Sokszor gondoljuk azt, hogy a könyvek másolják a valóságot, pedig lehet, pont ellenkezőleg van. Patricia Campbell élete egészen unalmas, férje munkamániás, gyerekei már a saját életüket élik, szenilis anyósa pedig állandó felügyeletet igényel. Egyedüli szórakozása egy könyvklub, ahol a legvadabb történetek kerülnek elő, mint a Manson-gyilkosságok, összeesküvés-elméletek vagy furcsa, megoldatlan rejtélyek. Patricia élete viszont egy ilyen alkalom után teljesen felfordul, amikor a már nem egészen emberi szomszédja rátámad. Grady Hendrix legújabb, vámpíros horrorja egy igazi fordulatos, groteszk és helyenként gyomorforgatóan valódi utazás.
Grady Hendrix: A dél-kaliforniai olvasókör útmutatója vámpírok ellen (részlet)
Ford. Tamás Gábor
Két órával később pezsegve előbukkantak Grace házából: még mindig a Beatles-lemezeken található rejtett üzenetekről, a Tate-gyilkosság helyszínének vérfröccsenési mintáiról beszélgettek, és találgatták, hogy Joel Pugh londoni öngyilkossága vajon feltáratlan Manson-bűntény volt-e. A többi nő átsétált a kerten a kocsija felé, Patricia azonban megállt Grace mohalepte téglalépcsőjének tetején, és mélyen beszívta a bejárati ajtó két oldalán szabályos sorban növő kaméliabokrok illatát.
– Ennyi izgalom után nagyon nehéz hazamenni, és becsomagolni a holnapi tízórait.
Grace kilépett, és – lagymatag kísérletképpen a légkondicionálás megőrzésére – félig behúzta maga után az ajtót. Ez emlékeztette Patriciát a feladatára, és meg is jegyezte magában, hogy ki kell hívnia a légkondicionáló karbantartóját.
– Az a rengeteg káosz és felfordulás – ingatta szomorúan a fejét Grace. – Már alig várom, hogy visszatérjek a háztartáshoz.
– De te nem szeretnéd, ha valami izgalmas történne errefelé? Csak egyszer?
Grace felvont szemöldökkel pillantott Patriciára.
– Te azt szeretnéd, hogy egy csapat mosdatlan hippi betörjön hozzád, megölje a családodat, és emberi vérrel azt írja a faladra, „Halál a disznókra”, mert eleged volt a tízóraicsomagolásból?
– Hát, ha így mondod, akkor nem – felelte Patricia. – Csodálatosak ezek a kaméliák.
– Ezen a héten ültettem az évelőket – mondta Grace. – Azokat a meténgeket meg a körömvirágokat, és oldalt van néhány azáleabokrom, amelyik már virágzik. Világosban majd megmutatom a noisette rózsákat, amiket hátul ültettem. Ezen a nyáron mennyei az illatuk.
Jó éjszakát kívántak egymásnak, és Patricia kisétált a Pierates Cruze-ra, miközben Grace ajtaja halkan kattant mögötte. A Cruze a Middle Streeten csüngő, patkó alakú földút volt az Old Village-ben, az itt élő tizennégy család inkább a halált választotta volna, mint hogy lebetonozzák az útjukat. Patricia lába alatt ropogtak a kövek, érezte is őket cipője vékony talpán keresztül. A párás esti levegő marokként zárult össze.
Nem hallatszott más zaj, csak a köveket a porba préselő léptei és a sötétben körülötte nyüzsgő tücskök és szöcskék ingerült zúgása.
Ahogy maga mögött hagyta Grace tökéletes kertjét, és közeledett a vadon növő bambusz elburjánzott ligetei és a borostyán fojtogatásában küzdő göcsörtös fák mögött megbúvó saját házához, elpárolgott belőle az olvasókör zsongása. Blue feladatai közé tartozott, hogy kivigye a szemetet, de miután lement a nap, koromsötét lett a ház oldalánál, ahol a kerekes kukák laktak, és a fiú minden tőle telhetőt megtett, hogy ne kelljen odamennie. Patricia korábban felvetette, hogy Blue még sötétedés előtt gurítsa át a kukákat a bejárati lépcsőhöz. Adott neki elemlámpát is. Felajánlotta, hogy kiáll a verandára, és megvárja, amíg a fiú elhozza a kukákat. Ehelyett Blue a legutolsó pillanatig várt azzal, hogy összegyűjtse a szemetet, kitette az összes zacskót és edényt a bejárati ajtó mellé, aztán szólt az édesanyjának, hogy öt perc múlva kivisz mindent, csak előtte még befejezi ezt a keresztrejtvényt, vagy az írásbeli osztásokat gyakorló feladatlapot. Aztán eltűnt.
