"Margittay Edina még soha nem volt egymáséi" - ezzel a mára kultikus mondattal indul A test angyala, ez a minden ízében és elemében romantikus történet, amely műfaja szerint habszódia. Első megjelenésekor szerzőként Sárbogárdi Jolán neve volt feltüntetve a borítón, mára a regény a Parti Nagy Lajos-életmű szerves része, emblematikus darabja. A mai olvasó tehát tudja, hogy mit, illetve kit olvas, mégis, akkor jár a legjobban, ha ezt a tudását úgy elfelejti, ahogy Sárbogárdi Jolán a mondaton belüli egyeztetést, és hagyja, hogy elmerüljön szügyig a rendszerváltás idején nagy népszerűségnek örvendő Júlia- és Romana-füzetek stílusában, valamint Margittay Edina és Balajthy Dénes fiatal tévérendező szerelmi históriájában, az édes parfék és a keserű tonikok életvilágában. Mára ugyanis Parti Nagy Lajos remeklése nem csupán stílusbravúr, hanem az akkori álmodozásoknak és vágyakozásoknak a katalógusa, egy hirtelen jött új világ szövegemléke.
Sárbogárdi Jolán: A test angyala – habszódia – (részlet)
Kis presszó mélyén, szomorú, nehéz férfibánatban kuporgott ezalatt Balajthy Dénes, kiben nyoma se volt a tévérendezőnek vagy nyegleségnek. Előtte vadul megkezdett tonic-ok szívószállal tornyosultak, és sajnos egy kis kupica rövid ital gin is…
Több mint egy teljes órát várt Edinára a Gerbaudi teraszon, ahol már a kiszolgálást is szüneteltették az előbbi ok miatt. Mikor már nagyon fázott belevetette magát az „éjszakába”. Csalódott volt és keserű, aminek éppen megfelelt a füstös helység marása és az italé.
– Keserü a szivem s magában dobogó… – Dúdolta maga elé, majd így folytatta ziháltában.
– Edina! Edina!!! Ötvenkét hosszú percen át úgy vártam reád a rendkívül hűvös teraszon, mint testnek a kenyér! Vajjon, mért nem jöttél, mért? Titkon, de számítottam randevúm elfogadására, s hogy keserű kosár nem ér. Ó, csak nem azt hitted Te hiszékeny „teremtés”, hogy a filmszerep miatt vetettem invitálási cselt!?
Csak nem, csak nem!? –
Jajongta és rossz hangulatában újabb „rundót” rendelt magának.
Nem értette a dolgot! Ő teljes szívéből egy tiszta barátságra esetleg többre vágyott, mert az ember többre vágyik amig él. De lám hiába. Itt volt harminc évesen, egy nyugat-dunántúli kisvárosból származva, mi több, szüleit kicsi gyermekkorban elvesztette, melyek repülőbalesetet szenvedtek egy külföldi kiküldetés során Latin-Amerikában, s bizony ezt máig is sajnálta.
Nagybátyja, Balajthy Egon Bácsi, a jól csengő festőművész vette magához, míg hányattatás után művész lett maga is, ismert fiatal tévérendező. S most minden összedűl a sors ostoba véletlenje miatt… Ezen a pontján nem bírta tovább és feljajdult…
– Hiába mondja Egon bácsi, hogy nősülj meg fiam az életed szekerével, ne sokat kukoricázzál, hiszen kire marad ez a három és félszobás plusz hall, galériás, műtermes, etázsfűtés, telefonos budai műteremlakás, ha engem egyszercsak elszólít esetleg az élet rendje? –
Mondta Dénes, ki sajnos gondolatai ezen szakaszában könnyű cigarettára gyújtott feszültségében és szaporán ki-befújta a füstöt. Majd azt suttogta.
– Edina, Edina, félresiklott az én életem, társam csak a bús magány, a kamera, a forgatás. Alig is ismerem lelki tulajdonságaid, de mintha 1000 éve barátok, sőt mi több lettünk volna… –
A nikotin és az alkohol hatására egyre háborgóbb lett belső monológja.
– Hát megbántottalak én? Tolakodó lettem volna én? Kellő művész-bohémségem sértette volna finom Valódat? Nem! Nem! Nem lehet ily édes mostoha! Hát mivel érdemeltem ki, hogy igen? Mivel? Hogy nem marad más nekem csak ez a „Pötyi” presszó s a bús komor? –
Még sokáig „dúdolgatta” a zongoráni zeneszámot, majd lehorgasztott fejét kiszellőztetve a Lánchíd érintésével maga is hazasietett…
Mikor aztán este 10 hákor kikönyökölt magányos férfiszobája Dunára néző ablakából, nem is sejtette, hogy karnyújtásnyira, a Benczur utcában egy sajnos egészen kipirosodott szemű emberi lényt láthatna könnyű, narancsszínű „olasz” hálóköntösben, akinek izléses lányszobájában változatlanul a szomorúság ülte torát, és hiába szólt izléses music-centeréből fiatalos zene és számok, ha Margittay Edina naplójára rogyva járt fel-alá, miközben fel-feltörő halk sírása gejzírként övezte orcáját a lemosó-tonic dacára is, ha nem takarnák el előle a szürke pesti háztömbök sorai. Pedig ha látja,
talán sok minden másképp történt volna…
