Milyen érzés lenne, ha lenne egy saját, csakis hozzád kötődő állatod? Aki téged megért, beszélgetni tudsz vele, mindenhova elkísér, és soha többé nem kellene egyedül lenned. Szép álomnak tűnik, de a regények szereplői ilyen igaz barátokra lelnek. A mágikus állatok kívülről plüssállatnak látszanak, és hogy beszélni tudnak, azt csak a gazdájuk észleli. Megkönnyítik a gondokkal küszködő gyerekek életét az iskolában és otthon, vidám helyzeteket teremtenek, úgyhogy a szereplőkre izgalmas kalandok várnak. A fordulatos cselekmény az iskolai élet hétköznapjait és a gyerekek fantáziavilágát ötvözi. Minden gyerekszereplő egyéni jellem, mindenki változik, fejlődik – erre inspirálva a könyv olvasóját is.
A Mágikus állatok sorozat téli külön kötetének története természetesen a karácsonyhoz kapcsolódik, és persze most sem maradnak az olvasók izgalom nélkül. Miss Cornfield osztálya, karácsonyi süteményeket süt, de annyira belefeledkeznek a készülődésbe, hogy észre sem veszik, odakint esik a hó. Az iskolaépület a hó fogságába esik, odabent a gyerekekkel és a mágikus állatokkal. Van, aki bátor, de van, aki fél, ráadásul a tanárnő is segítségre szorul…
Mágikus állatok iskolája – Behavazva (részlet)
Linzerkarika és vaníliás kifli
– Cukor, liszt, mogyoró… Minden megvan. – Ida elégedetten szemlélte az asztalra készített hozzávalókat. – Hé, Rabbat, mit csinálsz? A méznek a tésztában a helye!
A róka orrára koppintott, aki bűntudatos képpel nyalta meg a szája szélét, aztán behúzódott a sarokba. Amúgy is kezdett kicsit belefáradni a zsivajba. Huszonöt gyerek rohangált felalá a Winterstein iskola tankonyhájában. Péntek délután volt. Miközben az iskola többi diákja már régen otthon pihente ki a tanórák fáradalmait, Miss Cornfield osztálya újabb projektet készített elő: karácsonyi sütiket sütöttek! Az volt a tervük, hogy a kész süteményeket másnap elviszik a szomszédos idősotthonba.
„Szerény karácsonyi meglepetésként”, ahogy Max, a Professzor fogalmazott.
A munkában minden gyerek lelkesen részt vett. Ida lázasan lapozgatta a szakácskönyvet.
– Linzerkarika, kókuszos makaron, vaníliás kifli, csokis tallér, mézeskalács – sorolta félhangosan.
AnnaLéna és Finja sorra vették elő a keverőtálakat a szekrényből. Benni lesúrolta a gyúródeszkát, Yannik sütőformákkal zsonglőrködött. Csillagok, szívecskék, fenyőfák röpködtek a levegőben, aztán sorra lepotyogtak, kis híján eltalálva Coopert, a mágikus patkányt. De tényleg csak majdnem.
– Uncool, baby! – visított a patkány, és elugrott a sütő formák elől.
Franka nevetve kapta fel Coopert, a vállára ültette, és megvakarta az állát.
– Egy csipet kristálycukrot az ijedségre?
– Halihó! Figyelem! Hóvihar! – kiabált egy csimpánz és egy koalalány. Mancsukat a lisztes zacskóba merítették, és vihogva szórták szét a levegőben a finom fehér port.
– Esik a hó, esik a hó, végre esik a hó! – óbégatott Yannik teljesen megkergülve.
Tingo, a mágikus csimpánz csak nevetett, és egy marék lisztet szórt a barátja fejére. Yannik azonban elhajolt, így a liszt nagy része Luna fején landolt. Luna nemrég másik városba költözött a szüleivel, de visszajárt szeretett régi osztályába, mert tudni akarta, hogy megy a soruk a mágikus állatok iskolájában. Luna Frankáéknál vendégeskedett.
A kislány mérgesen prüszkölt a liszttől, mágikus vándorsólyma, Salim is méltatlankodva rázta a tollait.
Szép kis fogadtatás, nem mondom – panaszkodott. Ebben a percben viharzott be Miss Cornfield, az osztályfőnök. Ezúttal is a kedvenc lila bársonykabátját viselte, haját kötőtűkkel tűzte fel. Különleges személyiség volt, a gyerekek nagyon szerették. Sok időt szánt a diákjaira, és szokatlan ötletei voltak. De ami a legfontosabb: ő ismertette meg velük Mr. Mortimer Morrisont, a mágikus állatkereskedés tulajdonosát – és ettől gyökeresen megváltozott mindannyiuk élete.
A tanárnő mosolyogva nézett végig a tankonyhán. Örült, hogy a gyerekek ennyire lelkesen dolgoznak a karácsonyi projekten.
– Nyújtás előtt nem szabad hagyni, hogy a tészta felmelegedjen
– magyarázta, amikor újabb lisztfelhő szitált alá, egyenesen a tanárnő fekete hajára. Úgy nézett ki, mintha rizsporos parókát viselne, mint Mozart.
– Hupszi! – Két mágikus állat bújt a konyhapult mögé. Miss Cornfield hármat tüsszentett. Ismét körülnézett, egyúttal a tettesek nyomát keresve. Rögtön kiszúrta a csimpánzt és a koalát.
– Tingo! Sydney! Hagyjátok abba az idétlenkedést! – szólt rájuk szigorúan, és megrázta magát. – Az étel nem játék.
– Pedig jól néz ki – kuncogott Silas, és lábujja hegyével mintákat rajzolt a padlót borító leheletvékony lisztrétegbe. Finja és AnnaLéna feltörte a tojásokat. AnnaLéna vállán egy mágikus kaméleon ült, és tágra nyílt szemmel nézte, mit csinál a barátnője.
– Húsz tojás? Nem lesz az sok? – méltatlankodott magában Caspar, a kaméleon, akinek pont olyan fekete fehér csíkos volt a háta, mint AnnaLéna pulóvere. Mivel nem vigyázott, elveszítette az egyensúlyát, és kis híján a tojások közé pottyant. AnnaLéna az utolsó pillanatban kapta el.
– Kaméleon tojásos bundában sütve?
Neeem, a nénik bácsik nem szeretik az ilyen egzotikus falatokat – közölte vele a kislány mosolyogva, és letette Caspart a konyha pultra. A kaméleon azonnal fel is vette a munkalap színét.
– Ügyes vagy, AnnaLéna – dicsérte meg a lányt Miss Cornfield, aztán a faliórára nézett. – Siessetek, drágáim! Már három óra van! – Tapsolt. Szerette volna, ha ötre befejezik a munkát, nehogy túl későn és fáradtan érjenek haza.
A gyerekek újult erővel láttak munkához. Volt, aki gondosan lemérte a hozzávalókat, mások gyúrták a tésztát. Ida a sütőpapírt vágta méretre, hogy pont beférjen a tepsibe. Csoki gőz fölött csokoládét olvasztott. Pepperoni, az ecsetfülű disznó lelkesen szimatolt. – Micsoda illat! – lelkendezett.