Ha Patriciának sikerült még lefekvés előtt elkapnia, rászólt, hogy fogja a szemetet, és vigye ki – de nem ma este. Ma este megállt a fiú sötét szobájának ajtajában, a folyosó világításának csíkja végigfutott a takaró alatt heverő csukott szemű Blue-n, ahogy a hasán emelkedett és süllyedt a National Geographic World egyik száma.
Patricia félig behúzta a szoba ajtaját, majd megállt Korey ajtaja előtt, és hallgatta lánya hangjának emelkedő-ereszkedő hanglejtését, ahogy telefonált. Belé hasított az irigység. Patricia nem volt közkedvelt a gimnáziumban, Korey viszont valamennyi csapatában kapitány volt egymagában vagy másokkal megosztva, és a fiatalabb lányok eljöttek a meccsekre, hogy szurkoljanak neki.
Megmagyarázhatatlan módon népszerű lett az, hogy a lányok sportolnak.
Amikor ő volt középiskolás, a sportos lányokkal csak a többi sportos lány beszélt, Korey barátainak névsora viszont mintha soha nem akarna véget érni, és végül szereztek egy második telefonvonalat is, hogy Carter úgy is tudjon telefonálni, hogy nem villog öt másodpercenként a várakozó hívás jelzése.
Nehéz léptekkel lesétált, hogy megnézze, mi újság Miss Maryvel. Három lépcsőfok vezetett a dolgozósaroktól a garázsból átalakított szobába, és Patricia várt, hogy a szeme hozzászokjon az éjszakai fény narancs ragyogásához. Meglátta az idős nőt, a kórházi ágy takarója alatt vékonynak és aszottnak tűnt, a szeme csillogott a félhomályban, ahogy meredten nézte a mennyezetet.
– Miss Mary? – szólította meg halkan az anyósát. – Kér valamit?
– Ott egy bagoly – krákogta Miss Mary.
– Nem látok egyetlen baglyot se – felelte Patricia. – Pihennie kellene.
Miss Mary egyre csak a plafont nézte, könnyek csorogtak a szeméből, és végiggördültek az arcán, ritkás haját áztatták.
– Ha tetszik, ha nem, baglyaitok vannak.
Volt már rosszabb is éjszaka, de Patricia megfigyelte, az idős nő napközben gyakorta nem tudta követni a beszélgetések menetét, és a zavarát azzal leplezte, hogy hosszú történeteket mesélt a múltjából származó emberekről, akiket senki sem ismert. A kétharmadukat még Carter sem tudta azonosítani, de becsületére legyen mondva, mindig meghallgatta, és soha nem szakította félbe.
Patricia megnézte, Miss Marynek van-e vize az ágya melletti csőrös pohárban, aztán ment, hogy kivigye a szemetet.
Magával vitte az elemlámpát, mert Blue-nak igaza volt: ijesztő volt a ház oldalánál.
Bogarak zümmögtek a párás éjjeli levegőben, ahogy átsétált az éles sötét vonalon, ahol a verandáról érkező fény véget ért. Sietős léptekkel ment végig a ház körüli sűrű feketeségben: három lépést írt elő magának, mielőtt felkapcsolta a zseblámpát, csak hogy bizonyítsa, igenis bátor. Az első, amit megpillantott, Miss Mary egyik kék inkontinenciabetétje volt a földön. Rövid kerítés indult a ház oldalától, hogy az utca felől elrejtse a kerekes kukákat, de Patricia már innen is meg tudta állapítani, hogy mindkettőt felborították. Nyugtalanságát a bosszúság oszlatta szét: ezt tényleg Blue-nak kellene összetakarítania.
