Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Felkelés, reggeli, pakolás, rohanás, indulás az oviba, az iskolába – csakhogy eltűnt a kert, a biciklik, az ismerős táj, helyét burjánzó őserdő veszi körül! De semmi gond! Egy belevaló család előbb-utóbb feltalálja magát! Hiszen bátrak, leleményesek, és rugalmasan kezelik a nehézségeket. Bár ilyen sok meglepetésre talán még ők sincsenek felkészülve…
Kertész Erzsi új gyerekkönyve, a Mindig másnap egy teljesen hétköznapi családról szól, amelynek teljesen hétköznapi tagjai egy hétköznapi reggelen egy legkevésbé sem hétköznapi kaland kellős közepén találják magukat. Amikor ugyanis apa kinyitja az ajtót, hogy kitolja a bicikliket, a kert hűlt helyén egy őserdőt talál...
Bár a Mindig másnap nem karanténregény, de nagyszerűen megmutatja, mi mindent tudhatunk meg magunkról és a hozzánk legközelebb állókról válsághelyzetben.
Az őserdőben toporgó család tagjai is alaposan meglepik egymást: az apa, aki szeret magára komoly családfőként gondolni, pánikba esik. Az anya sem áll a helyzet magaslatán, a gyerekek viszont nagyon élvezik a helyzetet: például nem kell suliba menni, innentől kezdve csak jó lehet ez a különös állapot! Egy darabig persze jó is. Mert egy nap őserdőzés oké, de a kalandok másnap sem érnek véget. És utána sem. Ismerd meg a könyvet itt.
A 7-10 évesek már igénylik az összetettebb olvasmányokat, és bár még nem adnánk a kezükbe egy 300 oldalas regényt, szeretnénk, ha örömmel olvasnának. Nagyon fontos, hogy olyan könyvek közül választhassanak, amik egyszerre jelentenek kihívást és sikert, ugyanakkor maiak, szórakoztatóak és lekötik a figyelmüket. A Pagony új sorozatában pont ilyen könyveket válogatunk összes: a Zseblámpás könyvek egytől egyig vidám, kalandos és pörgős olvasmányok. Nagybetűs, nem túl hosszú, izgalmas és vicces történetek várják a gyerekeket, akik be is készíthetik a takaró alá a zseblámpát is, mert ezeket a könyveket nem fogják tudni letenni!
Kertész Erzsi: Mindig másnap (részlet)
Hétfő reggel volt. Apa már kimászott az ágyból, és épp a fürdőszobában próbálta formába rendezni a szakállát és néhány szál haját. Anya már a kávét főzte, és közben uzsonnát csomagolt a gyerekeknek. Össze volt zavarodva: az még oké, hogy a rózsaszín uzsonnásdoboz Dórié.
De most akkor a zöld Jencié és a kék Nagy T-é, vagy fordítva? Hétvégenként valahogy mindig elfelejti. Aztán hétfőtől péntekig visszatér a gyakorlata, de elég két nap, hogy újra kiessen belőle. Mert Nagy T-nek nem csomagolhat uborkát a kenyérbe, hiszen az eláztatja, Jencinek viszont muszáj levágnia a kenyér héját, mivel az túlságosan megviseli a mozgó fogait.
De ezek apró-cseprő ügyek. A neheze csak ezután jön, akkor, amikor a három gyerek előtámolyog, és összevesznek a fürdőszobán, a reggeli müzlistányérokon, és hogy ki hagyta nyitva a terráriumot tegnap este, amiből az éj leple alatt kiszökött Szörcsög, a hörcsög.
Így aztán a szokásos reggeli készülődés kiegészül a Szörcsög utáni kutatással, aki aljas módon ezúttal nem szörcsög hangosan, hanem némán lapul valahol, és bizonyára nagyon élvezi, hogy öten keresik lábujjhegyen járva, szinte a levegőben úszva, nehogy véletlenül rálépjenek.
Apa viszont már a célegyenesben jár. Kabátot vesz, és nyitja a bejárati ajtót, hogy kitolja a bicajokat a fészerből, és együtt indulhassanak a közeli városba. Mert azt még nem is mondtam, hogy a Kovalcsik család egy dimbesdombos kis falu legeslegszélső házában él, és biciklivel járnak be dolgozni, meg iskolába a közeli városba.
Apa tehát kinyitja a bejárati ajtót, hogy kihozza a bicikliket.
