Baja és Zamárdi között ötórás vonatozást sikerült produkálnom, ami remek élmény, mert A-ból B-be tartani mindig az átalakulást jelenti. Viszont volt időm olvasni. Mostanában semmilyen könyv nem elég jó, mégis indulás előtt Péterfy Gergely Halál Budán című könyvét kaptam le, mert nagyon tetszett a címe, csak ezért.
Olvastam a könyvről, ismerősöknek tetszik, valamiért mégis távolságtartóan közelítettem ehhez a 17.században játszódó történelmi regényhez, mert már az egyetemen besokaltam ezektől, de szerencsére Darvasi László visszaadta a reményt, hogy a történelem nem vadromantikus kalandtörténet.
Összegyűjtöttem pár cikket a könyvhöz.
Most nem kritikát talál itt a kedves olvasó, azt írtunk már korábban, sőt bele is olvashatott a regénybe, egyszerűen újra felhívom a figyelmet a könyvre, ami sordó lendületű, izgalmasan megírt regény. Károlyi Csaba az ÉS-ben azt írta, hogy "A Halál Budán oda fog kerülni a történelmet feldolgozó legjelentősebb magyar regények mellé." Mellette és ellene is elhangzottak érvek az ÉS négyes kritikusi beszélgetésén, tehát láthatóan rögtön megtalálták a könyv helyét a kánonban.
A könyvesboltokban szerintem biztos nem megy annyira, mint amennyire kellene, pedigremek könyv.
A Péterfy Gergellyel készített interjúból kiderülnek részletek a könyv különleges keletkezéséről:
Öt-hat évvel ezelőtt, amikor még a Magyar Rádió Irodalmi osztályán dolgoztam, a könyvújdonságok között nézelődtem, hogy valami riportnak valót találjak, és akkor akadtam rá egy olaszból fordított kötetre, Michele d’Aste 1686-os naplójára. Leültem az Írók Boltjában, kitöltöttem egy teát, aztán a tea szépen kihűlt, én pedig behabzsoltam a könyvet. Ez a fiú Nápolyban született 1656-ban, és tizennyolc évesen került Montecuccoli környezetébe, végigharcolta a Buda felszabadításáig hátralevő tizenkét évet, ott volt Bécs védői közt, részt vett Esztergom, Visegrád, Vác, meg a többi város ostromában, 1686. szeptember 2-án pedig, amikor sikerült bevenni Budát, az elsők között volt, aki a várba hatolt, és halálos lövést kapott. Egyik ostromnál sem volt hajlandó páncélt venni, fehér ingben, egy szál karddal a kezében vezette gránátosait, és mindig az ostromlók élén haladt. Minden ostromnál életveszélyesen megsebesült, mindannyiszor úgy-ahogy meggyógyult, mígnem Budán egy ágyúgolyó elvitte a lábait, s a sebesülésbe másnap belehalt.
Károlyi Csaba interjúzott is Péterfyvel. A Literán imádták a könyvet, úgyhogy tessék elolvasni, mert ritka az ilyen történelmi regény, amiben ilyen jó karakterek vannak és ilyen szépen van megírva. Az egyik interjúból kiderül, hogy kemény Istvántól azt tanulta Péterfy, hogy a szép mondaton sír az olvasó. E tekintetben Darvasi prózájára hasonlít.
