Polcz Alaine Életszakácskönyv szingliknek, 2008, Kalligram, 226 oldal, 2490 Ft / 317 Sk / 10,50 Eur
Miért írom ezt a szakácskönyvet?
Nekem a főzés, mivel egész életemben főztem, a tudomány, a munka és a társadalmi élet mellett, játék volt. Azért is jó, hogy játék volt, mert ha játékkal, örömmel főzöl, akkor nem fáraszt úgy, mintha kényszerből. És tudtam takarékosan főzni. Amikor Miklós meghalt, az nekem nem úgy volt gyász, mint általában, mert a hosszas betegsége alatt már benne voltam a megelőlegezett gyászban, de annyi minden más is volt. Például akkor kaptam a nagy kitüntetést, a középkeresztet is, így egyszerre jöttek a részvét és gratuláló táviratok. Meg a bonyodalmak, hogy ki temeti, a főváros vagy az Írószövetség, tehát olyan volt az egész, mint valami lidércnyomás.
És nem tudtam főzni. Nem a bánattól, hanem a megszokás, a rutin miatt. Ötvenhárom évet éltem Miklóssal, és a halála után, mikor bementem a boltba vásárolni, nem tudtam, hogy mit vegyek. És vettem a sablont, tejet, tejfölt, kenyeret, miközben tej-érzékeny vagyok, hát mi a fenének vettem? Az utóbbi három évben mindig azt főztem, amit Miklós szeretett, de azokat másképpen, sokkal bonyolultabban. Nekem akkor már hármas diétám volt, de hogy végiggondoljam a saját diétámat, hogy mit eszem reggel, délben, este, az nem ment. Egész egyszerűen nem tudtam benne eligazodni. Aztán elkezdtem, igen ám, de a mennyiséget mindig elvétettem. Egy emberre nehezebb főzni, mint hatra. Legkönnyebb úgy főzni, ami addig ment, hogy kettőnknek, vagy ha vendégek jöttek. De magamnak?
A kérdésnek sok komoly, sok mulatságos, és sok nehéz időszaka is volt. S akkor elhatároztam, hogy írok egy másik szakácskönyvet, egy szingli szakácskönyvet. Az volt a munkacíme, hogy Szakácskönyv özvegyeknek és cölibátusban élő papoknak. Azonnal ráharapott a kiadó, és én elkezdtem rajta dolgozni. S időnként kapom a hívást a kiadótól, hogy várjuk, most még aktuálisabb, nagyobb lett a szinglik száma. Tudniillik azok is szinglik, akiknek nem sikerült a kapcsolatuk, és nem tudnak átállni. És rengeteg pénz megy el, mert nehéz megtanulni önmagadra főzni, és készenlétben lenni, ha mégis jön vendéged. Az egyedüllét nagyon érdekes: nyitottság-zártság.
A mostani szakácskönyv megírása és a másik között megváltozott a világ, megváltozott a kínálat, megváltozott a főzés módja, de még mindig nem tudnak a szinglik főzni. Ez csak egy munkacím, lehet, hogy meghagyom, de az is lehet, hogy a papok megsértődnek. Mert régebb a papok házvezetőnőt tartottak, így vagy úgy, de mindenképp volt, aki főzött. És az öregeknél van úgy, hogy már csak az evés öröme marad.
És itt vagyok megint, hogy mennyire érdekel a főzés, érdekel a szakácskönyv. És érdekel az élet, érdekel a halál is. Mikor éppen nem vagyok olyan pocsékul, mindig földob a munka. Lendületbe hoz. Az megemeli a vérnyomásom, és akkor a szinglik hátrakerülnek. Ámbár a szingliséggel is foglalkozom, mert egyre nagyobb probléma. Lassan kezdjük kiterjeszteni az eredeti szingli fogalmat, most nem megyek bele, hogy nem csak azt jelenti, hogy a szavak jelentősége hogyan változik. A szingli azt is jelenti számomra, hogy változás. Nem szép, és nem magyar szó, de nekem a hangzása olyan játékos, kedves.
