Általános cikkek szerda 2012 szerb antal

Szerdára Szerb Antalt!

.:Benedek:. | 2012. február 29. |

Új, szerdánként jelentkező rovatunkban Szerb Antaltól közlünk elgondolkodtató, szórakoztató vagy éppen drámai sorokat.


A múlt héten nemcsak a Szerdára Szerb Antalt!, hanem a Litera új sorozata is elindult. Egészen pontosan Mészöly Miklós A negyedik út című esszékötetének egyes bekezdéseit adják körbe meghívott írók között, hogy ők és az olvasók is újragondolják a szövegeket. Elsőként Nádas Péter reflektált, és egy helyen ezt írja Mészölyről: "Ha belépett egy liftbe, ahol köztudottan senki senkivel nem beszél, azonnal beszédbe elegyedett bárkivel, ha többen voltak, akkor mindenkivel. Ha kétemeletnyi időre, akkor kétemeletnyi időre. Valahogy előre ki tudta mérni, hogy mikor és miként kell majd abbahagynia, s így azt lehet mondani, hogy még az angol arisztokrácia legbecsesebb erényével is rendelkezett, úgymond méretre tudott társalogni".

Innentől egyenes út vezetett Szerb Antal Miért hallgat az angol? című 1938-as írásához, ebből idézünk alant!

 

A mester így közelíti meg a témát, fő az alaposság:

"Egy tudós német hölgy nemrég könyvet írt ezzel a címmel: Az angliai hallgatás lélektana. Sietve megrendeltem a könyvet, mert magam is már régóta kíváncsi vagyok rá, miért olyan hallgatag az angol, illetve ha olyan hallgatag, akkor miért beszél olyan sokat."

Az angolok nem magyarok: 

"... Angliában az egyszerű embert, az alsó középosztályt az előkelőbb embertől, a felső középosztálytól elválasztó határvonal sokkal magasabban van, mint minálunk. Angliában egyszerűbb ember számába menne a fele azoknak, akik itt nagyon nagy uraknak érzik magukat."

Honnan jön a hallgatás?

"A szakértők szerint a legnagyobb szerepe az angol középiskolának volt. Pontosabban a középiskola egy típusának, az ún. public schoolnak. Ilyen public school Rugby, Eton, Harrow, ezek azok a nagy iskolák, ahol az angol elit utánpótlása nő fel, azok a kisfiúk, akikre felnőtt korukban az a hivatás vár, hogy vezessék Angliát, kormányozzák a Brit Birodalmat, tehát uralkodjanak a világ fölött. Olyan embereket nevelnek itt a múlt század közepe óta, akiknek a jövőben majd távoli földségeken kell megállniuk a helyüket, ahol egyetlen fehér ember lesznek ezer és ezer bennszülött között, egyedül, magános nagyszerűségben kell majd teljesíteniök azt a titokzatos feladatot, amit az angol »a fehér ember terhének« nevez."

Az igazi gentleman:

Az angolok általában nem sokra becsülik sem az intelligenciát, sem a szellemességet. Bizonyos gyanakvással élnek mindkettővel szemben. Egyik sem egészen gentlemanhez méltó tulajdonság. Az igazi gentleman szellemi szempontból jó átlagember, és ha felülemelkedik az átlagon, inkább titkolja azt, mintsem mutogatja. Az angol szellemi hiúsága igen csekély. Sokkal jobban szereti, ha jó bridzsjátékos hírében áll, mintha okos ember hírében. Sforza gróf éppen a szellemi hiúság hiányának tulajdonítja az angol diplomaták sikereit. Az angol diplomata, ha kell, hülyének tetteti magát – olasz vagy francia diplomata erre nem képes, szellemi hiúsága nem engedi."

-----------------------------------------------------

A Szerdára Szerb Antalt! első része

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet.