B
Bóna László: Nemszeret - szeret, Kalligram, 2008, 155 o.
Ez a könyv a szeretetről tesz fel kérdéseket és a boldogság lehetőségeit kutatja. A „talált tárgy” koncepciójának mentén halad, de nem kézzelfogható objekteket, hanem sorsokat és történeteket tálal: a szerző terápiás tapasztalataiból, tanórákról származó kreatívírás-gyakorlatokból és saját élményeiből, valamint felkérésre, megadott témában született elmélkedéseiből dolgozik.
Bóna Lászlónak, a neves homeopátiás gyógyítónak ez a sokadik esszékötete. Homeopátiával foglalkozó írásai mellett (Homeopátiás gyógyművészség, 1999; Szenvedésben hasonló – Az élet homeopátiás rendje, 2004; A formáktól az erőkig - A sors homeopátiás felfedezése, 2007) főleg irodalmi és filmes témákat feszegető kötetei jelentek meg (Fantomkép). Mindemellett az Alternatív Cirkusziskola rendezője és Waldorf óvónőképzésben tanít irodalmat.
A homeopátia, amellett, hogy egy alternatív gyógymód, filozófia és világnézet is. A homeopata többnyire nem kerülheti el, hogy egy betegség kapcsán sorskérdésekbe ütközzön és a gyógyításra az egyén sorsába való beavatkozásként tekintsen. Egyértelmű tehát, hogy a gyógyító komolyan veszi a sors fogalmát, nem mint isteni elrendelést, hanem mint az egyén felépítéséből adódó cselekedetek és érzések összességét, mintázatait. Ez a fajta sorsszerűség nyilvánul meg Bóna írásaiban is, amikor olyan gesztusokat mutat nekünk, melyekben egy ember egész sorsa jelenik meg, mint cseppben a tenger. Ezek a gesztusok többnyire a boldogságkeresésre irányuló cselekedetek. A könyv tartalmi bázisát a „talált boldogságok”/”talált vallomások a boldogságról” sorozatcím alatt futó kicsiny jelentek alkotják, középpontjukban egy apró, hétköznapi, ám könnyen abszurdba hajló történéssel: ilyen pl. egy paranoiás elbeszélése a gonosz szándékú fütyörészésről, egy tisztaságmániás kényszerbeteg gondolatainak mustrája, vagy a metafizikai biztonság, amit az jelent, ha mindig van egyszerre három ugyanolyan nadrág a szekrényben. A boldogságokénál talán még „nyíltabban” állnak előttünk a szeretet jelenségének megközelítései: „Akkor most az vagyok én, aki szereti őt, vagy aki nem szereti?” – teszi fel Bóna a reprezentatív kérdést a címadó esszében. Az ilyen nyitott kérdések hangsúlyos szerepére így reflektál a Bárkának adott interjújában2: „Akkor írok kérdést, ha azt gondolom, hogy ezeket nem lehet eldönteni, nem lehet ezekre válaszolni, a kérdés maga egy tény. Azt tükrözi, hogy ezek azok a dolgok, amikre nem lehet biztosan választ kapni. Tegyük le a kérdéseket, mint tényeket; a világnak azok a kérdései ezek, amelyek kérdésként kell hogy maradjanak. Reprezentálják a világnak azt a részét, amiről az ember nem tudhat, csak azt tudhatja, hogy vannak olyan dolgok, amikre nincs válasz.”
Ugyanezt a problémát reprezentálja a Tradescantia magicában található kijelentés a pletyka természetéről: „ () minden kinyilatkoztatás egyszerre lehet igaz is meg nem is, ezért nem is érdekes, hogy igaz-e valójában, hiszen mindenkiről minden igaz lehet, és minden igaznak tűnő állításról kiderülhet, hogy nem igaz.” () „Ha nincs igaz, vagy nem igaz dolog, akkor van egy ezen felülálló világ, ahol nincs a dolgoknak igaz vagy nem igaz oldala.” (60.) Bár itt épp ironikus felhanggal szerepel a kijelentés a pletyka káros voltára utalva, mégis tükrözi a szerzői hozzáállást. A szerző ebből a felülálló, transzcendens világból néz az eseményekre.
Az olvasóval együtt olyan nézőpontban találja magát, melyből nem fejet vagy írást, hanem magát az érmét látni. Így a játék érvényét veszti – és elég nagyvonalú gesztussal záródik ki a diskurzusból az ember döntéshozatalra irányuló erőfeszítése és kényszere.
Ez a külső nézőpont ugyanakkor azt is jelenti, hogy a hétköznapi dolgok szinte minden esetben metafizikai következtetéshez vezetnek, illetve minden hétközapi esemény egy metafizikai szükséglet megnyilvánulása. Ahogy a főzés a Tabula Smaragdina titkaival kerül kapcsolatba („A világ forgását teszi az ételbe az asszony, édes gyermekem, szeretett leányom, amikor az ételt kavarja. Kavarja, kavarja egyik irányba csak, mindig egyik irányba, így teszi bele az áramló egyetemes mozgást, a bolygók örvénylését, így minden erő erejét, hatását.” Triszmegisztos Hermészné tanításai: A főzés alkímiája), úgy a bulimia-anorexia párossal fűszerezett evési szokások is lételméleti kérdéseket reprezentálnak: „A teljes megvonás vagy a teljes mértéktelenség – ugyanúgy átvisz a lét határán. Mindegy az irány, doktor úr. Ha nem eszem, elfogyok, a testnélküliség felé hátrálok ki a létezésből. Ha mérhetetlenre hízom, akkor a túlburjánzó élet öli meg magát bennem.” (Utolsó reggeli)
Egyébként is hamar világossá válik, hogy ebben a logikában – és globális szemléletben minden út a halál felé vezet. Bár a halál felé indulásnak olyan szokatlan jelei lehetnek, mint a tárgyakhoz való ragaszkodás (Az életnek az ő igazi végiről) vagy az, ha az ember csak édességet kíván (A boldogság hűlt helye).
A rövid, egy-két oldalas írásokban eredeti meglátások váltakoznak a közhelyek csapdáival:
„A pletyka transzcendenciája ellen csak egy másik transzcendens erővel, a szeretet táplálásával lehet védekezni.” „Nincs más védelem, drága testvérek, mint jónak lenni, mert különben árulás áldozatai leszünk, a gonoszság halálos áldozatai.” (Tradescantia magica)
„Minden szeretni való, ha az emberben szerelem van, és az egész teremtésre haragszik az ember, ha benne düh és harag van.” (A reggel szép estét ígér) „Sok az érzés, sok a fájdalom, sok az édesség, sok a keserűség, sok a bánat, sok a boldogság, túl sok a boldogság”. (Túlcsordulás). Az egyik kedvencem a várva várt kertész története, aki rendet rak az udvarban, vagyis ténykedésével „gömbölyűre egészíti ki az erőt”, ami „az emberben szabálytalan, szögletes.” (Talált boldogságok: Öreg mester)
Összességében ez a könyv is inkább „szögletes”, mint „gömbölyű”, köszönhetően a szövegek strukturálatlanságának és a hang túlzott egyenetlenségének. Az andalító gondolatritmusokban szentimentalizmus és mesterkéltség keresetlenséggel vegyül, elgondolkodtatás kinyilatkoztató hajlammal. A szerző addig játszik a többértelműségekkel, míg végül mindent kijátszik és felszámolja maga alól a talajt: a keretek hiánya szabadság helyett a felbomlás felé mutat.