A kedvenc női hetilapomban is olvastam róla korábban egy tudományos megközelítést, hogy egy német filozófus szerint a szingli (angolul single, jelentése egyszeres) életforma elterjedését a fejlett társadalmak fokozott differenciáltsága okozza, mert szerinte manapság minimális az esélye annak, hogy két ember érdeklődése hasonló legyen, és az is, hogy összeillő szexuális szokásaik legyenek, vagy hasonló legyen az ízlésük akár irodalomról, zenéről, vagy egyéb szabadidő eltöltési szokásokról legyen szó – ami a tartós együttélés alapja lehetne. De, még ha mindezek egybeesnének is, a legtöbb mai munkahelyen a nap minden szakában okosnak, kreatívnak, szépnek, innovatívnak is kell lennie mindenkinek. Könnyen belátható, hogy mindez egy családban már szinte megvalósíthatatlan elvárás, ráadásul a családi élet megszervezésére már senkinek nem marad ideje. Ugyanakkor az orvostudomány fejlődésének köszönhetően az emberek átlagos életideje meghosszabbodott, ami azt jelenti, hogy az egyedül élők társadalmában mind több és több lesz az idős ember.
[…]
Ki a szingli?
* az autonóm személyiség, aki öntudatosan vállalja függetlenségét;
* aki szándéka ellenére él egyedül (mert elvált, mert nem talált társat magának, vagy meghalt a társa, özvegy, vagy a hivatása miatt él egyedül – és még sorolhatnánk a különböző változatokat).
Az én szingli-filozófiám:
Ne felejtsük el, a szingliség, mint életforma: mindig is létezett, csak szégyellni való dolognak számított. Nevük is volt, úgy hívták őket, hogy vénkisasszony, öreglány, agglegény, magányos özvegy. Ezen kívül a cölibátusban élő papok mindig is egyedül éltek. Csak amíg a nagycsaládok léteztek, ott maradhattak az egyedül élő öregasszonyok, az agglegények, az özvegyasszonyok. Minden Csehov színdarabban találhatunk egy-két olyan családtagot, nagynénit, nagybácsit, dajkát, aki magányos volna, ha nem a családban élne. Gondoljuk csak végig, hogy mit jelentett vénkisasszonynak lenni. Vagy vegyük Kosztolányi Pacsirtáját. Hogy milyen nehéz volt neki, noha együtt élt a szüleivel. Mert amikor végre elutazott két-három hétre, fölszabadulnak a szülők, s néhány hétig boldogok és szabadok lesznek. Az a lány tehát nem szingli, aki azért él a szüleivel, mert nincsen párja. De azért magányos (és csúnya is) szegény. És még a nagyon szegényekre is gondolok, akik nem mertek megházasodni.
Nehéz, ha valakinek felnőttként is a szülők a társai, amikor már családot kellene alapítania. Ez lehet a családalapítás elől való szándékos kitérés, de lehet úgy is, hogy az élet hozta így. Mint ahogy sok embernek ma is úgy hozza az élet, mert soha ennyi hirdetés nem volt társkeresésre, soha ennyi téves társtalálás, soha ennyi csalódás, és szüntelen váltás. Persze, ehhez hozzájárul a szexuális szabadság, a szextabuk döntése. De úgy tűnik, hogy a tabuk döntése nem segített a boldogabb házasság és párválasztás megoldásában.
Noha két vélemény van: a házasság intézménye leáldozóban van, vagy ellenkezőleg, egyáltalán nem kezd háttérbe vonulni, hanem megerősödik, csak a dilemmák, a problémák jobban felerősödnek. Persze, mondhatjuk, hogy e mögött a női szerepváltás áll, és ez lesz könyvem egyik fontos szempontja is, mert a szerepváltás szorosan összefügg a főzéssel. A főzéssel, a háztartással és az evés, az étkezés közösségi élményének hiányával.