Kinyitja, és aztán csak áll, megzavarodva. Majd némi tétovázás után hátralép, és becsukja az ajtót. Aztán mintha csak először tenné, újra kinyitja. Nagy levegőt vesz, megdörzsöli a szemét, és továbbra is csak áll.
– De hát mi nem is itt lakunk! – motyogja az orra alatt. – Illetve… Vajon mikor nőtt a ház köré ez az őserdő?
Újra visszalép a lakásba, és ezúttal trükkhöz folyamodik. A kukucskáló nyílásához hajol, de azon nyomban felszisszen. Semmi kétség! Az ott, odakint egy őserdő! Szaknyelven tró - pusi esőerdő. Apa nagyon szereti a szaknyelvet, a pontos, precíz meghatározásokat és a tudo - mányos megközelítést. De most nem nagyon gondol ilyesmire. Arra gondol inkább, hogy mit kéne mondania a háta mögött nyüzsgő családjának. Anyának, aki egy kék és egy zöld dobozt szorongat tanácstalanul a fiúk iskolatáskája mellett toporogva, Jencinek, aki négykézláb matchboxot tol keresztül a nappalin éktelenül brümmögve, Dórinak, aki megint fordítva vette fel a harisnyáját, és most épp azt bizonygatja Anyának, hogy jó az úgy, őt nem zavarja, és Nagy T-nek, aki húsz perce a fürdőszobában illesztgeti az indián hajpántot a fejére.
Mondja azt nekik, hogy éjszaka a házuk köré nőtt egy őserdő?
Nem, ezt mégsem teheti. Lehet, hogy jobb lenne valahogy finomabban adagolni a dolgot. Különös tekintettel arra, hogy már így is késésben vannak. Egy apuka dolga, gondolja nagyot sóhajtva Apa – legalábbis így írják a magazinok –, hogy nyugodt erőt sugározzon, és biztonságérzetet keltsen a családjában. Ő is ezt fogja most tenni, dönti el, bár, minek tagadjuk, a szíve hevesen dobog.
Vajon mit keres a házuk körüli dimbes-dombos lankák helyett egy trópusi esőerdő? Felháborító! A következő gondolata pedig az, hogy megnézi a híreket. Előveszi a kabátzsebéből a telefonját, remegő ujjakkal keresgél a hírekben… de semmi. Az égadta világon semmi nem utal arra, hogy éjszaka egy őserdő vette volna át az uralmat a környék felett.
Közben Jenci az ajtó felé indul, már rajta a kabát, a kilincs felé nyúl. Apa haladéktalanul az ajtó elé veti magát.
– Neee! – kiabálja olyan különös, magas hangon, hogy Anya elejti az egyik uzsonnásdobozt. A kéket.
– Neked meg mi bajod van? – kérdezi idegesen.
Apa döntésre jut. Nincs mese, kezelnie kell a helyzetet. Hatékonyan, szakszerűen.
– Üljetek le! – mondja a tőle telhető leghatározottabb hangon.
– De hát – ellenkezik Anya –, már így is késésben…
– Légyszi, üljetek le! – könyörög Apa, aztán a riadt arcokat látva rájön, hogy nyugodtnak és összeszedettnek kell mutatkoznia.
– Valami fontosat kell mondanom nektek – kezdi, és minden erejét összeszedve mosolyogni próbál. De az arcizmai nem engedelmeskednek, így csak furán grimaszol, és a kis Dóri, aki eddig elkerekedő szemmel bámult rá, lefelé görbíti a szája sarkát, a sírás biztos előjeleként. Anya az ölébe veszi, és leereszkedik vele az asztalhoz. Jenci és Nagy T kelletlenül követik a példáját.
Apa megköszörüli a torkát. Fogalma sincs, mit fog mondani, de valamit muszáj lesz.
– A tudomány mai állása szerint… – kezdi, mire Anya idegesen felkacag.
– Erre most igazán nincs idő – mondja.
De Apa úgy érzi, muszáj elmondania.
– A természeti jelenségek határozatlansági elve szerint… – fut neki új lendülettel, mire Nagy T felcsuklik.
– Az meg mi a túró?!
– Hadd mondjam már végig! – szól rá Apa.
Dóri szipog egyet. Nem vicces a helyzet. Egyáltalán nem az.
Apa bűntudatos arccal megsimogatja Dóri haját, és végre sikerül egy bátorító pillantást kicsikarnia magából, amit végig is hordoz a családtagjai arcán.
– Nos, úgy tűnk, egy vándorló trópusi esőerdő telepedett ma reggelre a házunk köré.
