Libby és új barátja egyetemi évfolyamtalálkozón vesz részt, de amikor indulnának haza, észreveszik, hogy az út járhatatlan a hó miatt, nem sokkal később pedig áramszünet lesz. Így a baráti társaság az összejövetelt szervező Archie Templeton lakásában ragad, aki annak idején szívtipró volt közöttük. Gyertyafénynél kezdenek el sztorizgatni a múltról, titkokra derül fény, amitől mindenki egyre feszültebb lesz. Karen Swan bekuckózós karácsonyi regényéből mutatunk részletet.
Karen Swan: Karácsony gyertyafénynél (részlet)
Első fejezet
2014 áprilisa, Durhami Egyetem
Libby egy pillanatra felemelte a fejét a suttogásra, majd visszazuhant a munkájába, mint aki az álom és ébrenlét határán lebeg. Az idő már régen elveszítette a jelentőségét. Odakint órák óta égtek az utcai lámpák, és az íróasztalon heverő csokoládépapír volt a bizonyíték arra, hogy vacsorázott, ha az anyja esetleg rákérdezne sms-ben.
Hirtelen valaki megfogta a vállát, és egy arc simult az arcához.
– Hát itt vagy! – mondta az illető izgatott, színpadi suttogással, amelyet még a Billy B terem felé is hallani lehetett.
– Hé! Ti mit kerestek itt? – sziszegte Libby, amikor megfordulva meglátta a mögötte álló Zannah-t, Cocót és Emst.
– Láttunk az utcáról! – suttogta Coco izgatottan. – Kint álltunk és ordibáltunk, mint az eszementek, de te még csak fel sem néztél!
– Vagyis felnéztél – helyesbített Ems. – De nem néztél ki. Libs! Hogy lehetsz még mindig itt ilyenkor?
– Mennyi az idő?
– Háromnegyed tizenkettő!
– Ó! – Libby körülnézett a könyvtárban; a hely egész nap tele volt, de most már csupán néhányan ültek a tanulófülkékben. Ráadásul mindig ugyanazok az arcok. – Épp befejeztem egy dolgozatot.
– Nyilván – bólintott Zannah. – Mikorra kell?
– Keddre.
Zannah felvonta a szemöldökét.
– Keddre. És te öt nappal előtte éjfélig dolgozol itt, mert...…? – Sürgetően intett, várva Libby magyarázatát.
– Mert nem szeretek lemaradni.
Zannah ciccegett, felsóhajtott és a szemét forgatva nézett a többiekre. Gyönyörű, vörösesbarna haja szőrmekeppként terült szét a vállán, átható, kék szemét zöld szempúder emelte ki.
– Libs, nekem holnap tizenkettőkor le kell adnom egy esszét. Húsz százalékot ér a végső osztályzatomban, és eddig megcsináltam belőle...… tíz százalékot – mondta Coco, nyomatékul a szívére szorítva a kezét. – De nyomás alatt jobban megy a munka.
– Ez komoly? – bámult rá Libby csodálkozva. Lehet, hogy a pszichológia szak követelményei mások voltak, mint a jogé, de egyszerűen nem tudta elképzelni, hogyan lehet az utolsó pillanatra hagyni egy ilyen dolgot. Hát a barátnője nem érti, hogy az egész jövőjük a mostani teljesítményükön múlik? Vagy Coco jövője amúgy is biztosítva van? Gazdag szülők, megfelelő iskolák, kapcsolatok...…
– Ne vágj már ilyen aggodalmas képet! Egy egész délelőttöm van, hogy megcsináljam.
– Holnap? Úgy érted, nem azért jöttél, hogy most nekiülj?
Libby nézte, ahogy a három lakótársa összegörnyed a nevetéstől, mintha ő lenne az, aki őrültséget csinál.
– Ó, Libs, te ijesztő vagy! – kuncogott Zannah. – Azt képzeled, hogy valaki éjfél előtt tíz perccel idejön, hogy elkezdjen dolgozni – a lakótársa születésnapján!
– Hm? – Libby értetlenül nézett rájuk.
– Ma van Charlie huszonegyedik születésnapja, te tökfej! – vigyorgott Ems.
– Ó, a francba, tényleg?
– Igen. Nem kaptad meg az üzeneteinket? Egész nap nyomattuk őket.