Mindig is voltak olyanok, akik egy cél érdekében, vagy egy nagy szerelmi csalódás miatt végül magukra maradtak. Csakhogy, amíg léteztek nagycsaládok s a régi szokások, a magányosan élők is színezték a család életét, és mindannyian összetartoztak. Ha egy lányból vénkisasszony lett, akkor haláláig együtt élt a családjával. Az én családom egyik ágában is volt egy özvegy édesanya, aki a együtt élt a három felnőtt lányával. Aztán meghalt a mama, és az egyik lány a három közül férjhez ment, de a másik kettő utána is haláláig együtt élt. Szinglik voltak ők vagy nem? Annyiban nem, hogy közös háztartást vezettek. S mikor az egyik magára maradt, már nagyon öregen lett szingli. Vagyis egyedül élő. Nem főzött, hol egyik család hívta ebédre, hol a másik. Hozzánk csütörtökön jött. Egy másik nagynéném, akinek nem maradt Erdélyben családtagja, szintén nem főzött. Eleinte kosztot hordatott, aztán csak kenyeret evett, tejet ivott. Mikor már három napig nem mutatkozott, feltörték a lakását, és úgy találták az ágy szélén ülve és előrebukva, a harisnyáját akarta felhúzni. A boncolásnál egy csepp táplálékot nem találtak sem a gyomrában, sem a beleiben.
Az igazi szingli ma általában fiatal, mert most próbálja ki és tanulja meg az egyedül élés különböző formáit. Ha kényszer szingli, akkor biztosan idősebb, és élt már házasságban, családban, csak nem sikerült újra tartós, társas kapcsolatot teremtenie valakivel vagy valakikkel. Ők azok, akik megöregedtek és ezért maradtak egyedül, vagy akik elváltak, vagy akik társat nem találtak, és én a cölibátusban élő papokat is ide veszem. És tulajdonképpen azokat a házaspárokat is ide sorolom, s ez meglepő, akik nem váltak el, de külön élnek. Most szinglik ők vagy nem? Azok, mert egyedül élnek, egyedül vezetik a háztartásukat, de talán megmaradt a vagyoni közösség, vagy a társkapcsolatból barátság lett, vagy közös gyermekeik vannak. És, tegyük hozzá zárójelben, még azok a családok is ide tartoznak, ahol közösek a gyermekek, de elváltak, és a gyermekek hol itt, hol ott élnek együtt a szülőkkel.
Kedves szingli vagy nem-szingli Olvasóm!
Szeretném elmondani Neked, amennyire tudom, hogy szerintem egyedül is lehet teljes életet élni. Az még nem jelenti azt, hogy magányos is vagy! Csak akkor leszel az, ha nincs másokkal kapcsolatod, nincs néhány barátod, ha hiányzik belőled az odafordulás képessége mások felé. Különben van erre egy mondás, ami régebben valahogy úgy hangzott: Csak az önzőnek nincs vigasztalása. Vagyis csak az magányos, aki nem tud másokkal törődni, akinek nincs ideje másokra figyelni.
Mert mikor érzed magad magányosnak? Ha fáradt vagy, ha rossz kedved van, ha elszakadtál Istentől, és különös módon, de ezzel összefüggően: ha elszakadsz a barátaidtól. Ez nem azt jelenti, hogy szüntelen barátokkal kell együtt lenni – az nem is lehet igazi, mikor már csak csevegetek, csak csurgatjátok az időt, hogy teljen. Egy kicsit olyan, mint amikor valaki állandóan a tévét bámulja, belelógatja az agyát a tévébe, csak hogy ne kelljen gondolkozni, és ne legyen egyedül. Tudniillik egyedül lenni és magányosnak lenni, az két különböző dolog.
Aki a tudattalanjával jóban van, illetve figyel rá, együtt él vele, az állítólag sosincs egyedül. Humorosan úgy vehetjük, hogy ketten vagyunk: a tudattalanom meg én. De ha komolyan vesszük, olyan rétegek tárulnak föl előtted magadból és a világból, olyan dolgokat értesz meg, olyan dolgokat élsz át, amit nem lehet társaságban, nem lehet barátokkal sem. Legkevésbé meg a szórakozóhelyeken. Legfennebb egy baráttal, de azzal is csak ritkán. A szerelmeddel, de azzal is csak ritkán. Mert a szerelem elvisz a szerelmed felé. A barát pedig a barát gondjai, gondolatai felé, amin éppen ő tépelődik. Fontos ezt is megélni, de ezen túl van az, amit csak egyedül tudhatsz. Az Istennel is lehetsz kapcsolatban, van a közösségi imának ereje, de ennél magasabb szintű a meditáció, mert ez szigorúan magányhoz kötött. Nem jó szó az, hogy szigorúan, de nem találok jobbat. A lényeg, hogy igazán kapcsolatba lépni a legmagasabb szinttel csak úgy lehet, ha egyedül vagy.
