B+
Körkép 2008. Magvető kiadó, Budapest, 280 oldal, 2890 Ft.
Elvileg azzal kellene kezdenem, hogy az elmúlt év kisprózatermésének legjobbjait összegyűjtő Körkép antológiára mennyire érvényes, hogy itt és most ez a prózairodalom krémje, vagy mennyire ad átfogó képet a válogatás a kortárs magyar prózáról. Mégsem bocsátkozom efféle fejtegetésekbe; sokkal szembetűnőbb és nagyon örvendetes, hogy majdnem annyi a női szerző, mint a férfi (8:11 az arány, a korábbi évek gyakorlatához képest ez változás és szerintem dicséretes), és ez nyomot is hagy a kötet egészén, de szerencsére nem úgy, mintha a női lapok rovatainak (párkapcsolat, gyermekvárás, gyermeknevelés, gasztronómia stb. − de félreértés ne essék, ezek mind komoly és fontos dolgok) stilizált-esztétizált kivonatait olvasnánk; az tűnt fel nekem, hogy a kötet viszonylag sok szövegében kap központi szerepet a gender-problematika, a nemi szerepek és az ezzel kapcsolatos konfliktusok – és nemcsak a női szerzők szövegei boncolgatják ezeket a kérdéseket.
Engem nem ér meglepetésként, ha a taxiban utazó bájos hölgy azért zokog, mert szíve választottja férjezett (Bán Zsófia: Vénusz-átvonulás), és az őt búfelejtőre invitáló taxis is nőnemű. Ez a novella mégsem redukálódik pusztán a sokak által devianciának tekintett homoszexualitás mellett való kiállásra; a szexuális hovatartozás nincs igazán tematizálva sem a dialógusokban, sem a narrációban, a két nő közegében ez az úgymond normális vagy megszokott; az az igazán sokkoló, ahogy az idősebb, tapasztaltabb nő lecsekkolja a másikat: „A radarom már az első másodpercben bepittyegett, ahogy kell. Az övé, úgy látom, még nem működik”. Leszboszi hevülettel szereti barátnőjét Takács Zsuzsa elbeszélésének főhőse is (Játék a tűzzel), ám ez a szöveg kevésbé sikerült, mint az előző, nem azért, mert a másik nő iránt érzett szerelem itt inkább egy egzaltált kamaszlány lázadása, maga sem tudja igazán, mi ellen; az időkezelés, a történések adagolása egyenetlen, a történet szálai nem futnak össze egy fókuszpontba, az elvész a visszaemlékezés lassú hömpölygésében. Kiss Judit Ágnes novellájában (Démon) egy kreatív szellemi munkát végző nő idegrendszere elhanyagolt hormonháztartása miatt válik labilissá; fantazmagóriájának tárgya különös, emberi és állati lét határán lebegő lény, aki (amely?) erősen emlékeztet a kínai mesék rókatündérére. A felfokozott szellemi tevékenység kontra ösztönélet koncepciózus a szövegben, a pszichózis fantasztikumba oltása egyszerre teremt mesei és városi legenda-hangulatot, viszont az ezoterikus boltok áruival végzett szertartás felesleges: banálissá teszi a sztorit. Rakovszky Zsuzsa szívszorítóan magányos, kilencéves Johannája valóságos női Tonio Kröger, csakhogy A svédekben a polgári lét kispolgárivá degradálódott, annak összes pejoratív mellékzöngéjével, a művészet pedig csupán vigaszt, szellemi többletet ad, nem emel ki a tömegből, legfeljebb csodabogárrá tesz. Sigmond István elesetteket, a társadalom peremén élőket ábrázoló novellájának szociográfiai vonatkozásai elhalványulnak a női-férfi szerepzavar felkavaró ábrázolása mellett, bár a feltehetően szülés utáni depresszióban szenvedő anya megjelenése a történet végén lélektanilag indokolatlan. Király Kinga Júlia A cukor című szövegének elfuserált szerelmi viszonya viszont nem lógna ki a fentebb említett magazinokból, ha a női nemi szervre használt trágár kifejezés helyett a latin név szerepelne benne.
A másik, ami feltűnő, hogy meglepően kevés az irodalmi és/vagy nyelvi játék. Talán Esterházy Péter rövid, frappáns alkotása mondható ilyennek; a pacal (szubjektív) jelentésrétegeit körbejáró szövegben a történet csak nyomokban lelhető fel. Az önreflektív effektusok, elbeszélői vagy szerzői kiszólások Magyary Ágnes mitológiai utalásokkal átszőtt krimijében érvényesülnek a legerőteljesebben; a történet megalkotottsága (és maga az alkotási folyamat) úgy válik láthatóvá, mint amikor engedélyezzük a hozzáférést a rejtett fájlokhoz, de a szöveg szerkezete is emiatt esik szét. Az olvasással−befogadással játszik Latzkovits Miklós novellája, a Tisztelt Szerkesztőség!. Dragomán György a Puskák vagy galambok címmel az ifjúsági regényt idéző novellája szatirikus−allegorikus történelmi visszatekintés.
Szürreális groteszk Vörös István Két kupica pálinkájának az alkoholfogyasztást meglehetősen korán kezdő, disznóval matadorkodó gyerkőcének története (szellemes, de időnként zavaró, hogy az elbeszélő stílusa is a részeg locsogást meg a delíriumot idézi). Ferdinandy Györgynek az otthontalanságot a gazdátlansággal párhuzamba állító, melankolikus hangulatú elbeszélésének bűbájos macskafigurái tematikus antológiába kívánkoznak.
És hogy valóban ez a mai magyar próza krémje, vagy látlelet, az kiderül ötven, meg száz, meg kétszáz év múlva – de ebbe már végképp nem mennék bele.
