
– Igen. Szinte már kísérteties – jegyzi meg Sandra.
– Beszivárogtunk a tárrrsadalooomba – mondja a bajszos android. – Elfoglaltuk a kulcspozícióóókat. Hamarrrosan elszabadítjuk az andrrroidokat, és átvesssszük a hatalmaaat!
– Parancsol? – kérdezi Sandra halálra váltan.
– Csak tréééfáltam – mondja az android. – Üdvözzzöljük önöket a színhááázban, Rendszergazda Sandrrra és Munkanélküli Peeeter.
– Azt hittem, kikapcsoltad a névazonosítódat – mondja Sandra. Külön megkérte erre Petert, mivel kellemetlenül szokta érezni magát a partnere vezetékneve miatt.
– Mindig kikapcsolom a nevem megjelenítését a közvetlen környezetemben.
– Akkor ez meg honnan tudja, hogy hívnak? – kérdezi Sandra.
– Nem túl udvarrrias harrrmadik szemééélyben beszélni egy jelenlévőőőről – jegyzi meg az android.
– Gondolom, arcfelismerés – mondja Peter. – A RoboTom összes modelljének közvetlen hozzáférése van az ÁrazzBe! adatbankjához.
– Pontooosssan – mondja az android. – Mondják kééérrrem, hova szeretnééének ülni? Földszint vagy páááholy?
– Mi a különbség?
– A páááholy drrrágább – feleli az android.
– Más különbség nincs? – kérdezi Peter.
– Más különbség niiincs – feleli az android.
– Akkor válasszuk a páholyt – javasolja Sandra. – Elvégre ma van az évfordulónk!
Peter vonakodva ugyan, de bólint.
– Páholy – mondja Sandra határozottan.
– Válasz nem érrrthetőőő – mondja az android. – Földszint vagy páááholy?
– Páholy! – feleli Sandra még hangosabban.
– Válasz nem érrrthetőőő – ismétli meg az android. – Földszint vagy páááholy?
– Páááholy! – üvölti Sandra.
– Tehát a földszintre kééérnek helyet, ha jóóól érrrtem – mondja az android. – Jóóól érrrtem?
Sandra ordít:
– PÁÁÁHOLY!
– Próbáááljon megnyugodni – mondja az android. – Már először is érrrtettem. Ez megint csak egy kis tréééfa volt. Elnézééést kérrrek. Biztos bolondgombááát ettem rrreggelire.
Peter önkéntelenül is elvigyorodik, de nyomban lefagy róla a mosoly, amikor találkozik Sandra ingerült pillantásával.
– Hogyan kívááánnak fizetni? – kérdezi az android.
– PiciPuszival – mondja Peter.
– Rrremek választááás – mondja az android, majd lehunyja a szemét, és csücsörítve Peterhez hajol.
Peter zavarba jön.
– Csak nyugggalooom – mondja az android. – Nem csikiz a bajusssz.
Peter még mindig habozik.
– Használhatja a QualityPadjét is – mondja az android, majd kinyitja a szemét. Peter mintha némi méltatlankodást hallana ki a robot hangjából. Ennek ellenére megkönnyebbülve előhúzza a QualityPadjét a zsebéből, és rányom egy csókot. Az eszköz továbbítja a kifizetést az androidnak.
– Hálááás köszönet – mondja a robot. – Sieg Heil!
– Hogyan? – kérdezi Sandra.
– Sieg Heil! – ismétli meg az android. – Egykor így mondtááák. Vagyis üüüdvvv.
– Vagy úgy – mondja Sandra. – Hát akkor, Sieg Heil!
– Sieg Heil – motyogja Peter.
– Mókás kis hapsi– jegyzi meg Sandra kuncogva.
Elindulnak, hogy megtalálják a helyüket a nézőtéren. Az ebben segédkező android a megszólalásig hasonlít ahhoz, amelyik az imént a bejáratban fogadta őket.
– Nézd csak – mondja Sandra. – Már megint itt van…
Végül helyet foglalnak.
– Láttad egyáltalán a Szerelmes Mussolinit? – kérdezi Sandra.
– Nem tudom biztosan – feleli Peter.
Sandra énekelni kezd:
– Bella donna, por favor! Csókold meg a te Ducédat…
– Ja, igen! Persze, hogy láttam – mondja Peter. – Hát akkor: csókold meg a te Ducédat.
Csókot nyom Sandra ajkára, és egy pillanatra átfut a fején, hogy éppen kifizetett valamit.
