„Amikor a Nagypapa kicsi volt, még nem léteztek vízforralók. Legalábbis semmiképpen sem olyanok, mint amilyeneket ma ismerünk. Akkoriban az embereknek fütyülős kannájuk volt. Miután vizet töltöttek bele, feltették egy főzőplatnira, amit aztán bekapcsoltak. Majd a víz, láss csodát, felmelegedett. Egyszerű, mint az egyszeregy.”
A Nagymama és a Nagypapa látogatóba érkezik, hogy vigyázzon az unokákra. De Tifani, Max és Lujza tudják, hogy valójában nekik kell szemmel tartaniuk a nagyszüleiket. Ennek ellenére óriási hibát követnek el: egy pillanatra egyedül hagyják a Nagypapát a konyhában. És a Nagypapa ráteszi a vízforralót a rezsóra, amitől fullasztó szag és irdatlan füst keletkezik…
A katasztrófába torkolló nap mégis csodás véget ér. Kiderül, hogy mindenki csinált már valami csacsiságot. Még Anya és Apa is.
Marc-Uwe Kling, a stuttgarti születésű meseíró, dalszövegíró és stand up comedy humorista kezdő olvasóknak szánt újabb vicces kötete A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet önálló folytatása.
Marc-Uwe Kling: A nap, amikor a nagypapa tönkretette a vízforralót (részlet)
Nyári szünet volt. Ezért volt itt megint a Nagymama és a Nagypapa. Vigyázni a gyerekekre. És mostanra már kétsége sem volt afelől Tifaninak, Maxnak és Lujzának, hogy kinek is kell itt kire vigyázni. És ennek ellenére mégis egyedül hagyták a Nagypapát a konyhában. Nagy hiba volt.
– De – mondta Max később –, nem loholhat az ember folyton a Nagypapa sarkában. Ezt Anya és Apa igazán nem kívánhatják tőlük, állapította meg Tifani. Bár Tifani ezúttal igazán ügyesen vigyázott a Nagymamára. És a Nagymama ezúttal tényleg nem csinált semmi huncutságot. Még véletlenül sem.
Viszont… A Nagypapa később azt állította, hogyha a Nagymama nem akart volna teát inni, akkor ez az egész nem történt volna meg. A Nagypapa tudniillik bement a konyhába (őrizetlenül), hogy készítsen egy teát (a Nagymamának!). Majd emiatt tette a vízforralót a Nagypapa a főzőlapra.
Aztán fogta magát, bekapcsolta a platnit, és kiment a konyhából.
Na, ekkor viszont történt valami. Vagyis azon a napon, amikor a Nagypapa a vízforralót rátette a rezsóra.
Úgy kezdődött, hogy Lujza kirontott a szobájából sipákolva:
– Gyorsan zárjátok be az ablakokat! Az új Tirpákszomszéd már megint égeti a szemetét.
– Lujza! – szólt rá a Nagymama.
– Nem mondunk olyat, hogy Tirpákszomszéd – tette hozzá Tifani.
– Különösen akkor nem, amikor a Nagymama itt van – jegyezte meg Max.
– Nem, különösen a szomszédokra nem – mondta Tifani.
Lujza haja ekkoriban egyébként éppen vörös volt. És mivel émelygett a bűztől, az arca kissé elzöldült. Tifani ezt viccesnek találta, mert ezek a színek egyszer már fordítva is megjelentek Lujza haján és arcán.
– Becsuknátok most már végrevalahára azokat a hülye ablakokat?! – sivalkodott Lujza, és befogta az orrát.
A komplett família végigszáguldott a házon, és gyorsan bezártak minden ablakot. Semmit nem segített. Épp ellenkezőleg. Max a levegőbe szimatolt. – Szerintem ez a konyhából jön – mondta.
Ez volt az a pillanat, amikor a Nagypapa rémülten kapta a szája elé a kezét. A vízforraló! A vízforralót rátette a rezsóra.
Amit még nem tudsz: a Nagypapának és a Nagymamának ugyanolyan retró vízforralója volt, mint Anyának, mert a Nagymama Anyánál látott olyat, és ő is irtó menőnek tartotta.
Jogosan kérdezné hát meg bárki, hogy akkor miért tette rá a Nagypapa a rezsóra ahelyett, hogy megnyomta volna rajta a gombot. Azt is joggal kérdezhetné az ember, hogy a Nagypapa miért rakta a minap a pénztárcáját a hűtőbe. Vagy miért szórt sót az akváriumba és haleledelt a vajas kenyerére. Anya azt mondta, hogy a Nagypapa egyre szeleburdibb lesz, de a Nagymama szerint a Nagypapa mindig is szeleburdi volt. Szerencsére a Nagypapa akváriuma amúgy is sós vizes akvárium volt. És a haleledel igazából nem is lehetett annyira fertelmes ízű, mivel a Nagypapa már azelőtt felfalta a fél vajas kenyeret, mielőtt a Nagymama megkérdezte volna, hogy voltaképpen mi a csudának tett haleledelt a vajas kenyerére.
Akármilyen is az.
Max kinyitotta a konyhaajtót. Édes Istenem, érezned kellett volna azt a szagot! Vagyis inkább nem. A Nagypapa ráhúzta az orrára a pólóját, majd átpréselte magát Max mellett a konyhába, ahol tömény fekete füst terjengett.
Lekapta a vízforralót a rezsóról, és behajította a mosogatóba. A műanyag már szétolvadt a vízforraló alján, és kis szálacskákat húzott, mint amikor jó hosszúra kinyújtjuk a rágógumit a szánkból.
A Nagypapa még a főzőlapot is kikapcsolta. És ez mindentől függetlenül egészen jó fej dolog volt a Nagypapától.
– Kifelé! Kifelé! Kifelé! – sivította a Nagymama mindeközben a nappaliban, és kihessegette a gyerekeket az udvarra. A Nagypapa szorosan utánuk köchögött. Vagyis kocogva jött utánuk, s közben igen erősen köhögött. Ezért tehát utánuk köchögött.
– Mi a fene történt? – akarta megtudni Tifani a Nagyapától rögvest.
– Igen, már megint mi a jó fittyfenét csináltál? – kérdezte a Nagymama.
– Mit jelentsen ez a már megint? – értetlenkedett a Nagypapa. – Pont te, aki múltkor tönkretette az internetet.
– Ez igaz – helyeselt Max.
– Mondd már el, mi történt – rivallt rá a Nagypapára Lujza.
De azonnal meg is bánta, mert a Nagypapa majdnem elpityeredett, persze csak egészen véletlenül. Mert biztos volt benne, hogy Anya meg fogja szidni.
És senki sem szereti, ha leszidják. Még a nagypapák sem.