– Nem, én...… – Lepillantott a táskájára. – Lenémítottam az értesítéseket. Nem akartam, hogy bármi elterelje a figyelmemet...… szar napom volt.
– Ó, nem, drágám, nem, nem és nem! – rázta meg a fejét Zannah. – Nekem ma reggel fogorvoshoz kellett mennem és nőgyógyászati szűrésre. Ezt nevezzük szar napnak! Mégis itt vagyok. – A lány megvonta a vállát – „Na, ezt übereld!”, üzente a gesztus.
– Most találkozunk a srácokkal a Klute-ban, és neked is muszáj jönnöd – jelentette ki Ems.
– Ó, nem, tényleg nem mehetek – vonakodott Libby.
– De igen, ragaszkodunk hozzá! – közölte Coco.
– Mindenki egyért, egy mindenkiért, emlékszel?
Ez volt a barátnők mantrája, és általában akkor vették elő, amikor valamelyikük elszántan egy rossz döntést készült hozni. Ha egyikük bukott, akkor mindannyian együtt buktak.
– Nem megyünk el nélküled. – Zannah, leguggolt Libby elé, és a szemébe nézett. Ez volt a szokásos jelzés arra, hogy nem fogad el nemleges választ. – Órák óta itt kuporogsz – már megint –, és szar ügy lesz, ha nem jössz el Charlie születésnapjára.
– Nem hinném, hogy hiányoznék neki.
– Ki mondja ezt? Charlie imád téged! – tiltakozott Zannah hangosan, amire valaki lejjebb a sorban rosszallóan megköszörülte a torkát, Libby pedig hitetlenkedő pillantást vetett rá.
– Sokkal kedvesebb hozzád, mint hozzám valaha is volt.
– Azért, mert folyton megzabálod a kenyerét.
– Baromság. Ő zabálja meg az én müzlimet – vonta meg Zannah a vállát. – Nem, szerinte te jobb vagy nálunk, vadállatoknál. – Azt mondja, te vagy az egyetlen ember a házban, aki erkölcsi iránytűvel rendelkezik.
– Ez dekódolva azt jelenti, hogy „szűz”. – Mindannyian nevettek. – Ami nem vagyok! – tette hozzá Libby, noha nála még soha nem maradt senki ott éjszakára; az a néhány botlás, amelyet a Durhamben töltött három év alatt elkövetett, mélységesen kiábrándító volt, és aligha érte meg a fáradságot.
– Igen, igen, igen. Tökmindegy. Velünk jössz – közölte Zannah ellentmondást nem tűrő hangon, és becsukta Libby könyvét. Ez egy mentőakció. Te magad mondtad, hogy csak öt nap múlva kell beadnod a dolgozatot. Nézd meg Coco szorult helyzetét! Ő az, aki szarban van, mégsem borul ki. Ha ő ráér, akkor te is. Indulás!
– De én nem...… nem a Klute-hoz öltöztem! – tiltakozott Libby, amikor Ems elkezdte a táskájába pakolni a könyveit, Zannah pedig a karjánál fogva felhúzta.
Szemügyre vették a farmerját, a turkálóban szerzett Adidas pulóverét és a Vans cipőjét. Enyhe ráncba futott a csinos szemöldökük.
– És mi van a felső alatt? – Zannah felrántotta, hogy megnézze.
– Csak egy tri…
– Szuper, az megteszi.
– De nem lehet...… Nem mehetek így! Ez tulajdonképpen egy kombiné! – sziszegte Lib szégyenkezve. Körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem hallja. – És...… és nincs rajtam melltartó.
– Tényleg? – hüledezett Ems. Olyasvalakitől, aki D-kosaras melltartót visel, ez igen merészen hangzott.
– Nos, tudtam, hogy egész nap itt fogok ülni. Senki sem lát.
– Ha nincs melltartó, még jobb – jelentette ki Zannah hangosan, aminek hatására még több fej fordult feléjük. Libby keresztbe fonta maga előtt a karját; a melle mindig is nagyobb volt, mint szerette volna, és szándékosan úgy öltözött, hogy elrejtse. Ahogy az öccse, Rick szerette cukkolni: egy reggel arra ébredt, hogy a pubertás az erőszakot választotta.