A kukából kiborult kövér fehér szemeteszsákok két halomban álltak a földön. A kemenceforró levegőt megülte a kávézacc és Miss Mary felnőttpelenkáinak nyirkos, földes szaga. Patricia fülébe moszkitók döngtek.
Elemlámpájával végigpásztázta a károkat: szalvéták, kávéfilter, almacsutkák, Toaster Strudeles dobozok, csomóba gyűrt papír zsebkendő, összetekert kék inkontinenciabetétek. Vagy mosómedvék, vagy nagyon nagyra nőtt mocsári patkányok másztak be a szemétbe, és cafatokra téptek mindent.
A legnagyobb fehér zsákot a házuk téglafala és a mögöttük lakó Clarkék háza határát jelző bambuszfolt közötti keskeny területre hurcolták. Hallotta a szürcsögést, ahogy valaki dzsemet eszik, és elemlámpája fényét a zsákra irányította.
Valójában ruha volt az, és nem is fehér, hanem rózsabimbókkal borított fakó rózsaszín. Csupasz és koszos lába volt, és amikor rávetült a fénypászma, felé fordította az arcát.
– Ó! – nyögte Patricia.
Az éles fehér fény kérlelhetetlen tisztasággal mutatott meg valamennyi részletet. Az idős nő rózsaszín hálóköntösben kuporgott a földön, arcát piros lekvár kente össze, ajkáról erős fekete szőrszálak meredeztek szerteszét, állán átlátszó nyál csorgott. Tartott valamit az ölében. Patricia jól látta a mosómedve szinte teljesen leszakadt fejét, ahogy lefelé lógott az öreg nő térde fölött: az állat nyelve kilógott a tépőfogai közül. Az idős asszony véres markával a felnyitott hasba nyúlt, és kimarkolt egy adag áttetsző belet. Állati zsírtól csillogó kezét a szájához emelte, és rágcsálni kezdte a fakólevendula színű tömlőt, és közben hunyorogva meredt az elemlámpa fényébe.
– Segíthetek? – kérdezte Patricia, mert egyszerűen nem jutott más az eszébe.
Az öregasszony rágása lelassult, és állat módjára a levegőbe szimatolt. Patricia orra tele lett a friss ürülék nehéz szagával, a kiömlött szemét fullasztó bűzével, a mosómedve vérének vasízű aromájával. Émelyegve hátralépett, mire a cipője sarka valami puhának ütközött. Lehuppant a zsíros fehér zsákok halmába, és már próbált is felkelni, igyekezett az öregasszonyon tartani az elemlámpa fényét, mert amíg láthatta, addig biztonságban volt, csakhogy az idős nő máris félúton járt felé: térden mászott előre, de túlságosan is gyorsan, szinte szántotta a kiömlött szemetet, és a fejénél fogva vonszolta maga után a mosómedve tetemét.
– Nem, nem, nem, nem – kántálta Patricia.
Egy kéz kapta el a lábszárát: egészen meleg volt a nadrág szövetén keresztül. A másik kéz eleresztette a mosómedvét, és Patrícia csípőjébe kapaszkodott.
Az öregasszony teljes testsúlyával Patriciára nehezedett, belenyomta valamibe, ami a jobb veséjébe mélyedt.
Patricia vergődve próbált szabadulni, de nem volt miben megkapaszkodnia, és egyre mélyebbre süllyedt a zsákok halmába.
Az idős nő tátott szájjal húzta fel magát Patricia testén, a nyál csillogó csíkokban himbálózott az arca körül, a szeme tágra nyitva, és éppolyan értelem nélküli, akár egy madáré. Mosómedvevértől ragadós, érdes, mocskos keze a gallérja alá furakodva megmarkolta a nyakát, és már teljesen Patricián hevert, ahogy meleg és csigához hasonlóan puha testét rávonta.
Aztán a lófarokba fogott hosszú ősz haja és a csuklóján viselt nagydarab kvarcóra láttán valami a helyére kattant.
– Mrs. Savage? Mrs. Savage!
