Mitől lesz igazán jó egy mese? Attól, hogy frappáns, kreatív, és még szórakoztat is. Zalka Csenge Virág Kié lesz az aranyalma? című mesegyűjteménye arra hívja a legfiatalabb olvasókat is, hogy kóstoljanak be a mesék világába, majd maguk is örömmel adják tovább azokat. A kötet számos rövid, de annál érdekesebb történetet tartalmaz, amelyet könnyedén meg tudnak jegyezni a gyerekek, és akár versenyen, akár otthon örömmel mondhatják újra azokat. Legyen szó mesekutató királyfikról vagy jézusmentő szamarakról, itt mindenki talál magának kedvére valót.
Zalka Csenge Virág: Kié az aranyalma? (részlet)
A Bús Királyfi
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, a tüzes tengerek hetvenhetedik szigetén élt egyszer egy királyfi. Nem ismerte senki más néven, csak úgy, hogy Bús Királyfi. Az apja gyakran a fejére olvasta, hogy milyen semmirekellő gyerek.
– Édes fiam, nem értesz a diplomáciához, nincs tehetséged a kardforgatáshoz, nem érdekel semmiféle mesterség, hát mi lesz így belőled? Még egy jó mesét sem vagy képes elmondani, te mihaszna!
Bántották a királyfit az apja szidalmai; ahogy nőtt, egyre búsabb lett. Végül, amikor legénnyé serdült, elhatározta, hogy elindul világgá.
– Ha már jó király nem lesz belőlem, legalább megtanulok mesét mondani!
Igen ám, de honnan szerezzen mesét? Ment, mendegélt a királyfi, de senkivel sem találkozott, aki tanította volna. Végül, nagy sokára egy sűrű, sötét erdőbe ért. Az erdőben egyszerre csak kiugrott előtte a bokorból egy kis nyúl.
– Állj meg, nyúl koma! Tudsz-e nekem mesét tanítani?
A nyúl megbillentette a fülét.
– Van nekem jobb dolgom is annál! Eridj az utamból!
A Bús Királyfi ballagott tovább az ösvényen. Egyszerre csak a fák közül elősompolygott egy farkas. Megrémült nagyon a legény, mégis megszólította:
– Farkas testvér! Tanítanál nekem egy mesét?
– Hagyj engem békén! Van jobb dolgom! – mordult rá a farkas. A királyfi sietve utat engedett neki.
Ment, mendegélt tovább a Bús Királyfi, míg egyszerre előcammogott a sűrűből egy medve.
– Medve koma! Tudsz-e nekem mesét tanítani? Járom a világot, hetedhét ország ellen, de még egyetlen történetem sincs.
– Eridj az utamból! Méghogy mesét… – morogta a medve, és faképnél hagyta.
Ment, mendegélt tovább a Bús Királyfi. Az erdőből kiérve egy füves mezőn találta magát. A mezőn állt egy árva fűzfa. A legény átkarolta a fa törzsét, nekidőlt, felsóhajtott.
– Jaj, te árva fűzfa, bárcsak tanítanál nekem egy történetet!
De a fűzfa nem tudott beszélni.
Ment tovább a Bús Királyfi. Addig ment, míg egy faluba nem ért. A falu egyik házának ablakából fény szűrődött ki, az ajtó résnyire nyitva volt. Odaóvakodott a legény, belesett. Képzeljétek, mit látott!
A házban emberek ültek együtt a tűz körül, és meséket mondtak. Ragyogott az arcuk, csillogott a szemük
. Felderült a királyfi tekintete is. Nem mozdult az ajtó mellől, míg az összes mesét meg nem hallgatta.
Azt mondják, máig járja a világot, és ahol csak meseszó hallatszik, ott megáll fülelni. Lehet, hogy most is épp itt áll az ajtóban.
A csökönyös szamár szerencséje
Azt beszélik, hogy amikor Krisztus urunkat katonák üldözték, ő szamárháton menekült. De olyan csökönyös, lassú szamara volt neki, aki sehogy sem akart haladni. Megtorpant az út szélén. Jézus noszogatta, böködte, leszállt, próbálta tolni, fenyegetni, csalogatni, de az állat nem indult el. Utolérték a katonák, és látják, hogy Jézus húzza-vonja a szamarat, de az bizony megvetette a négy lábát, és egy tapodtat sem mozdul. Mondja erre a kapitány:
– Hej, emberek, forduljunk vissza! Ez a szerencsétlen szamaras ember nem az, akit keresünk. Jézus Krisztusnak nem lehet ilyen csökönyös állata!
Azzal a katonák megfordultak és elvágtattak.
Krisztus sóhajtott egyet, és megsimogatta a szamarát.
– Ejnye, édes kis állatom, mivel háláljam meg neked, hogy megmentettél?
Azt mondja erre a szamár:
– Édes gazdám, adass nekem és a többi szamárnak mindennap abrakot! Legyenek a szamarak ezentúl boldog állatok!
Jézus bólintott, és megáldotta a szamarat:
– Jól van, te szegény pára. Az egész nemzetségedet boldoggá teszem! Eddig csak néhanapján adtak nektek az emberek zabot. Ezután azonban nem zabot fogtok enni, hanem kóró lesz az abrakotok. Abból bőségesen terem télen-nyáron, úton-útfélen. Soha többé nem maradtok éhesen!
Így is lett. Azóta a szamarak kórót legelnek, és nagyon büszkék rá, hogy az ősük megmentette Jézus Krisztust a csökönyösségével.
Fotó: Zalka Csenge Virág / Facebook