– Szó sincs róla. Kizárt dolog – közölte határozottan. – A cicihelyzet mellett nézd meg a hajamat...…
– A hajaddal nincs semmi baj – állapította meg Zannah homlokráncolva.
– És nincs sminkem…
– Ó, nálam van egy csomó – mosolygott rá Coco megnyugtatóan. – Emiatt ne aggódj. Majd a mosdóban megcsináljuk.
Libby azt vette észre, hogy a barátnői összeszedték a könyveit, és közrefogva, óvatosan a lépcső felé terelik.
– Nem, csajok, komolyan nem lehet...… – tiltakozott erőtlen nevetéssel, miközben úgy kísérték, mint a végrehajtók. A fülkékben ülők megbámulták, arcukra kiült a csodálkozás, hogy őt – aki mindig olyan csendes, olyan fegyelmezett, olyan engedelmes volt – ezekkel látják. A szobatársai vad partiarcok hírében álltak.
– Hm? – Zannah belekarolt, hogy ne léphessen le. – Mi ez a zaj?
– Én nem hallok semmit – vonta meg a vállát Ems, vidáman lóbálva a karját.
Coco elővett néhány miniatűr vodkásüveget a zsebéből, és odanyújtotta neki.
– Akkor húzóra, Libs!
Libby rájuk nézett, nagyon jól tudva, hogy másnap délelőtt kilenckor konzultációra kell mennie. Nagyon jól tudta, hogy ez fikarcnyit sem érdekli a barátnőit.
Megadó sóhajjal elvette az üvegeket, miközben a lányok éljenezve kivezették az üvegajtón át az éjszakába.
– Charlie! – kiáltotta a tömeg fölött. Még mindig három ember választotta el tőle, de úgy tűnt, képtelenség közelebb kerülni hozzá. A klub apró volt és szűk, alacsony mennyezettel és kosztól ragadós padlóval.
– Liiiiibs! – integetett neki a fiú, és a testek között átnyomakodva, valahogy magához húzta. Az arca kipirult, sötétszőke haja csatakos volt az izzadságtól, és Libby gyorsan rájött, hogy sokkal durvábban imbolyogna, ha a tömeg nem támasztaná meg. A többiekkel nyilván egész nap ittak. Ő csupán a végjátékra esett be.
– Boldog születésnapot, Charlie! – ölelte meg a fiút.
– Tessék, idd meg ezt – mondta Charlie üveges szemmel, átnyújtva neki egy felespoharat.
– Nem lehet, nekem...…
– Idd meg! A szülinapos parancsára.
– Rendben. – Libby felhajtotta, és megborzongott – rágógumi vodka. A lányok idefelé jövet már négy tüskét belediktáltak.
– És most ezt! – emelt fel a srác egy újabb pohárral.
– Charlie! – tiltakozott a lány. Honnan szerzi ezeket? Körbenézve meglátta Rollót a bárnál, egyik könyökével a pultra támaszkodva, mint egy vidéki kocsma törzsvendége.
– Kérlek, idd meg! – könyörgött Charlie. – Megmentesz vele! Már hármat látok belőled!
– Ó.
– Mindenki folyton rám tukmálja őket – panaszolta a srác bánatosan, és újra megingott. – Annyira berúgtam, hogy nem érzem a saját arcomat.
– Akkor mondj nemet! – Libby lojálisan felhajtotta a vodkát.
– Itt? Ezeknek? A foglyuk vagyok. – Charlie csuklott egy nagyot.
– Nos, akkor már ketten vagyunk – vigyorgott a lány. – Engem most raboltak el a könyvtárból. A lányok mentőakciót szerveztek.
– És teljesen igazuk volt! – Újabb csuklás. – Arch azt mondta, hogy délben látott ott téged, és fogadott, hogy éjfélig maradsz.
– Ebben az esetben épp most vesztette el a pénzét. A lányok tíz perccel éjfél előtt kihoztak.
– Zsír. Akkor tíz fontot nyertem – bökött a srác büszkén a mellkasára, lefelé pillantva, mintha biztosra akarna menni, hogy nem hibázza el. – Hűha! – kiáltott fel, elkerekedett szemmel bámulva Libby trikóját. – Libs! Te...… fantasztikusan nézel ki!
Nyitókép: Szerzői kép - 21. Század Kiadó