Ez az agyatlan, éhséggel nyáladzó arc fölötte azé a nőé volt, aki éveken át a környék réme volt. A tátongó száj, amelynek fehér fogai közé mosómedveszőr szorult, azé a nőé volt, aki gyönyörű hortenziákat nevelt az előkertjében, és széles karimájú vászonkalapban indult el a nap közepén a hőségben járőrútjára az Old Village-ben, és szöges botot vitt magával, hogy felszúrhassa a cukorkák csomagolópapírját.
Az öregasszony teljes testsúlyával Patriciára nehezedett, belenyomta valamibe, ami a jobb veséjébe mélyedt.
Ő volt felül, a gravitáció neki dolgozott, és Patricia világát meredező mosómedveszőr, vérrel összekent fehér fogak töltötték be. Érezte, ahogy valamik az arcát csiklandozzák, és rájött, hogy bolhák ugrálnak át a mosómedvedögről.
Rémületében megragadta Mrs. Savage csukóját, és oldalvást hemperedett, fájdalmasan végigkarcolta valami a hátát. Mrs. Savage elvesztette az egyensúlyát, és nekizuhant a fakerítésnek, az arca döndüléssel ütődött neki. Patricia hátrafelé tekergőzött a szemeteszsákok között, és feltápászkodott. Az elemlámpa a földön hevert, és egyenesen a kizsigerelt mosómedvére világított.
Nem tudta, mihez kezdjen, ahogy Mrs. Savage a zsákok között vonaglott, aztán az öregasszony már talpon is volt, Patriciára vetette magát, ő viszont rohant az oldalsó veranda teljes sötétjén át az elülső verandára. Már látta is: a lámpa megvilágította a szokott békés és derűs környezetet. Berontott a fénybe, egyik lába alatt nedves fű, csak most jött rá, hogy leesett a fél cipője; sikoltásra nyitotta a száját.
Mindig is úgy hitte, ez lesz az egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket olyankor tehet, amikor igazán bajba kerül, de most, este tíz órakor, csütörtökön, csupa olyan emberrel körülvéve, akik vagy már aludtak, vagy lefekvéshez készülődtek, egyetlen hang sem jött ki belőle.
Inkább a bejárati ajtóhoz rohant. Bemegy, bezárkózik, és felhívja a 911-et.
Mrs. Savage ebben a pillanatban ragadta meg a derekát, és megpróbált hátulról felhágni rá: térdre kényszerítette Patriciát, aki fájdalmasan zuhant a földre.
Az öregasszony felkúszott a testére, négykézlábra kényszerítve Patriciát, és Mrs. Savage szája forrón, intim közelségben nyáladzva lihegett a fülébe.
Telekocsikat szervezek, makogta Patricia elméje. Olvasókörbe járok. Na jó, nem igazi, de lényegében egy olvasókör. Miért verekszem egy öregasszonnyal a kertemben?
Semmi nem illett össze semmivel. Nem volt ennek az egésznek se füle, se farka. Megpróbált kikúszni Mrs. Savage alól, de éles fájdalom hasított a feje oldalába, és azt gondolta:
A fülembe harap. Mrs. Savage, akinek két évvel ezelőtt a kertje nyerte az Alhambra Büszkesége díjat, most a fülembe harap.
Az idős nő apró, éles fogai szorosabbra zártak, mire Patricia látótere elfehéredett… Aztán vakító fény csapott az arcába, ahogy lassan, nagyon-nagyon lassan egy autó kanyarodott a kocsibehajtóra, és mind a ketten megdermedtek a reflektorfényben. Nyikorogva nyílt az ajtaja.
– Patty? – kiabálta túl Carter az üresben járó motor zaját.
Patricia feljajdult.
Carter odarohant, hogy lehúzza a hátáról Mrs. Savage-et, de valami félrement, ahogy emelni kezdte az öreg nőt, és Patricia feje hátrarándult, perzselő fájdalom villanásának kíséretében, és rádöbbent, hogy Mrs. Savage nem engedi el.
Reccsenést hallott a koponyája mélyén, aztán egy pattanást, majd a feje egész oldalát vörösen izzó kemencébe dugták.
Ez volt a pillanat, amikor felordított.
Fotó: Pexels
